Meglepetést hozhat a rapperek csatája

A héten jól beharangozott küzdelem indul meg a Billboard eladási listájának első helyéért 50 Cent és Kanye West között. Előbbi már tagadja, hogy visszavonulna, ha West lemeze jobban fogyna, és lehet, hogy már sejt valamit, mert új albuma nem akkora durranás, mint az első kettő volt. West viszont most jó eséllyel állíthatja maga mellé a nagyközönséget is, miután a sajtót már korábban zsebre vágta. Rajtuk kívül albummal jelentkezik még a Pixies-korszakát felelevenítő Frank Black, a kínosan kiszámított Hot Hot Heat és az erőtől kicsattanó Go! Team. Lemezajánló.

Kanye West: Graduation

Várakozások: Az új évezred egyik legsikeresebb amerikai rappere, Kanye West ugyan első önálló albumát csak 2004-ben jelentette meg, ő azért már régebb óta ott van a színen. Az Atlantában született, de Chicagóban felnövő harmincéves West 2001-ben szerzett hírnevet magának hiphop berkeken belül azzal, hogy Jay-Z egyik legsikeresebb lemezén, a The Blueprint-en szolgáltatott alapokat néhány számhoz. Hamar keresett producer lett, sajátos felvételi technikával, és amikor 2004-ben elkészítette első lemezét, azt már komoly várakozás előzte meg - igaz, egyelőre még csak a "szakmán" belül. A The College Dropout találékony hangmintáinak és a mainstream hiphopban megszokottakhoz képest intelligens szövegeinek köszönhetően először a kritika nagy kedvence lett, majd - főként a Jesus Walks című slágernek köszönhetően - a közönség is ráharapott. Ezt a teljesítményt egy évvel később megismételte a Late Registration című albummal, melynek nagy lökést adott, hogy a Katrina-hurrikán áldozataiért rendezett segélykoncerten élő adásban kritizálta az amerikai kormány politikáját és magát George Busht. Innentől kezdve Kanye már tényleg nagy sztárnak számít, ráadásul olyannak, akire néha érdemes odafigyelni is, hogy mit mond, hiszen amúgy sem az az aranyláncos, gengszter imázst erőltető "bling-bling" rapper, mint mondjuk éppen 50 Cent. Persze Westet sem kell félteni, elég nagy szájjal áldotta meg őt is a jóisten, többször is nyilvános patáliát csapott, amikor különböző díjkiosztókon nem jutalmazták őt úgy, ahogy azt ő elvárta volna (legutóbb az MTV-nek üzent hadat). Sőt, amikor egy héttel előrehozta az új albuma megjelenését úgy, hogy az egy időben jöjjön ki 50 Centével, igazi rivalizálás indult meg a két rapper között, akik közül egyértelműen a középosztálybeli, tanult West tudhatja a magáénak a fehérek dominálta média és a műfaj sztárjainak öncélú magamutogatásából egyre inkább kiábránduló hiphop rajongók támogatását, az utca embere viszont eddig az ismertebb brand, vagyis Fiddy mellett állt.

Eredmény: Ha már a két rapper egymáshoz méri magát, akkor tehetnénk mi is hasonlóan, de igazából fölösleges. Hiába dolgoznak ugyanabban a műfajban, igazából 50 és Kanye soha nem játszottak ugyanazon a pályán. Míg előbbi sokkal inkább pénzcsináló, sem mint előadóművész (és ebből nem is csinál titkot), addig West minden ellenszenves fontoskodása ellenére is egy saját előadói világgal rendelkező zenész, akinek nem kell a lemezeit máshoz mérni. A Graduation több szempontból is előrelépést jelent korábbi albumaihoz képest (sikerült végre elhagyni a hiphop legidegesítőbb hozzávalóját, a számokat összekötő "skit"-eket, és a fókusz is erősebb), még ha ezen Gold Digger szintű sláger nincs is. Ami elsőre feltűnhet, az az, hogy Westet mennyire szélesebb körből érik zenei hatások, mint a többi sikerese rappert. Megjelenik a lemezen hangminta formájában a Daft Punk (a Stronger című dalban), a német krautrock legenda Can, a fekete énekes-dalszerző, Labi Siffre (akit leginkább onnét lehet ismerős, hogy a Madness által sikerre vitt It Must Be Love című slágert írta), a hetvenes évek fúziós zenéjének királyaként elhíresült Steely Dan vagy éppen Elton John. A közreműködők között pedig nemcsak rapperek vannak (belőlük sincs sok egyébként), hanem Chris Martin és John Mayer is énekelnek, és mindezeknek megfelelően a lemez is meglehetősen eklektikus. Nem azt mondjuk, hogy hibátlan, mert attól messze van, de legalább a számok fele megállja a helyét popszámként is, kiragadva a hiphop keretek közül, és ezt manapság a műfaj nagyon kevés előadója mondhatja el magáról. Lehet Kanye Westet nem szeretni, de legalább azt elérte, hogy az ő lemezét hallva nem az ugrik be, hogy ez márpedig ugyanolyan, mint a mai, rendkívül jellegtelen, fősodorbeli hiphop-mezőny 99 százaléka.

Kiknek ajánlható: A műfajtól ösztönszerűen idegenkedőket ez sem fogja megtéríteni, de aki valaha hallgatott hiphopot, és csak az utóbbi időben ábrándult ki belőle, talán ezzel tehet egy próbát.

Olyan, mint: Adják magukat a címek, vagyis a "lemorzsolódott egyetemista" mégiscsak lediplomázott, sőt.

(IB)