Zene a hálás utókornak - a pop pionírjai

A maguk idejében csak kevesek figyeltek fel rájuk, mára egyöntetűen a műfaj klasszikusai közé sorolják őket. Előadók, akik forradalmasították a rockzenét, méghozzá úgy, hogy követőik általában sokkal több lemezt adtak el, mint ők maguk, akik kitaposták az utat. A pop úttörői a Velvet Undergroundtól a Stooges-on át a Boogie Down Productionsig.

Ha a rockzene legnagyobb hatású előadóiról beszélünk, mindenkinek a Beatles, a Beach Boys, a Led Zeppelin, James Brown, a Kraftwerk és más világnagyságok jutnak az eszébe, akik annak idején valami egészen újszerűvel robbantak be a köztudatba, és teljesen megérdemelten idézik őket az unalomig követőik a mai napig. No de mi van azokkal, akik olyan forradalmian új és előremutató zenét játszottak, hogy annak idején kis túlzással a kutya sem hallgatta őket? Nos, őket utolérte a világ, és mára boldog-boldogtalan hivatkozik rájuk, nem vitatva, hogy nélkülük nem tartana ma ott a zene, ahol. Kiválasztottunk egy tucatnyi rockpionírt, akik a maguk korában szinte teljesen ismeretlenek maradtak, mára viszont a műfajuk legnagyobb hatású előadói között szokás emlegetni őket.

Robert Johnson

Ki ez? Az 1911-ben született Robert Johnson a "Delta blues királya", vagy egy másik gyakorta rá aggatott kifejezéssel élve a "Rock'n'Roll keresztapja" és kétségtelenül a blues műfaj legnagyobb hatású előadója volt. Mégis keveset tudunk róla, sokkal inkább legendák keringenek életének 27 évéről, hiszen elismertsége csak jóval halála után érkezett el. Eleinte vándorló zenészként tűnt fel, a Mississippi deltájáról elnevezett delta blues stílusú dalokat pengetett, a korszak neves előadói, Son House és Willie Brown fellépésein könyörgött ki magának néhány dalnyi játéklehetőséget, de komolyabb figyelmet csak később kapott, amikor néhány hónap távollét után már sokkal technikásabb gitárjátékosként tért vissza, és ekkor már decens kinézettel, öltönyben állt színpadra, ahol többnyire saját szerzeményeit játszotta. A legendárium szerint nem a nyilvánvaló megszállott gyakorlás eredménye volt a komoly tudásnövekedés, hanem Johnson egy keresztúton eladta a lelkét az ördögnek (a blues-mitológia szerint erre a Highway 61 és a régi Highway 8 kereszteződése a legalkalmasabb), cserébe fenomenális gitártudást kapott és egyedi dalszerzői képességet. Bár játékát már ekkor többen a legnagyobbakéval egy szinten emlegették, komoly sikert mégsem ért el, mindössze néhány kislemeze jelent meg és egyedül Terraplane Blues című dala kapott nagyobb figyelmet. A legendárium beteljesítéseként igen fiatalon, 27 évesen hunyt el, egy féltékeny férj megmérgezte, ám valószínűleg a közben kapott tüdőgyulladás végzett vele.

Robert Johnson - Crossroad

Mit köszönhetünk neki? Robert Johnson mindössze 29 szerzeményt rögzített (az 1990-ben megjelent The Complete Recordings mindet tartalmazza, minden eltérő változatban), azok eredeti, első nagylemezes megjelenése (az 1961-ben kiadott King Of The Delta Blues Singers című kompiláció) azonban gyökeresen megváltoztatta a könnyűzene fejlődését. Először az elektromos blues fekete nagyjai fedezték fel (Howlin' Wolf, Muddy Waters, Elmore James), aztán számos nagyhatású fehér zenészt is lenyűgözött, Bob Dylan, Eric Clapton, Keith Richards, Robert Plant mind a rájuk legnagyobb befolyással bíró előadóként emlegette, arról már nem is beszélve, hogy Jimi Hendrix is példaképként tekintett rá. A gyűjtemény a brit bluesnak is alapvető forrásául szolgált, dalainak feldolgozása pedig több százra tehető (csak a legismertebbek: Rolling Stones: Love In Vain, Cream: Crossroads, Led Zeppelin: Traveling Riverside Blues). Hatása a mai napig újra és újra előkerül, a Red Hot Chili Peppers, a White Stripes, a Mountain Goats is játssza dalait, Eric Clapton pedig nemrégiben egy egész nagylemezt szentelt neki (Me And Mr. Johnson). Élete mindezek tetejében a rockzenész-lét prototípusa is egyben.

