Hollywood nem változtatta meg az életemet - én változtattam meg Hollywoodot

Rajongók várták az egyik belvárosi hotel halljában Michel Legrand zeneszerző, jazzmuzsikust – csupán egy közös fotót és autogramot szerettek volna tőle. Mi is őt vártuk fotós kollégámmal – a rajongóktól kicsit távolabb, az interjú megbeszélt helyszínén, egy kisebb terem előtt. Néhány perc múlva meg is érkezett a 84 éves mester. A rajongók kiabálták: „Monsieur Legrand, Monsieur Legrand..." Michel Legrand megállt a közös fotókra, mosolygott, aztán sietve érkezett az interjú helyszínére. Nem volt sok időnk, mindössze tizenöt perc. Nem sokkal később ugyanis a Müpában adott egy koncertet, arra készült.

Hogyan készült a koncertre?

Kifejezetten erre a koncertre különösebben nem készültem. Jazz koncertet adok, és a jazz hetven éve az életem része. De meg is fordíthatom: hetven éve készülök erre a koncertre. (nevet) A saját zenészeimmel, egy bőgőssel és egy dobossal lépek a színpadra. Vendégművészként fellép Szőke Nikoletta, akinek fantasztikus hangja van, és remekül swingel.

Michel Legrand 1932-ben született Bécon les Bruyères-ben, Franciaországban. Az ötvenes évektől alkotott, és olyan filmsikereknek írta a zenéjét, mint a Kamaszkorom legszebb nyara, a Yentl, a Cherbourgi esernyők és A Thomas Crown-ügy. Zeneszerzőként, hangszerelőként és előadóként számos díjat kapott, és olyan dzsessz örökzöldeket írt, mint a What Are You Doing the Rest of Your Life, a Watch What Happens vagy a The Summer Knows. Dolgozott Miles Davisszel, John Coltrane-nel, Ben Websterrel, Ray Brownnal, Shelly Manne-nel és sok más sztárral. A Cherbourgi esernyők című musicaljében a világon először minden párbeszéd énekelve hangzott el.

A Cherbourgi esernyők című filmet eredetileg is úgy tervezték, hogy a párbeszédeket is éneklik a szereplők?

Nem, egyáltalán nem. Nehéz ezt elmagyarázni, hogy végül hogyan alakult ki ez a megoldás. Ez volt az első film a világon, ami így készült. Amikor elkezdtünk gondolkodni a film zenéjén, először természetesen úgy terveztük, mint bármilyen más filmnél: lesznek benne párbeszédek, prózában elhangzott dialógusok, és lesznek zenei betétek. Elkülönítettük a párbeszédeket a zenétől. Sokáig dolgoztunk rajta, de úgy éreztük, nem működik. Nem szerettük ezt a klasszikus megoldást. Ezután azon gondolkodtunk, hogy a szereplők olykor prózában mondják el a párbeszédeket, olykor énekelve. Itt viszont elakadtunk, mert valójában nem éreztük, hogy milyen részek legyenek prózai jelenetek, és melyik dialógusokat írjuk meg dalban. Ráadásul a kettő közötti váltás sem működött – kipróbáltuk, de nem tetszett ez a módszer sem. Ekkor döntöttünk úgy, hogy énekeljenek a film elejétől a végéig a szereplők – és ez volt a jó döntés.

Michel Legrand: "Az én zeném beszél. Szól a nézőkhöz." Fotó: Talán Csaba

A filmben a főszereplő elmegy az algériai háborúba, és csak évek múlva tér vissza. Mit gondolt akkor – a hatvanas években, amikor a film készült – az algériai háborúról?

Valójában a filmnek egy hősre volt szüksége, aki évekre eltűnik, és sebesülten tér vissza. Nem az algériai háború volt a lényeges, hanem az, hogy a főhős eltűnhessen, és később visszatérhessen. Akkoriban nem gondolkodtam ezen a politikai kérdésen, alapjában véve nem volt fontos, hogy éppen az algériai háborúba ment a főhős.

