Turnébuszukon erőszakoltak meg egy nőt a metálzenekar tagjai

Decapitated
SAN FRANCISCO, CA - FEBRUARY 21: Vocalist Rafal "Rasta" Piotrowski of Decapitated performs at The Regency Ballroom on February 21, 2016 in San Francisco, California. (Photo by Miikka Skaffari/FilmMagic)
Vágólapra másolva!
Őrizetben vannak a death metalt játszó lengyel Decapitated tagjai, mert egyik, Washington állambeli koncertjük után állítólag megerőszakoltak egy nőt a turnébuszukon.
Vágólapra másolva!

Egyelőre szünetel a lengyel deathmetal zenekar, a Decapitated turnéja Észak-Amerikában, ugyanis a teljes zenekar őrizetben van. Állítólag augusztus 31-ei, Washington állambeli koncertjük után

felhívtak két nőt a turnébuszukra,

aminek mosdójában az egyiket többen megerőszakolták. Az együttest még szeptember 9-én, szombaton vették őrizetbe már Kaliforniában. Egy helyi ügyvéd védi őket, aki azt mondta, mindenki biztos lehet benne, hogy a történet másik verziója is elhangzik majd, mert eddig a nő beszámolóját ismerhette meg leginkább a hatóság. A nyelvi korlátok is nehezítették az együttes dolgát, helyzetük pedig

egyáltalán nem rózsás a nő vallomása alapján.

Rafal Piotrowski, a Decapitated énekese Forrás: Getty Images/FilmMagic/Miikka Skaffari

A fiatal nő azt mondta, egy barátnőjével volt ott a Decapitated Washington állambeli Spokane-ben tartott koncertjén. A koncert után barátnőjével csak egy közös képet akartak egy teljesen más együttes dobosával, de végül úgy alakult, hogy meghívta őket a Decapitated a turnébuszára. Azt gondolták, miért ne. Egészen addig jól érezték magukat, míg egyikük mellét el nem kezdte fogdosni a zenekar dobosa. A nő vallomása szerint ezután teljesen megváltozott a hangulat a buszon. A zenekar tagjai hirtelen

már csak egymással beszéltek, ráadásul lengyelül.

A két nő érezte, hogy el kell hagyniuk a buszt, de nem tudtak szabadulni, egyiküket megragadta az énekes, és a karjánál fogva bevitte magával a busz mosdójába. Ahol lassan megjelent más is. A nő azt mondta, csak a tükörből és a szeme sarkából látta, hogy többen állnak mögötte, amit a barátnője is látott. Vele is erőszakoskodni akart az énekes, miután kijött a mosdóból, de a nő kivédte az első támadást, igaz, közben a földre zuhant, de ki tudott szökni a buszból. Kocsijába ült, és kétségbe esve elhajtott. Útközben találkozott egy rendőrrel, de az jó ideig nem tudott segíteni, mert a nő nem tudta megmondani, pontosan hol volt a busz.

A zenekar időközben elszelelt a busszal, és elengedte az ott maradt nőt, akit az úttesten sétálva talált meg a rendőrség. Azonnal kórházba vitték, hogy megállapítsák, valóban történt-e nemi erőszak. A karján lévő zúzódásokat azonnal észre lehetett venni.

Rafal Piotrowski vihette be a lányt a mosdóba Forrás: Getty Images/FilmMagic/Miikka Skaffari

A zenekart Los Angelesben kapták el kilenc nappal később, valószínűleg abban bízva folytatták a turnét, hogy semmi nem lesz az ügyből. Egyelőre őrizetben vannak, és már túl vannak jó pár kihallgatáson. A gitáros azt mondta, látta, hogy az énekes és a basszusgitáros közösül a nővel a mosdóban - írja a CoS. Ehhez képest mikor a dobosnak megmutatták a két nő fényképét, csak annyit tudott mondani, hogy

nem ismeri őket, és kér egy tolmácsot.

Az énekes és a basszusgitáros állítólag elismerte, hogy a két nő a buszon volt, ahol együtt buliztak. A basszusgitáros még azt is mondta, hogy ő igazából a kanapén ült, és szinte semmire nem emlékszik. Az is beszédes lehet, hogy a gitáros beleegyezett a DNS-vizsgálatban, amit az énekes és a basszusgitáros elutasított.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!