A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Alföldi Róbert maradna a Nemzeti élén

Vágólapra másolva!
Az egyre nehezebb anyagi körülmények között, a csökkenő állami támogatás ellenére is sikeres évadot zárt a Nemzeti Színház, amely a következő évadban két új taggal, valamint tizenegy bemutatóval várja a közönséget.
Vágólapra másolva!

Alföldi Róbert főigazgató a pénteki évadzáró sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy 2008-ban a teátrum még 1,7 milliárd forintos éves támogatásból gazdálkodhatott, ez az összeg 2011-ben már csak 1,1 milliárd volt, idén pedig 995 millió forint.

A csökkenő állami támogatás ellenére nem maradt el meghirdetett program, a Nemzeti Színház Nonprofit Zrt. nem halmozott fel tartozást, és a béreket is többnyire rendben fizetni tudta, művészeti programokra azonban már csupán költségvetése 13 százalékát volt képes fordítani - hangsúlyozta.

Beszámolója szerint az előző esztendő folyamán a teátrum négy játszóhelye 364 előadásnak (ebből 31 vendégjátéknak) adott otthont, összesen 112 ezer néző előtt. Ez 89 százalékos látogatottságot jelent, és a 2011/2012-es évadban háromszor annyian váltottak bérletet, mint az előző szezonban - emelte ki a főigazgató.

"Nagyon kemény anyagi feltételek mellett is nagyobb tempóra kapcsolt a színház, nincs nézőproblémánk sem. Nem tudom, mi tudná hitelesebben mutatni, hogy egy kulturális intézmény jól működik, ellentétben azokkal a hangokkal, amelyek azt mondják, hogy ez egy rétegszínház" - fogalmazott Alföldi Róbert.

Elmondta, a következő évad szeptember 16-án kezdődik a teátrum hagyományos nyílt napjával, este pedig a Színikritikusok díjának átadó gálájával. Az első bemutató Tony Kushner Angyalok Amerikában című darabja lesz, melyben a világon első alkalommal a szerző két színművét vonják össze.

A Nemzeti társulatából egyébként Rába Roland távozik, noha szerepeinek többségét tovább játssza, két új tag - Gáspár Sándor és Tenki Réka - pedig csatlakozik a Nemzetihez.

Alföldi Róbert a sajtótájékoztató végén kitért arra is, hogy jövő július végén lejár főigazgatói megbízatása. "Elméletben ez az első ötéves periódusom utolsó éve lesz. Ha úgy alakul, hogy tényleg az utolsó, életem legfontosabb öt éve" - fogalmazott, hozzátéve azonban: amennyiben a fenntartó főigazgatói pályázatot hirdet, természetesen pályázni fog.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!