A szervezőkkel megbeszéltek szerint, a Huun Huur Tu szállodába lépésekor hívott a recepciós, aki egyből oda is adta a kissé fáradt, de nagyon készséges és kedves Bapa Sayannak a kagylót. Megbeszéltük, hogy lecuccolnak a szobában, és 10 perc múlva lejön újra, hogy tudjunk egy kicsit beszélni. Mikor visszahívtam, már a nevemen szólított...
Hogy van, milyen volt az út?
Megvagyok, kicsit fáradtan.
Honnan is utaztak?
Passauban játszottunk legutóbb, onnan jöttünk.
A keddi, makói koncert után mi lesz a következő állomás?
Nem tudom. [nevet] A holnap az holnap, a holnapután meg holnapután, azzal már nem mindig tud foglalkozni az ember. Egyébként azt hiszem, Berlin lesz.
Bejárták már az egész világot az elmúlt 25 évben. Milyen nagy változások voltak a Huun Huur Tuban a kezdetek óta? Persze eltekintve a tagcseréktől...
Leginkább annyi változott, hogy egyre mélyebbre ástuk magunkat a tradíciókban. Így folyamatosan az egyre tisztább zenei játék felé tartunk. A koncentráció, az improvizáció és a folyamatos újítás, amin mi dolgozunk. Aztán az elmélyülés a játékon túl a hangszerkészítésben is ott van. Egyre jobbakat próbálunk készíteni, azokon pedig igyekszünk egyre jobban játszani.
Ezek szerint ezek a hangszerek nem valami öreg tuva mestertől valók, hanem önök készítik?
Igen, a nagy részüket. Készítjük és menet közben javítgatjuk őket. Nem azért, mert megsérülnek, vagy elromlanak, hanem fejlesztjük őket. Folyamatosan dolgozunk rajtuk. Például hogyan lehetne jobb nyakat, húrokat készíteni, ilyenekre kell gondolni.
A zenekar eddigi 25 éve alatt valamennyire közelebb tudtak kerülni a nyugati tradíciókhoz? A nyugati – akár tradicionális – zenéhez, ami esetleg beépült kicsit a Huun Huur Tuba?
Nem kifejezetten a zene, egy stílus, vagy valakinek a játéka épül be a zenénkbe. Sokkal inkább
az adott zene ereje van ránk hatással.
Ha merítünk valamiből, akkor leginkább csak abból. Szerencsénkre nagyon híres zenészekkel játszottunk már együtt, és ilyenkor a mi szempontunkból teljesen mindegy, hogy az adott zenész tradicionális zenét játszik vagy esetleg modernt, mert ránk az ő ereje van hatással, ahogy a zenéjét játssza.
Ismerik valamennyire a magyar népzenét? Volt lehetőségük egy kicsit elmélyülni benne?
Persze, találkoztunk már a magyar zenével. Még rockot is hallottunk, de nyilván még többet a tradicionális oldalról, és sok népzenésszel volt szerencsénk játszani is.
És hányadik magyarországi koncertjük lesz a keddi?
Fú, nem tudnám megmondani. Szerintem több mint 10 alkalommal játszottunk már itt. Több fesztiválon, színpadon, városban jártunk már.
Mit jelent önöknek a tuva származásuk, a hagyományok? Hogyan befolyásolják ezek a hétköznapjaikat? Ugye mi leginkább hagyományos népviseletben látjuk a zenekart.
Mi igazából városi gyerekek vagyunk. [nevet] Szóval vannak barátaink, akikkel járunk a tajgára vadászni, halászni, igazából ilyesmikről van szó a mi esetünkben.
A Huun Huur Tuval való koncertezés, turnézás mennyi időt visz el egy évből?
Ez persze az évtől is függ, de nagyjából a felét.
És mi van a családdal? Ők hogy bírják ezt?
Vagy inklább én hogy bírom? [nevet] Azért én is érezhetem magam egyedül a nagyvilágban, távol az otthontól. [nevet]. Valahogy megoldjuk, van már unokám is, persze jó lenne vele is több időt tölteni.
Hetente hány próbája van az együttesnek?
Nem igazán próbálunk. Leginkább csak magunktól zenélünk, hogy a dolog lényege ne vesszen el, és a zene valódi játék legyen. Az ilyenfajta zene ebből a szempontból nagyon hasonlít a jazzre. Az embernek ismernie kell a skálákat, hangnemeket, onnantól kezdve már lehet szabadon zenélni.
Ezek szerint sokat improvizálnak? A koncerteken is?
Igen. A legjobban azt szeretünk, improvizálni. Talán ezért sem szeretem a klasszikus értelemben vett próbákat. Szerintem az bezár olyan kapukat, amelyeknek nyitva kell lenniük ahhoz, hogy az ember jól tudjon improvizálni. Együtt a többiekkel, természetesen. A nyitottságot pedig lehet, hogy inkább úgy fogalmaznám meg, hogy
készen kell állni. Fejben és kézzel egyaránt.
