Megvannak a Nagy-Szín-Pad! döntősei
![NAGY-SZÍN-PAD! 2017 SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ](https://cdn.origo.hu/2023/12/-V2pJkgL_k2Oopu2Jv1s2K9wknj6PALuwNk2dC2giuQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA2NmVmMTUzNTllNjQyYWFiYzQ1N2U1NjZiZDY2Mjll.webp)
A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutatóján idén nyolc előadó és zenekar közül kellett kiválasztani a döntősöket. Petruskát, a Lóci Játszikot, a Jónás Vera Experimentet, a Qualitonst, a Dope Calypsót, a Konyhát, a Mörköt és Senát válogatta be a mintegy száztagú szakmai szavazói kör, a produkciókat egyórás koncerteken május 19-től 22-ig párosával mutatták be négy estén át a budapesti Akvárium Klubban.
A résztvevőkre a közönség és egy 23 tagú zsűri szavazott, akiknek voksai alapján Mörk, a Lóci Játszik és a Jónás Vera Experiment jutott tovább.
A közönségszavazás szerdán 10 órakor már el is indul a három döntősre, és egészen a május 27-i finálé végéig várják a szavazatokat
sms-ben, online, valamint Instagramon. Az, hogy ki nyeri meg a Nagy-Szín-Pad!-ot, már kizárólag a közönségen múlik, ebben a fordulóban ugyanis a zsűri már nem szavaz.
A Nagy-Szín-Pad! nyolc résztvevője meghívást kap a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand és a MOL Nagyon Balaton rendezvényeinek nagyszínpadaira, emellett a debreceni Campus Fesztiválra és az Akvárium Klubba is. A döntősök közül a közmédia és a díjak felajánlói választják ki, melyik produkció képviselje Magyarországot a jövő januári groningeni Eurosonic Festivalon. A győztes videoklipet készíthet és szerepel a Petőfi Zenei Díj showműsorában. Idén a Budapest Park is lehetőséget ad a verseny nyertesének a bemutatkozásra, a győztes a siófoki Plázs nyitóestéjén is játszhat.
A Nagy-Szín-Pad! első szériáját 2014-ben a Mary PopKids, a következőt az Ocho Macho, a tavalyit pedig a Bohemian Betyars nyerte.