Május 13-án mutatja be a Nemzeti Színház Edmond Rostand Cyrano de Bergerac című művét. A 2014/15-ös évadbeli Szentivánéji álom-rendezése után ezzel a darabbal tér vissza a színházba a számos díjjal kitüntetett grúz rendező, David Doiashvili. Doiashvili elmondta az Origónak:
nagyon ritka, hogy kétszer egymás után ugyanott dolgozzon, de annyira megszerette a Nemzeti Színház társulatát, a színház légkörét és a rendelkezésre álló színpadtechnikát, hogy újra elfogadta a meghívást.
Tbilisziben 2010-ben rendezett már Cyranót, de a mostani előadás nagyban eltér az akkoritól. Grúziában ugyanis korhű, XVII. századi kosztümökben állította színpadra a darabot, amelyeknek most nyomát sem látni. Megmaradt viszont egy fontos hasonlóság: meglepetésre ugyanígy
hiányzik Cyrano emblematikus, nagy orra is
- a címszerepet alakító, huszonnyolc éves Fehér Tibor egészen más eszközökkel, egészen máshonnan eredő személyes tragédiát játszik el.
"A mi koncepciónk éppen ebben ragadható meg: Cyrano lehet szép és fiatal is" - magyarázza David Doiashvili. "Tulajdonképpen azon múlik minden, hogy mit tekintünk mi orrnak. Az orrot nevezhetjük olyan emberi, személyes komplexusnak, amelyből minden embernek megvan a magáé. Cyrano nem néz ki borzalmasan, sőt, lehet kifejezetten vonzó: a lényeg itt az, hogy sehogyan sem tudja kimondani azt, hogy szeret. Erről szól lényegében ez az előadás".
Amilyen fontos a darabban az ékesszólás, annyira nyilvánvaló az is, hogy a nyelv, a szavak hogyan hagyják időről időre cserben a szereplőket. Az, hogy Cyrano bizonyos dolgokat képtelen kimondani, Doiashvili színházról alkotott filozófiájával is összefügg:
Olyan korban élünk, amelyben a szavak szinte semmit nem jelentenek, sajnos elveszítették az értelmüket, súlyukat
- mondja erről a rendező. "Mindennap találkozunk egymással, és szavakat váltunk, amelyek mégsem jelentenek semmit. Sokkal fontosabb az, hogy mit érzünk, mi magunk, belül. Meg vagyok győződve arról is, hogy ha szavakban ki tudnám fejezni, mennyire szeretek valakit, akkor maga a szerelem is elveszítené az értelmét. Ha szavakkal le tudom írni, el tudom mondani, hogy hogyan, miről rendezem az előadást, akkor nem tudom azt az előadást megrendezni. Hiszen éppen azt próbálom kifejezni más nyelven, más módon, amit szavakkal nem tudok".
Doiashvili időnként színházon belüli színházat teremtő rendezésében a Cyranót alakító Fehér Tibor mellett nemcsak a Christiant játszó Farkas Dénesnek vagy a Guiche grófot játszó Olt Tamásnak jut fontos szerep,
de Roxane-ként egyenesen öt színésznő áll színpadra.
Mikecz Estilla, Ács Eszter, Söptei Andrea, Nagy-Kálózy Eszter és Udvaros Dorottya külön-külön és együtt is a legkülönfélébb arcait mutatják meg a főhős szerelmének.
"A társulatból előzetesen csak Nagy-Kálózy Esztert ismertem, így ebben a döntésemben nem a társulatból indultam ki, hanem a saját koncepciómból. Azt gondolom, hogy minden egyes nőben sok nő van együtt, és egy nő szinte minden pillanatban képes változni. Ha szerelmes vagyok, és azt hiszem, hogy már ismerek egy nőt, mondhatom neki, hogy szeretem - egyszer csak rádöbbenek, hogy egészen más az a nő, mint akinek megismertem. Ha újra tanulmányozni kezdem, próbálom megismerni, akkor megint egy újabb arcát mutatja, és így tovább a végtelenségig. De arra is rádöbbenek eközben, hogy ha egy nő úgymond lezárult számomra, és megismertem, akkor viszont már soha nem tudom azt mondani neki, hogy szeretem" - vallja David Doiashvili.