Három az orosz igazság

Az év elején a világ két legkeresettebb orosz karmestere, Valerij Gergijev és Vlagyimir Fedoszejev is adott hangversenyt Budapesten. Most pedig újabb kitűnő karmester, a 77 éves Dmitrij Kitajenkóval lépett fel a Budapesti Fesztiválzenekar.

Az év elején a világ két legkeresettebb orosz karmestere is adott hangversenyt Budapesten.
Január végén Valerij Gergijev és a Mariinszkij Színház Zenekara, március 8-án pedig Vlagyimir Fedoszejev és a Moszkvai Csajkovszkij Szimfonikus Zenekar lépett fel nagy sikerrel. Most

újabb kitűnő karmester,

a 77 éves Dmitrij Kitajenko lépett a karmesteri pódiumra a Budapesti Fesztiválzenekar élén. Kitajenko – két másik kollégájával ellentétben – nem a „könnyebb utat” választotta. Gergijev és Fedoszejev fő műsorszáma Rimszkij-Korszakov egyik legnépszerűbb műve a Seherezáde volt. Arról a hangversenyekről itt olvashat részletesebben.

Dmitrij Kitajenko a Budapesti Fesztiválzenekarral próbál Forrás: Kurcsák István

A BFZ szinte bármelyik zenekarral felveszi a versenyt

Kitajenko koncertjén viszont két kevésbé játszott és nehezebben is befogadható mű fogta közre Rachmaninov bravúrdarabját, a Rapszódia egy Paganini-témára című, akár egytételes zongoraversenynek is felfogható művét. Az csak

látszólagos hátrány volt,

hogy nem a „saját" zenekarával jött, mint két társa, hiszen a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a világ szinte bármelyik vezető zenekarával felveszi a versenyt, legfeljebb a karmesterrel való tökéletes összeszokottság hiánya okozhatott volna némi hátrányt, de a hangversenyen ennek nem lehetett nyomát érezni.

„Semmit se értek”

A műsor első felében Dmitrij Sosztakovics diplomamunkája, az 1. (f-moll) szimfónia csendült fel. Bár Sosztakovics még napjainkban is viták kereszttüzében áll mind a politikai nézeteit, mind a zeneszerzői kvalitásait tekintve (utóbbi főleg a nagy, de valóban elég egyenetlen életmű miatt, amelyben akad a sok pompás darab mellett számos gyengébb mű is), azt senki nem kérdőjelezi meg, hogy a 19 éves ifjú titán szimfóniája remekmű.

Dmitrij Kitajenko Budapesti Fesztiválzenekar Forrás: Kurcsák István

A konzervatórium legtekintélyesebb tanárát, Alekszandr Glazunovot különösen a mű áttetsző,
kamarazenét idéző hangszerelése nyűgözte le – másfelől viszont bevallotta: „Semmit se értek”. Ma már természetesen nem hat olyan forradalminak az 1926-ban bemutatott zene, de

még ma is elkápráztatja a hallgatókat a hangszerelés merészsége

és a dallamok hol groteszk, hol egészen sötét, drámai áradása. Kitajenko és a BFZ is elemében volt a mű megszólaltatásakor, amelyben szinte minden létező hangszer (még zongora is) felvonul. A gyakoribb hangszerek közül talán csak a hárfa hiányzik.

A ráadás elmaradt

A Rachmaninov-mű szólistája az orosz származású zongorista, Lilya Zilberstein volt. Érdekes módon ennél a műnél nem éreztem a szólista, a karmester és a zenekar teljes összhangját. Zilberstein kitűnően játszott, de néha kicsit elszakadt a zenekartól (vagy a zenekar tőle?). Valahogy itt Kitajenko sem tudta tökéletesen összefogni az előadást. Úgy érzem, a szólista sem volt igazán elégedett a produkcióval, mert a közönség ovációja ellenére

a szinte kötelező ráadás most elmaradt.

Lilya Zilberstein nem tűnt elégedettnek Forrás: Kurcsák István

A koncertet Csajkovszkij tragikus, fájdalmas zenéje, a Fracesca da Rimini szimfónikus
fantázia zárta. Itt megint szinte tökéletes előadást produkált a karmester és a zenekar.

Összességében egy gyönyörű és nem szokványos hangversennyel gazdagabban térhettek haza
azon szerencsés hallgatók, akik bejutottak a Zeneakadémia zsúfolásig telt nagytermébe ezen a
péntek estén.