Fiatalok, szépek - és gátlásosak a végzős színészhallgatók

A kaposvári végzős színészhallgatók - utoljára együtt az osztály
Vágólapra másolva!
„Fiatalok, ambiciózusak, szépek” – ezt mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a kaposvári végzős osztályáról. Utoljára volt együtt az osztály a Nemzetiben a múlt héten. Aztán elmentek Kapolcsra, majd Olaszországba játszani. Ősztől pedig szétválnak útjaik, mindenki leszerződött valamelyik színházba – valaki Kaposvárra, vagy Veszprémbe, de a győri és a debreceni színházba is mennek. Hatan maradnak a Nemzeti Színházban. A színház parkjában beszélgettünk a fiatal színészekkel az egyetemi évekről, a jövőről és az álmokról. Vidnyánszky Attila pedig arról is beszélt: ez a szakma olykor megnyomorodik az igazodási vágytól.
Vágólapra másolva!

A színészetre fel kell esküdni

„Hamlet-et szívesen játszanék egyszer” – mondja egyikük, amikor arról kérdezem a kaposvári végzős osztályt, hogy milyen szerepálmaik vannak. „Számomra Lucifer lenne nagy kihívás” – gondolkodik Berettyán Nándor, Nagy Johanna pedig azt kiáltja: „Anna Karenina”.

A kaposvári végzős színészhallgatók - utoljára együtt az osztály Fotó: Talán Csaba

Vidnyánszky Attila kaposvári végzős osztályával a Nemzeti Színház parkjában beszélgetünk. Aztán megérkezik az osztályfőnök is – közös képet szeretne mindenki a tanár úrral - ők így hívják Vidnyánszky Attilát.

Közös kép a Nemzeti Színház előtt Fotó: Talán Csaba


Különös kapcsolat ez a színházigazgató-osztályfőnök és a hallgatók között, ugyanis nem egy hagyományos, megszokott iskola a Kaposvári színiegyetem.

Vidnyánszky Attila végzős osztálya - a kaposvári színészhallgatók Fotó: Talán Csaba


– mondta Krausz Gergő.

Krausz Gergő Fotó: Talán Csaba

Aztán az első napokról beszélnek – öt évvel ezelőtt, amikor elsősként bementek az egyetemre. „Felvettek minket, és két nap múlva a nyári táborban voltunk, azonnal száz színihallgató között. Már akkor éreztük, hogy valami nagyon nagy dolog történik velünk” – nevetett Bordás Roland, aki aztán hozzátette: persze, az első időszakban rengeteget veszekedtek egymással. Az első év legnehezebb feladata volt ugyanis – szerinte – egymás megismerése és elfogadása.

Mikecz Estilla és Barta Ágnes Fotó: Talán Csaba


„Ki kellett veszekednünk magunkat – teljesen más személyiségek vagyunk”

– erről volt szó csupán Mikecz Estilla szerint. A veszekedéseknek pedig volt értelme, ugyanis így formálódott az osztály egy közösséggé. „Szakmai viták voltak?” – kérdeztem, mire szinte mindannyian nevetve azt válaszolták: „akkor azt hittük, de ma már tudjuk, hogy nem”.

Ősztől mindenki más-más színházban dolgozik Fotó: Talán Csaba

Krausz Gergő aztán azt is elmondja, hogy számára nagyon meglepő – és megerőltető – volt az első év az egyetemen. „Az emberek azt hiszik, hogy a színészet és a színiegyetem arról szól, hogy verseket és prózákat tanulunk, magolunk és mondunk egész nap. Pedig egyáltalán nem csak erről van szó. Erős, intenzív fizikai tréningekkel erősítünk. Reggel nyolctól például sokszor mozgásóra volt, ahol egy másfél órás kardió-edzés után levezetésként még egy órát erősítettünk. Ennek eredményeként nagyon jó fizikumú osztály voltunk az első év végén – ami azóta csak romlik.”

Berettyán Nándor, Stefánszky István, Katona Kinga Fotó: Talán Csaba

Ezen persze megint mindenki nevet.