Ezen kívül sokat segíthet a szabad játékban az is, ha valóban barátokkal játszik az ember. Szóval azt mondanám, hogy próbák helyett játszunk, amikor tudunk. És együtt. Valamelyikünk elkezd játszani, rájátszik a másik, és folyamatosan próbálgatjuk, finomítjuk, hozzáteszünk, elveszünk. És közben nem lépünk egymás tyúkszemére, nem tanítgatjuk a másikat, hanem megadjuk egymásnak az időt és a helyet, hogy mindannyian jól érezzük magunkat. Szerintem ez nagyon fontos. A nagyobb turnék után valamivel kevesebbet találkozunk, akkor mindenki egy kis levegőhöz jut a családjával otthon. Ez is fontos.
Még lemezfelvétel közben is sok improvizáció csúszik be?
Igen, persze.
A tagoknak van a Huun Huur Tu mellett van más rendszeres elfoglaltsága? Civil munkája?
Nem, nincs. Talán annyi, hogy mindannyian részt veszünk a fiatalok tanításában. Persze a tradicionális zenéről beszélek. Vannak kisebb workshopok is, de teljesen kötetlenül is szokott ez menni.
A Huun Huur Tu-dalok szigorúan a tuvai kultúra tradicionális és ismert alapanyagából születnek?
Nem. A dalok nagy része úgy épül fel, hogy 80 százalékuk a hagyományos dallamokból épül, és mi hozzátesszük a maradékot. Azt mi komponáljuk, improvizáljuk hozzá.
Mennyire véges a tuvai népzene? Folyamatosan gyűjtenek, vagy már a nagy részüket ismerik?
Nem. A gyűjtéssel nem állunk le, rengeteg dal van még. Folyamatosan találunk és keresünk is újakat.
Milyen a Huun Huur Tu megítélése a tuvák között? Büszkeséggel tekintenek önökre?
Igen, büszkék. Nagyon jól esik, hogy a fiatalok tisztelnek minket. Amikor hazamegyünk, és otthon játszunk, mindig sokan vannak a koncerteken. Úgyhogy mondhatom, hogy sikerünk van otthon is.
Vannak önökhöz hasonló együttesek, akik ugyanezt az utat választották, és egész sikeresek már külföldön is?
Igen. Sokan próbálják. Leginkább a mi ösvényünkön járnak. Mi is így kezdtük, így építkeztünk, csak a mi mestereink már meghaltak, ezért most mi lettünk mások mesterei. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki teljesen ugyanazt csinálja. Sokan hozzáadják az egyéniségüket, több modernitást visznek bele.
A torokéneklés nélkül a tuvák népzenéje elképzelhetetlen lenne. Ez egy férfi sajátosság, vagy a lányok is ugyanúgy magukba szívják ezt fiatalon, szinte az anyanyelvvel?
Ez egy jó kérdés, mert nagyon fontos dologról van szó. Korábban ez amolyan tabu volt a mi kultúránkban. Régebben elképzelni sem lehetett, hogy egy lány így énekeljen. Ez a fiúk,
a férfiak dolga volt.
A hangszeres játék, a normál éneklés persze mindig is engedélyezett volt a nőknek is. Viszont a torokéneklés nem. Viszont ez mára megváltozott, de még mindig nagyon ritka, és főleg csak a fiatalok körében fordul elő.
Mi lehet a Huun Huur Tu titka? Hogyan tud ilyen sokat adni ez a zene olyanoknak, akik egy árva szót nem értenek a szövegekből?
Ez talán ott kezdődik, hogy ki hogyan áll a tradicionális zenéhez. Ha valakit általában megérint a népzene, befogadja, akkor már nekünk is jó esélyünk van eljutni a szívéig. Az ilyen emberek általában jobban érzik magukat az ilyen zenéktől, és így a mi zenénktől is, ami egyfajta alapvető gyógyszer tud lenni. Szerintem ennek az is feltétele, hogy mi előadóként megértsük a saját hagyományainkat.
Ha ez nem menne, akkor a zenénk sem jutna el senki szívéhez.
Aztán az is egy jó pont lehet, hogy mi, a zenekaron belül nagyon jól megértjük egymást. Ahogy mondtam már, barátok vagyunk. Ez a barátság pedig a hangszereken, a hangunkon keresztül el tud jutni a hallgatósághoz is. Egyfajta flow-élmény juthat el hozzájuk, amit mi is érzünk zenélés közben. Ha komolyan csinálja az ember, akkor az emberek elkezdenek hinni és bízni benne. Ez nyilván a zene mellett nagyon sok mindennel van így. És még ott van az erő és az egyszerűség kettősége is, ami hozzájárulhat a sikerhez. Úgy értem, ha az ember nagy erőket tud megmozgatni és átadni nagyon egyszerű zenével, akkor nyert ügye van.