Az elektronikus zene sztárja már elérte a világ legmagasabb hegyének alaptáborát, ahol kedden készül megtartani a "világ legkiemelkedőbb buliját".
Most a hangtechnikát próbáljuk ki"
– mondta Paul Oakenfold telefonon az AFP-nek.
Oakenfold több mind három évtizedes karrierje során dolgozott Madonnával és a U2-val, ám hegyet még sosem mászott. Négy hónapon át készült a kihívásra, amelyet az alaptáborig tartó tíznapos út jelent. A táborhoz teherhordók és jakok kísérték, hogy a technikai felszerelést a célba juttassák.
Az Everest-koncert az első azoknak a fellépéseknek a sorában, amelyekkel a DJ a klímaváltozás következményeire akarja felhívni a figyelmet,
valamint segélyszervezeteknek gyűjt adományokat.
Nepálban a 2015-ös földrengés túlélőit támogatná. A természeti katasztrófának majdnem kilencezer halálos áldozata volt, tízezrek veszítették el otthonukat.
A DJ akciójával azonban nem mindenki ért egyet, vannak, akik azért ellenzik, mert a zaj megzavarja a Himalája csendjét és békéjét.