A második évtől már mindenki játszott különböző színházakban, így minden változott – újra. Sokat utaztak, hamar testközelből találkoztak a színházzal, és megtanultak együtt dolgozni a műszakosokkal.

„Ez nagyon fontos és jó dolog volt az egyetemi évek alatt, ugyanis a legtöbb színészhallgató csak a gyakorlati évben vagy egyetem után találkozik ezekkel. Pedig talán az egyik legfontosabb, hogy a gyakorlatban ismerjük meg a színházat magát, ne csak az iskolában tanuljuk. Vidnyánszky Attila minket az életre nevelt. Nyitottságra és szabadságra”

– mondta Stefánszky István.

Bordás Roland Fotó: Talán Csaba

A fantázia fejlesztésére is tartottak tréningeket. „Hihetetlenül izgalmas órák voltak ezek. A fantáziánk kellett, hogy vezessen minket, és ezekből a kísérletekből rengeteg érdekes helyzet alakult ki” – mondta Kránicz Richárd.

Bordás Roland pedig folytatja:

„Rengeteg előadást néztünk meg, voltunk más országokban, külföldi rendezőkkel, szakemberekkel is dolgoztunk az egyetemi évek alatt. Az osztályfőnökünk olyan szemléletet biztosított nekünk, amely kíváncsivá tett mindenfajta színház és művészet irányába. Valóban szabadok voltunk.”

Kránicz Richárd, Bordás Roland, Berettyán Nándor, Stefánszky István, Katona Kinga Fotó: Talán Csaba

„De nem a magánéletben” – tette hozzá Ács Eszter. „Aki ugyanis színész szeretne lenni, fel kell arra esküdni. Olyan nincs, hogy egy színészhallgató elmegy egy próbáról vagy egy előadásról, mert a testvérének szülinapja van. Nem. Ez az ember elsősorban színész – és ezt kell csinálni. A művészi szabadságunkat a tanár úr maximálisan meghagyta. Mindig azt mondta, hogy egyáltalán nem kell elfogadni, amit ő mond. Az az ő elképzelése egy-egy szerepről vagy mozdulatról. Ha van jobb vagy más ötletünk, mutassuk meg. De az elmúlt öt év tényleg csak erről szólt – színház, színház, színház.”

Vas Judit Gigi és Ács Eszter Fotó: Talán Csaba

„Ráadásul nemcsak nekünk, színészhallgatóknak kell ezt az életet elfogadnunk, hanem a családunknak, barátainknak is” – mondja Fülöp Tamás. „Nincs idő a sörözgetésre, sokszor nincs elég lehetőség a családdal annyi időt tölteni, amennyit szeretnénk. Ezt mindenkinek meg kell szoknia.”

Fülöp Tamás Fotó: Talán Csaba

Barta Ágnes szerint viszont törekedni kell az egészséges egyensúlyra – mert mégiscsak az ember a családjából, a barátaiból merít erőt.

Amikor arról kérdezem őket, hogy az öt év alatt ellentmondtak-e bármikor is Vidnyánszky Attilának, mindannyian egyszerre kiabálják:

„ó, hát persze”.


„Érveltünk oda-vissza. Volt, hogy sikerült, és volt, hogy nem” – mondja Roehnelt Zsuzsanna. Azt is hozzátette, hogy az osztályfőnökük mindig arra biztatta őket, hogy minden szavuk, mozdulatuk belülről jöjjön.

Nagy Johanna és Roehnelt Zsuzsanna elöl, Kovács András és Berettyán Sándor mögöttük Fotó: Talán Csaba

„Rengeteg áldozatot kell hozni az egyetemi évek alatt, de megéri” – mondja Vas Judit Gigi. „Nemcsak a csillogásról szól a színészet, egyáltalán nem.”

„De mindeközben a csillogásról szóló álmok teszik lehetővé a küzdést. Az álmokat nem szabad kiölni. Mindenkiben ez a hajtóerő”

– válaszol azonnal Katona Kinga.

