A Smashing Pumpkinsnak csak a nosztalgia marad

Eddig is tudtuk, hogy régen elmúltak már azok az idők, amikor a Smashing Pumpkins volt az ünnepelt amerikai rockzenekar - a felemás újjáalakulás csak még távolabbra sodorta ezeket az emlékeket. Nem fázott rá viszont az újjáalakulásra a Crowded House, példaértékű módon lép a "nagy" zenekarok közé az Interpol, még mindig megbízható a Bad Religion, a csúcsra jutott a Spoon, és erős lemezzel jelzi jelenlétét a They Might Be Giants is a lemezajánlóban.

Bad Religion: New Maps of Hell

Várakozások: A punk rockhoz igazán nem kell egyetemi katedra, sőt, még diploma sem, a Los Angeles-i Bad Religiont már több mint huszonöt éve vezető Greg Graffin (Ph.D) énekes mégis mindkettővel bír, bizonyítva, hogy az okos punk korántsem akkora paradoxon, mint amilyennek első látásra tűnik. Persze a Bad Religion nem az utóbbi években tényleg sokkal inkább rigorózus professzornak, mintsem rocksztárnak tűnő énekes tudományos fokozataitól lett a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legnagyobb hatású amerikai punkzenekara. Jelentősége leginkább abban áll, hogy melódikus, vokálcentrikus és lendületes dalaival megadta a kezdőlökést a kilencvenes évek elején szárba-szökkenő új, kaliforniai punkmozgalomnak, amely néhány év alatt milliós üzletággá nőtt ki magát, elsősorban az olyan mainstream sikercsapatoknak hála, mint az Offspring, a Green Day vagy éppen a Blink-182. Mindezeken kívül pedig ne felejtsük el Graffin állandó alkotótársa, a gitáros Brett Gurewitz színtérépítő munkáját, egész pontosan az általa létrehozott és máig működtetett Epitaph nevű független lemezkiadót, ahonnan többek között az Offspring és a Rancid is startolt. Noha a Bad Religion soha nem lett akkora sztár, mint a fent említettek, azért a stílus köztudatba kerülése után a kalipunk öregedő keresztapjai is learathatták a maguk babérjait, és azóta afféle nemzeti intézményként funkcionálnak, jobb-rosszabb (az ezredforduló óta inkább jobb) lemezekkel jelentkezve, rendületlenül.

Eredmény: A '94-ben kiszállt, majd 2002-ben, a The Process of Belief lemeznél újra csatlakozott Gurewitz-cel másodvirágzását élő zenekarnak a New Maps of Hell már a harmadik nagylemeze ezzel a régi-új felállással, és az öt éve visszaszerzett lendület ezúttal sem lankad, a végeredmény pedig jóval meggyőzőbb annál, ami egy majd' harminc éves bandától várható. Graffin túl a negyvenen is hiteles punk-frontember, szenvedélyes, dühös, protest előadásmódja és dallamérzéke a régi, akárcsak a védjegyszerű óóóó-óóóó vokálok a csapat többi tagjától. Ami pedig a legfontosabb; talán pont azért, mert a BR attitűdjében mindig is érezhető volt egy kis koravénség (vö: okos punk), így öreg fejjel sem érzik szükségét annak, hogy "érett, felnőtt" rockzenével kísérletezzenek (vö. a Green Day rockoperába forduló próbálkozási). Megmaradnak annál, ami a legjobban megy nekik, azaz az ütős, gyors, egy-két perces, ragadós punkslágereknél, és lássuk be, kevesen művelik ma ezt olyan autentikusan és profin, mint ők.

Kiknek ajánlható: Virulens egyetemi professzoroknak és Kalifornia-imádóknak egyaránt.

Olyan, mint: Megbízható punkzene egy megbízható punkzenekartól.

(SZSZCS)