Szerelmi örvény

1.Sok bajom volt a nevemből. Szerelmei Botond, ezzel túlságosan sokat tréfálkoztak még felnőtt életem során is. A foglalkozásom, vagy éppen hivatásom is tetézte a bajt. Pszichológus vagyok, ami manapság annyit jelent, szerelmi tanácsadó. De most nem magamról szólok. Negyvenöt esztendősen még javában benne vagyok a végzetes játékban. Alkalmanként beleszeretek a pácienseimbe, másszor egy-egy páciens szeret belém, ez a dolog természete, nehéz védekezni ellene. Ezen az sem segít, hogy több tucat eset arra is megtaníthatott, hogy nincs két azonos történet, így egyikből sem lehet tanulni. Ülök árván a rendelőmben, a napi mérsékelt forgalom közepette, a megvilágosodást várom.

Esztendeje történt, hogy egy késő őszi délután a kopaszodó fákat bámultan az ablakon át, amikor betoppant Béci, egy alig húszon-nyolcéves fiatalember. Tüske haj, világos-kék szem, magas termet, széles váll. Ez az ember nem beteg, ennek egy méntelepen lenne a helye, nem egy hasadt lelkek és csüggedt férfiak és nők gyűldéjére.

„Segítsen rajtam,” - kérlelt a belépésnél. Megfizetem.

Nem kellett várakoznom a történetére.

„Magam is bölcsészkart végeztem, majd a Műszaki egyetemen lettem hídmérnök. Szüleim a híres Ottrubay családból valók, ezért hordom ezt a pecsétgyűrűt. Ők persze elszegényedtek. A Rákosi korban Cégénydányádra telepítették ki őket, tőlük reám csak egy hatalmas ebédlőszekrény maradt, azt se tudtam eladni máig sem.

„Térjen a tárgyra, kérem.”

„Esztendeje megismerkedtem egy lánnyal Miskolcon. Ő nem volt olyan szerencsés, mint én. Kirúgták az egyeteméről tizenkilenc évesen, holott ő volt az áldozat. A gólyatáborban erőszakolták meg, mégis eltávolították rágalmazásért, mert semmit se tudott bizonyítani. Beleszerettem. És most el kell hagynom. Külföldre szerződtem dolgozni. Margit pedig öngyilkossággal fenyegetőzik, ha otthagyom. Mondja doktor úr, mennyi az esélye egy ilyen fenyegetőzésnek?”

„Semmi és minden,” - feleltem én. Nem ismerem Margitot. Csak annyit tudok róla, amit maga mondott el. Az életében volt már egy nagyon súlyos trauma. Ez fokozott veszélyeztetést jelent. Erről csak akkor nyilatkozhatom, ha Margitot is megvizsgálhatom. – Ezt mondtam és semmi többet. Itt nincs ügy. A fiúnak áldozatot kellene hoznia, ha marad, a lány meg nem vállalja a külföld kockázatát. Hétköznapi eset. Honnan tudják, hogy egymáshoz valók? Mi van, ha Margit eltúlozta az erőszaktevést? A fiúhoz fordultam. – Nem magának van szüksége lélekgyógyászra. Hanem a szerelmének.

„ Téved doktor úr”, - vágta rá a fiú. „Gondoltam a gyakorlott szem észrevette a bajt. De nem, Ön készpénznek vette a szavamat. Nem végeztem bölcsészkart, sohasem voltam hídmérnök, hacsak attól nem, hogy nemegyszer hidak alatt aludtam. A történetemből annyi igaz, hogy csakugyan arisztokrata ivadék vagyok, a mihaszna és álmodozó fajtából. Elmegyek Angliába, akár tányérmosogatónak, mert nem merem Margitkának bevallani az igazat. Hogyan mondjon egy hazug – no jó, álmodozó – igazat. Tartozom fűnek, fának. Angliában megkeresem a pénzt, kifizetek mindenkit, s akkor előállok Margit elé, bocsánatért esedezem. Ha még él.

Megzavarodtam. Az én szakmám arra épül, hogy az emberek igazat gyónnak a gyógyulásért. Itt meg csak egyetlen dolog bizonyos: ez a fiú nekem se fizet ezúttal. Mikor mondott igazat, mikor hazudott? Nem tudhatom egyetlen találkozásból.

Három hónap múltán levelet kaptam Ottrubay Bélától…

Ha szeretne szavazni, hogyan folytatódjon a történet, kattintson ide!