Volt időtök körülnézni Magyarországon?
Nem sok. Tegnap érkeztünk repülővel. Egy kicsit körbe tudtunk járni. Megnéztük a várat meg a Lánchidat. Gyönyörűek. Most vagyunk itt először.
Kik a példaképeid?
Sok van. Egyrészt a dzsesszből. Gyerekként nagyon sok dzsesszt hallgattam. Nagyon szerettem Ella Fitzgeraldot. De mindig szerettem az olyan eklektikus előadókat is, mint Dolly Parton.
Milyen zenét hallgattok még a folkon kívül?
Elég sokfélét. Tényleg, mindenfélét.
Metált is?
Na, azt azért nem (nevet). De tiszteletben tartom azt a stílust is, csak nem nagyon jut el hozzám.
A folkzene népszerű lett a fiatalok körében az elmúlt néhány évben? Mit gondolsz, miért? És miért pont most?
Tényleg nagyon menő lett ez a stílus. Talán azért, mert olyan sok az elektromos zene mindenhol. Ezzel önmagában nincs is semmi baj.
De felfrissülés lehet ebben a közegben valami természeteset hallgatni.
Amikor még kávézókban meg kis helyeken játszottunk, sokan jöttek oda azzal, hogy arisztokratikus dolog ezeken a hangszereken játszani. Pedig nem az, és nem kéne, hogy ezt gondolják.