The Velvet Underground

Kik ezek? A Velvet Underground azok közé a zenekarok közé tartozik, melyet azért mára olyan nagyon már nem is kell bemutatni. Az Andy Warhol köré csoportosuló zenészek által megalakított zenekar első lemezét 1966-ban vette fel, ekkor még a német énekesnővel, Nicóval kiegészülve. A mára már legendás, Warhol-tervezte borítója miatt csak "a banános" albumként emlegetett lemez megjelenésekor nem vert fel nagy port, és ugyanez volt a két utána következő albummal is, melyek közül a harmadik Velvet lemez ugyan már visszavett az avantgárd kísérletezésből, de mégsem sikerült meghódítania a nagyközönséget. Aztán a két meghatározó alak közül előbb John Cale, majd két albummal később Lou Reed is távozott a zenekarból, hogy aztán sikeres szólókarrierbe kezdjenek mindketten.

Mit köszönhetünk nekik? Inkább egyszerűbb lenne felsorolni, hogy mit nem. Túlzás nélkül elmondható, hogy a popzenétől addig idegen hatásokat beemelő Velvet Underground nélkül nincs glam rock, nincs punk, new wave vagy kísérleti rockzene, és az elmúlt 25 év kicsit is fontos gitárzenekaraira is mind hatottak Reedék. Ahogy Brian Eno mondta, lehet, hogy annak idején csak pár ezren vették meg az együttes lemezeit, de minden egyes példány hatására egy új zenekar alakult. Mára a Velvet Underground ugyanúgy része a rocktörténelemnek, mint a hatvanas évek többi legendás zenekara. Klasszikus lemezein még ma is érződik, hogy mennyire újszerűnek hathattak megjelenésük időpontjában.

Gram Parsons

Ki ez? Gram Parsons szintén 27 évesen, túl korán csatlakozott az életében komoly elismeréshez nem jutó, fiatalon elhunyt zsenik táborába. A zenészként és énekesként is kiemelkedő Parsons dalszerzőként tartozik igazán a csúcsligába, nagy álma a "kozmikus amerikai zene" volt, mely keretén belül egybeolvasztotta volna a bluest, a countryt, a soult, a rockot és a gospelt. Ez a nagyigényű művészi vízió igazán soha nem valósult meg, Parsons ugyanis nyughatatlan zenész volt, mindig továbbállt (és persze az alkohol és drogok sem segítették ebben, túladagolás következtében halt meg). A country-rock megteremtése, kicsiszolása azért így is az ő nevéhez fűződik: első együtteséből, az International Submarine Bandből kilépve, 22 évesen csatlakozott a már nagy sztárnak számító The Byrdshöz és a Parsonsszal kiadott 1968-as Sweetheart Of the Rodeo váratlan country-s fordulata ellenére a zenekar egyik legjobb albuma lett, továbbá az emlegetett műfaj alaplemeze. Zenei nézeteltérések miatt azonban gyorsan továbbállt, és a Flying Burrito Brothers nevű új zenekarával kezdett bele gigantikus terve megvalósításába, azonban két nagyszerű, ám teljesen sikertelen lemez után onnan is távozott. Ekkoriban a Rolling Stones körül is feltűnt, még arról is szó volt, hogy bekerül az együttesbe, ám ez sem realizálódott, így életében már csak első szólólemeze jelent meg, halála után pedig a már éppen rögzített második. Halálának, még inkább nem mindennapi temetésének körülményeiről (menedzsere ellopta holttestét a Los Angeles-i repülőtérről, hogy egy közös megegyezés alapján a Mojave sivatagban elégesse) nemrégiben remek film készült Grand Theft Parsons címmel.

Gram Parsons & Emmylou Harris - Big Mouth Blues

Mit köszönhetünk neki? Parsons inspirálta arra a Rolling Stonest, hogy kísérletezzen a country-val (lásd: Wild Horses és társai), ő fedezte fel a country egyik legnagyobb énekesnőjét, Emmylou Harrist, az Eagles ellopta és sikerre vitte az általa kifejlesztett country-rockot, az elsők között pedig Elvis Costello beszélt róla az áhítat hangján. Saját dalainak nagy újrafelfedezése a kilencvenes évek elején történt meg, többek között az R.E.M., a Teenage Fanclub és a Lemonheads által, de a tradicionálisabb rockmezőny is gyakran emlegeti nevét (Black Crowes), az alt.country előadók (élen a Lambchoppal) pedig gyakorlatilag kivétel nélkül a legfőbb inspirációs forrásként használják. Beck, Ryan Adams, Wilco, Kings Of Leon, The Thrills, a charlatansos Tim Burgess, Sheryl Crow: hosszan lehetne sorolni ki mindenki köszönhet neki igen sokat.