Négy iráni zenész vesztette életét New Yorkban egy hétfő hajnali lövöldözésben. Az első hírek szerint az elkövető a Yellow Dogs nevű zenekar egy korábbi tagja, akit azért tettek ki a zenekarból, mert engedély nélkül eladta a zenekar felszerelését.
Később azonban kiderült, hogy az elkövető nem a Yellow Dogs egy korábbi tagja, hanem egy másik iráni zenekaré, viszont korábban jóban volt az elhunytakkal, akik közül ketten, Sourosh Farazmand és Arash Farazmanda a Yellow Dogs tagjai voltak. A harmadik áldozat is iráni, és zenész, de ő sem a Yellow Dogsban játszott. Állítólag anyagi vita állt a háttérben.
A Yellow Dogs Teheránban alakult, viszonylagos ismertségük az után következett, hogy 2009-ben forgattak róluk egy dokumentumfilmet No One Knows About Persian Cats címmel. Egy évvel később érkeztek az Egyesült Államokba, ahol menekültstátust kaptak.