Megvan a Magyar Nemzeti Múzeum új igazgatója
![Varga Benedek](https://cdn.origo.hu/2023/12/C8d2sUV3sUc2gtBCuH3YDGrPNNT8MIPJhmL3e3UCqvg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U5Nzg3ZjUzZWQ5YjQzZDk4MTYyZGEyMGM2YjhjOTNk.webp)
Varga Benedek megbízatása öt évre szól.
A tárca kultúráért felelős államtitkárságának közleménye szerint a leendő főigazgató 1989-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte meg diplomáját történelem-levéltár szakon, majd nemzetközi ösztöndíjjal tanulmányokat folytatott Londonban, Cambridge-ben, Wolfenbüttelben. Ezt követően
a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár munkatársa, 2008-tól főigazgatója lett.
Vezetése alatt az intézmény 2011-ben elnyerte az Év múzeuma címet. 2015 januárjától az ICOM Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke volt.
Varga Benedek főigazgatói pályázatában célul tűzte ki, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum a magyar történeti és régészeti muzeológia hazai vezető intézményévé, valamint – a nemzetközi szerepvállalás erősítésével –
a nemzeti múzeumi világ egyik európai centrumává váljon”
– olvasható a közleményben.
Varga Benedek hivatalba lépéséig az intézményt a nyugdíjkorhatárt elért jelenlegi főigazgató, Csorba László vezeti, akinek munkájára az emberi erőforrások minisztere a későbbiekben is számít.
Az intézmény főigazgatói tisztségére Hoppál Péter kulturális államtitkár korábbi közlése szerint öten pályáztak.