Később arról kérdezem őket, hogy az elmúlt öt évben levetkőzték-e a gátlásaikat, máshogy állnak-e színpadra egy-egy bemutatón. Erre azt válaszolják, egyáltalán nem.
„Az emberek azt képzelik, hogy a színészek gátlástalanok, bárhol bármikor felpattannak az asztalra, és verset mondanak, vagy nem izgulnak a premierek előtt. Ez egyáltalán nem így van. Még a próbák előtt is izgulunk néha” – mondta Berettyán Sándor.
Aztán mindannyian ugyanazt kezdik magyarázni, hatalmas kézmozdulatokkal, hogy megértsem végre:

pont arra törekedtek végig az egyetemi évek alatt, hogy a szemérem megmaradjon.

Az nem tűnhet el, mert ha igen, akkor érdektelen, nagyszájú emberré válhat a színész. Az pedig nem jó.
„Talán még szemérmesebbek, még gátlásosabbak vagyunk, mint akkor, amikor először léptünk be az egyetem kapuján” – mondta ki végül egyikük, mire mindannyian bólogatni kezdtek.

A kaposvári végzős osztály Fotó: Talán Csaba

Vidnyánszky Attila: „Az volt a célom, hogy szabad embereket neveljünk”

„Már az első napokban láttam bennük a lehetőséget és a tehetséget” – mondta Vidnyánszky Attila, amikor arról kérdezem, milyenek voltak az első hetek az egyetemen az osztállyal. Aztán csak annyit mond halkan: „hihetetlen, hogy eltelt öt év”.
Az osztályból hatan szerződtek a Nemzeti Színházhoz. A többiek Győrbe, Debrecenbe, Kaposvárra és Veszprémbe mennek – sorolta az igazgató.

– tette hozzá.

Utolsó nap a Nemzeti Színház előtti „hajóorrban” - együtt az osztály Fotó: Talán Csaba


Amikor arról kérdezem, hogy ez mit jelent pontosan, hiszen az ember azt gondolná, hogy a színész szabad – éppen ettől tud átlényegülni a színpadon, éppen ezért lehet zseniális egy szerepben -, Vidnyánszky Attila elkomorodik, és azt mondja: „Tudja, ez a szakma megnyomorodik olykor az igazodási vágytól. Olyan rendszer volt itt húsz évig, hogy egyszerűen beleégették a zsigerekbe a megfelelési vágyat, sőt kötelességet. Még mindig ez nyomorítja a szakmát. Úgy gondolom, hogy szabad emberként bátran mondhatnak ellent a színészek. Meggyőződésem, hogy a saját értékrendjük mentén létezhetnek, amely persze folyamatosan változhat és alakulhat később, de az biztos, hogy nyitott, tiszta, egyenes gerincű emberek maradnak. Mint az én tanítványaim. Az én osztályom.

Őszintén bízom abban, hogy az élet nehézségei nem csavarintják meg őket annyira, hogy elmúljék ez a tisztaság belőlük. Azt szeretném, ha jönne ez az új generáció, a szabad generáció a szakmában.

Nagyon nehéz ám ez, főleg azért, mert még mindig komoly erők dolgoznak azon, hogy begyűrjék a fiatalokat, hogy egyféle gondolat, egyféle színházcsinálás és egyféle ideológia mentén irányítsák őket.”
Az igazgató figyelemmel kíséri az osztály minden tagját – akárhol is játszanak. Már most főszerepeket kapnak a vidéki színházakba szerződő fiatalok – mondja Vidnyánszky Attila, aki mosolyogva azt is hozzáteszi: „csak jókat hallok róluk”.

(A végzős osztály tagjai: Berettyán Nándor, Berettyán Sándor, Roehnelt Zsuzsanna, Vas Judit Gigi, Ács Eszter, Kovács András, Nagy Johanna, Mikecz Estilla, Barta Ágnes, Katona Kinga, Krausz Gergő, Bordás Roland, Kránicz Richárd, Stefánszky István, Fülöp Tamás)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!