Azt mondta, hogy akkoriban nem foglalkozott politikai kérdéseken. Ma foglalkoztatja a politika?

Egyáltalán nem. Nem szeretem sem a politikát, sem és a politikusokat. Számomra – őszintén szólva – visszataszító, ha egy fiatal fiú vagy lány elhatározza, hogy politikai pályára lép. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de nem tisztelem a politikusokat.

Michel Legrand több mint kétszáz film és musical zenéjét szerezte, és csaknem száz albumot adott ki jazz zenészként. Tizenháromszor jelölték Oscar-díjra, három Oscar-t kapott – a Kamaszkorom legszebb nyara, a Yentl és a Thomas Crown-ügy című filmek zenéjéért. Öt Grammy díjat kapott, és Emmy díjra is jelölték. 22 éves volt, amikor az első albuma, az I Love Paris minden idők legnagyobb számban eladott albuma lett – hangszeres zenében. Virtuóz jazz-zenész és klasszikus zongorista, karmesterként pedig a világ számos zenekarát dirigálta.

Hogyan változtatta meg az életét Hollywood?

Ó, egyáltalán nem változtatta meg az életemet Hollywood. Én változtattam meg Hollywoodot. Százhúsz filmmel voltam jelen Hollywoodban, amelynek a zenei stílusa teljesen más volt, mint addig.

Michel Legrand: "Én változtattam meg Hollywoodot" Fotó: Talán Csaba

Hogyan kezdi el egy filmzene megírását? Mi a módszere?

Ezt szinte lehetetlen elmondani. Kell egy jó film, ami arra kényszerít, hogy írjak rá egy jó zenét. Először hazaviszem a filmet, és egymás után nagyon sokszor megnézem. Aztán másnap megint, és napokig újra és újra megnézem. Rengetegszer. Ekkor kialakul bennem egy elképzelés – maga a film adja meg az ihletet, hogy milyen stílusú zenét írjak. Sokszor a zene, amit írok, nem feltétlenül követi a film történetét. Néha egy-egy szomorú pillanatra vidámabb zenét írok. A filmzene ugyanis gyakorlatilag a második számú dialógus. Mit lát a néző? Látja a szereplőket, amint beszélgetnek valamiről – lát egy párbeszédet. De alatta a zene már másról beszél – mert az én zeném beszél, igen, szól a nézőkhöz. De megpróbálom máshogy is elmagyarázni. A zene a következő dialógus a filmben. Ezzel én egyébként játszani is szoktam, amikor írom a film zenéjét. A képernyőn éppen egy szomorú jelenet zajlik, de az én zeném rátesz egy másik dialógust – egy új jelentésárnyalatot. Összességében nagyon örülök annak, hogy ennyi film zenéjét megírhattam, mert ezek mind nagyon jó filmek. Ha nem lennének azok, nem tudtam volna zenét szerezni a filmekhez, ugyanis nem inspiráltak volna.

"Az volt az álmom, hogy jelen legyek a zene mindenféle módján" Fotó: Talán Csaba

Van egyébként kedvenc műfaja a filmeken belül?

Nincs. Írtam sokféle filmhez zenét, és minden „gyerekemet" nagyon szeretem.

Nyilvánvalóan azt már gyerekként is tudta, hogy zenével szeretne foglalkozni, de azon gondolkodott, hogy karmester, hangszeres zenész vagy énekes akar lenni?

Gyerekként is azt gondoltam, amit ma is: mindent akartam csinálni. Ez volt az álmom, hogy jelen legyek a zene mindenféle módján – akár karmesterként, akár hangszeres zenészként vagy énekesként. Nem tudtam dönteni és nem is akartam. Mindegyikkel egy időben, teljes őszinteséggel, komolysággal és odaadással foglalkoztam.