Válogatós - jó és kevésbé jó válogatáslemezek

Bár válogatáslemezek szempontjából a karácsony előtt időszak számít főszezonnak, az egyes előadók és zenekarok Greatest Hitsei és Best Ofjai egész évben stabil szereplői a listáknak. Az egy adott művész életművéből válogató albumtípus egyelőre jól tartja magát, ám a dalonkénti letöltés korában nem elképzelhetetlen, hogy lassan bealkonyul a gyűjteményes korongoknak. A napokban jelent meg a jeles angol énekes, Morrissey legújabb (sokadik) kompilációja, heves vitákat gerjesztve a válogatások aktuális létjogosultságáról.

Manapság, a radikálisan csökkenő lemezeladások idején azonban már jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mit hajlandók megvenni az emberek. A Best Ofok azért általában sikerrel, vagy kifejezetten nagy sikerrel szállnak harcba a vásárlók kegyeiért (ilyenkor ugye az albumokat nem gyűjtő, ám a zenekar slágereit kedvelő hallgatók is hajlandók pénztárcáikba nyúlni). A letöltések térhódításával azonban nemcsak az albumeladások visszaesése lett egyértelmű, de az egyénileg összeállított, személyre szabott slágergyűjtemények elkészítése is valósággá válhatott (nemcsak házilag, válogatáskazetta és CD formájában, hanem hivatalosan, pénzért is). A jó nevű Rough Guide-könyvsorozatban már 2005-ben megjelent egy útmutató Playlists címmel, melyben a szerkesztők több mint 500 "házi Best Of"-ra tesznek javaslatot. Persze ez a kérdés még aligha dőlt el, hiszen az albumok helyett ezután már csak kislemezekben gondolkozó formációk (például mások mellett ez utóbbit tavaly bejelentő észak-ír Ash trió) a fizikai eladások piacán nyilván majd Greatest Hitsekkel lesznek képesek megjelenni.

A jelennél maradva a Radiohead ügye a válogatások esztétikai problematikáját is felveti. Vannak zenekarok, akik az albumformátum művészi erejében hisznek és kerek perec visszautasítják, hogy azok egységét megbontva, azokról egy-egy dalt kiszemezgetve újabb kiadványt állítsanak elő. Többek között az AC/DC, a Metallica és a Phish is ellenállt eddig a nyilvánvalóan jól jövedelmező kísértésnek. A Radiohead szintén hangosan ellenezte saját slágerválogatását, ám miután nem hosszabbított szerződést anyacégével és tavaly önállóan, radikális marketingstratégiával bocsátotta áruba In Rainbows című hetedik nagylemezét, most már kénytelen elviselni, hogy az EMI így próbál némi pénzt bevasalni elvesztegetett legnagyobb rockzenekarán. Az első hat Radiohead album anyagából összeálló gyűjtemény várhatóan májusban, az együttes európai turnéjának kezdetekor kerül az üzletekbe, ám a zenekar nyilvánvalóan nem fog semmiféle extra promóciót vállalni a korong sikeressé tételében.

Morrissey a nyolcvanas évek egyik legjobb, legnagyobb hatású együttesének, a Smithsnek volt az énekes-dalszövegírója, 1988 elején indult szólókarrierje sok kanyart élt meg, idén a húsz éves jubileum alkalmából egy Greatest Hits próbálja összegezni a két évtizedet. Mozz a sikeres szólódebütálás után gyorsan irányt tévesztett, majd a jórészt a sajtó által generált botrányok után többnyire lemezei sem hozták a korábbi nívót, ráadásul egyik kiadótól a másikig szédelgett, 1998 és 2003 között még rendes lemezszerződése sem volt. 2004-ben azonban fényesen visszatért és azóta némileg megnőtt ázsiója is, tavaly a Universalhoz szerződött, ahol a Decca alvállalata alatt rögtön egy válogatáslemezzel folytatja karrierjét. A "húsz év összegzése" viszont jókora túlzás a lemezzel kapcsolatban, hiszen a rajta hallható 15 dalból négy-négy az előző két - valóban jól sikerül, és eladások szempontjából is visszatérésnek számító - lemezről (You Are The Quarry - 2004, Ringleader Of The Tormentors - 2006), egy a közbeeső koncertalbumról származik, kettő pedig rajongócsábító új felvétel, azaz 11 dal az elmúlt bő három év termése. A maradék négy felvétel az első lemez idejéből, illetve az 1994-es Vauxhall And I-ról hallható. A korong tanúsága szerint mintha négy szólólemez nem is létezett volna Morrissey pályáján. A kiadvány hét darab Top 20-as kislemezről feledkezik meg, a cím tehát nagyot hazudik, számos korai sláger (Interesting Drug, November Spawned A Monster, Piccadily Palare, You're The One For Me Fatty) hiányzik róla. Persze azt is tudhatjuk, hogy a teljesen új kiadónak két másik céggel kellett egyezkednie a jogdíjakon, még ha a kilencvenes évek második felében Mozz egyik lemezét gondozó harmadik kiadóval már nem is akart dűlőre jutni, ilyen aránytalanságot és zsugoriságot akkor is pofátlanság volt elkövetni.

A korong kapcsán kialakult vitát az is tetézte, hogy az énekesnek korábban már megjelent két nemzetközi és további két csak Amerikában terjesztett kompilációja (és akkor a legjobbról, a korai kislemezeket tartalmazó 1990-es Bona Drag-ről még szó sem volt). Nem is Morrissey hívei fakadtak ki (legalábbis nem nagy számban), ők hősük iránt örökké lojálisként szépen elmentek és megvették a lemezt, mely az első héten rögtön az ötödik helyen köszönt be a brit albumlistára. Sokkal inkább a fizikai hanghordozó kontra letöltés kapott egy újabb gellert, miszerint ma már aki mp3-lejátszókon, iPodokon hallgat zenét, nem fog fizetni a talán túlreprezentált utolsó lemez számára nem túl kedves dalaiért, hanem ugyanannyiért letölti kimaradt favoritjait. Jogos az érv, a végén úgyis a vásárló dönt, és maximum lemarad néhány, borítófüzetbe rejtett érdekes bónuszfotóról.