Destroyer: Trouble In Dreams
Várakozások: A vancouveri énekes-dalszerző, Dan Bejar apró lépésekkel halad a világhírnév felé. Míg sokáig csak a kanadai független színtér egy színfoltjának számított, mára sokan odafigyelnek az új Destroyer albumra. Bejar a kilencvenes évek közepe óta jelentet meg albumokat Romboló avagy Destroyer néven (egészen pontosan nyolcat idáig), de ezek csak azután kezdtek érdeklődést kiváltani, hogy Bejar feltűnt a sikeres kanadai indie szupergruppban, a New Pornographersben is. Persze a fő projekt továbbra is a Destroyer maradt, mely szép lassan egyre több hívet szerzett magának, és ennek köszönhetően legutóbbi lemeze, a két évvel ezelőtt megjelent Destroyer's Rubies már az év egyik legjobb kritikai visszhangot kapó lemeze lett, sőt, még az amerikai lemezeladási listákra is felkerült. Bejar közben továbbra is felbukkan a New Pornographers lemezein, sőt, Swan Lake néven egy másik szupergruppot is alakított, és mondani sem kell, hogy az is szép siker lett.
Eredmény: Bejart már első lemeze óta David Bowie korai, folkos-pszichedelikus albumaihoz hasonlítják, míg egy másik állandóan felmerülő összehasonlítási alap Luke Haines (The Auteurs), akinek az énekhangja tényleg egy az egyben visszaköszön a Destroyer albumain. Persze ez nem azt jelenti, hogy nincs meg Bejar önálló zenei világa, hiszen utóbbi a Trouble In Dreams-en is markánsan kirajzolódik. Ötletesen hangszerelt, grandiózus és különleges hangvételű dalok, melyek általában teljesen Bejar öntörvényű dallamvilágán belül maradnak, és nem is adják meg magukat könnyen, még úgy sem, hogy az előző albumhoz képest kevesebb a progrockosan hosszú szám. Hallatszik, hogy ezúttal a Destroyer már inkább zenekar (állandósult kísérőtagokkal), sem mint Bejar szólóprojektje, és a teljes zenekari hangzás általában segít befogadhatóbbá tenni a dalokat. Bejar pedig tényleg a mai független színtér egyik legsajátosabb és legérdekesebb figurája, akinek van saját víziója, melyet képes is megteremteni, és a már említett Bowie- vagy Auteurs-összehasonlítások ellenére is igenis egyedi hatással bír, ami manapság nagy kincs.
Kiknek ajánlható: Akiknek van idejük többször is meghallgatni egy lemezt.
Olyan, mint: Használjuk Dan Bejar meghatározását: "európai blues", mindez Kanadából.
(IB)