Danity Kane: Welcome To The Dollhouse
Várakozások: Az öt lány alkotta R&B csapat karrierje 2006-ban, a Making the Band elnevezésű televíziós valóságshow-ban kezdődött, melynek harmadik szériájában Diddy irányítása alatt álltak össze girlgrouppá. Az album producerei nem kisebb nevek voltak, mint Scott Storch, Timbaland vagy Ryan Leslie, és a lemez meg sem állt a Billboard listájának első helyéig. Ennek ellenére a következő nyáron egyre több hír röppent föl a Danity Kane feloszlásáról, és ezek makacsul tartották is magukat egészen addig, amíg az együttes MySpace oldalán meg nem jelent a hivatalos cáfolat. Feloszlás helyett végül is jött a következő lemez, de arra ne vegyünk mérget, hogy ezek a híresztelések nem fognak megjelenni újból, hiszen az ilyen előre gyártott csapatok kohéziós ereje általában kisebb a "szerves úton" alakult együttesekénél.
Eredmény: A Welcome To The Dollhouse kicsit elfelé mozdul az R&B-től a dance pop felé, de ettől még a célcsoport ugyanúgy a 16-nál fiatalabb lányok maradnak. Ettől még a lemez lehetne érdekes is, hiszen tudunk példát mondani a közelmúltból hasonlóan "manufaktúrában" készült poplemezre, amely izgalmasabb volt egy átlagos mainstream poplemeznél, ezt a Danity Kane sajnos nem tudja hozni. Pedig sztárközreműködőkben nincs hiány - felbukkan Missy Elliott és Rick Ross, míg a szerzők/producerek között ott van a manapság sokat foglalkoztatott Danja, aztán a The Clutch nevű kollektíva, és vannak tempós, táncolható és még csak nem is rossz popdalok az albumon (a futurisztikus Pretty Boy vagy a slágeres Sucka For Love), csak sajnos a lányok nem tudnak a saját egyéniségükből átcsepegtetni valamennyit a lemezre, ahogy az mondjuk sikerülni szokott a Girls Aloudnak. Így a lemez hiába profi, a műanyag fílinget nem nagyon tudja kikerülni.
Kiknek ajánlható: Akinek Britney új lemeze tetszett ugyan, de hiányolt róla néhány R&B-balladát.
Olyan, mint: Ahogyan egy amerikai lánycsapat lemezének szólnia kell 2008-ban.
(IB)