Blaskó Péter - a Gyurcsánytól át nem vett Kossuth-díj és sok más történet

Vágólapra másolva!

A Nemzeti Színház Kossuth-díjas színésze már kamaszkorában azon törte a fejét: miként változik át a színész civil alakból színpadi figurává, miként érkezik vissza hétköznapi valójába? A színművészeti főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában kezdte megérteni, elsajátítani hivatása csínját-bínját. A Nemzeti Színházban kezdte a pályát, majd évtizednél is több időt töltött vidéken. A fővárosba visszatérve a Katona József Színháznak lett tagja, ahonnan akkor búcsúzott, amikor érzékelni kezdte az akkori társulat kifáradását. A szabadúszás évei után még Schwajda György hívta az új Nemzeti Színház társulatához, és eddig a színház minden direktora számított rá. Pedig akadtak konfliktusai, például azért, mert 2008-ban visszautasította a Gyurcsány-kormány által megítélt Kossuth-díjat, amelyet az Orbán-kormánytól vett át végül 2011-ben. A finom technikájú, széles színészi palettával rendelkező művész Vörösmarty Csongor és Tündéjének Csongor szerepétől Gogol Revizorának Polgármesterén át Ibsen Peer Gyntjéig jelentős színpadi hősök sokaságát formálta meg. Nemrég megkapta Willy Loman szerepét is Arthur Miller Az ügynök halála című darabjában, amely művet Csiszár Imre állította színpadra a Nemzeti Színházban.

Sztankay Ádám

Vágólapra másolva!

Alföldi Róbert Vidnyánszky Attila Törőcsik Mari Székely Gábor Blaskó Péter

Miskolci évei alatt hívta vendég fellépni Csiszár Imre - akkor a szolnoki színház rendezőjeként – Brecht Puntila úr és szolgája, Matti című darabjába, amelyben Major alakította Puntila urat. Az is erős emlék?

Abszolút. Major profizmusáról egyetlen epizód is sokat elárul. Volt a darab végén egy jelenet, amelyben építettem neki a bútorokból egy hegyet, amelyre az öreg felmászott, majd elénekelt egy „himnuszt". Nagyon biztonságosan kellett összerakni az építményt, nehogy leessen. Major ráadásul megkérte a díszlettervezőt, Székely Lászlót, hogy tervezzen a hegy tetejére egy billenő elemet. Székely a fejéhez kapott: „Mester, ne őrüljön meg, arról biztosan leesik." Mire Major ördögi mosollyal: „Nem, akkor fognak felszisszenni a nézők, amikor rálépek!" Így is történt minden előadáson, ahogy Major felém küldött elégedett pillantása sem maradt el soha.

Blaskó Péter interjú. 2018.02.12 Fotó: Csudai Sándor Fotó: Csudai Sándor - Origo

1987-ben szerződött át az akkor már Székely Gábor-Zsámbéki Gábor vezette budapesti Katona József Színházhoz. Pedig Csiszár Imrével évekig azt tervezték: együtt találnak majd helyet valamelyik budapesti társulatnál.

Közös elképzeléseink hitegetéseken alapultak. Engem viszont hívtak a József Attilába, a Vígszínházba, de mindig visszamondtam. Aztán az jutott eszembe: addig hárítok, amíg már senki sem fog hívni. Nem utasítottam vissza a Katona József Színház józanésszel visszautasíthatatlan ajánlatát. A Katona József Színház 1987-ben ötödik éve futott Zsámbéki és Székely vezetésével, komoly hírük volt már.

Honnan volt a kapcsolat a vezetőivel?

Székely Gábort még a főiskolásról ismertem: Major Tamás rendezőosztályába járt. Egyébként a Puntila úr idején ő volt a szolnoki direktor. Zsámbéki Gábor pedig még 1970-ben ajánlotta, hogy menjek inkább Kaposvárra a Nemzeti helyett.

Az akkori Katona: szinte egy utazó trupp volt.

Nagy szerencsémre akkoriban kezdett világot járni, amikor odakerültem. Voltunk Chicagóban, Hongkongban, Caracasban, tucatnyi európai városban. Felléptünk a londoni Old Vicben, az egykori angol Nemzeti Színházban, ahol Laurence Olivier öltözőjében öltözhettem. Ma is csak csodálkozom: mindez velem történt!

Melyik lenne, ha csak egy szerepet emelhetne ki a Katonában játszottak közül?

A Revizor polgármestere. A Három nővér után azzal az előadással nyerte meg a Katona a Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivált, az akkori legrangosabb európai színházi megmérettetést.

A Katona kapcsán úgy fogalmazott egyszer: „Ahogy egy gyümölcs növekedik, megérik, aztán lehull, a társulat is megfáradt, s az újraépítést én már nem akartam megvárni." Milyen jelei voltak a megfáradásnak?

Például az, hogy tagcserék kapcsán olyan alapvető előadásokban is megváltozott a szereposztás, mint a Három nővér, a Revizor. Egy ideig azzal áltattuk magunkat: azért az még ugyanaz a produkció. De már nem az volt. Az eredeti olyan finom szálakon volt összedolgozva, hogy azt egy beugrónak már el sem tudtuk mondani. Lehetetlen volt „milliméterenként" rekonstruálni, hogy milyen gesztusokat kellene megvárnia, milyen rezzenésekre kellene ügyelnie, mielőtt szövegben is reagál a végszóra. Próbálkoztunk azért, de aztán a rendező, Ascher Tamás maga intett: „Ne instruáljátok az új belépőt, mert meg fog bolondulni!" Számomra elmúlt a varázs.

Szabadúszó lett, pedig a Katonától ugyancsak távozó Székely Gábor hívta az Új Színházhoz, amelynek ő lett a direktora.

Már a Katonában szerettem volna Székely Gáborral is dolgozni. Az ott töltött hét év alatt azonban kimaradt ez a lehetőség. Meglátva az Új Színház műsortervét, döbbenten tapasztaltam: egyik rendezésében sem vagyok benne. Gábor kért, legyek türelmes. Szerény hangon feleltem: van már mögöttem jó néhány türelmi év. Megértett, nem maradt tüske benne. Szabadúszó éveim alatt egyszer még abba is belement, hogy kérésemre rendbe tegyen egy szerepet, amelyet az adott darab rendezőjének nem igazán sikerült. Ritka nemes gesztus.

Szabadúszó éveiben játszotta el Kádár Jánost Veszprémben Szigethy András darabjában, Vándorfi László rendezésében. Pár évvel Kádár halála után. Izgatta a feladat, vagy csak „miért ne" alapon vállalta?
Elolvastam az anyagot, amely nem klasszikus színmű volt, de éreztem: nagyon érdekes produkciót lehet kihozni belőle. Vándorfi Laci „csupán" annyi ösztönzést adott: ha nem vállalom, nem csinálja meg. Rendkívül érdekes volt egy szklerózisos öregember portréján keresztül megidézni azt a kort, amelyben ezt a részben külső erők közreműködésével kisemberből valakivé váló figurát az ország jó része Kádár-apánkként emlegette.

Ez esetben könnyű volt a színészi átváltozás?

Én soha életemben nem említettem még véletlenül sem Kádár-apánkként a kommunisták főtitkárát, sőt. Ám egyszer csak azt vettem észre: a darab kapcsán adott egyik interjúban, hogy Kádár János nevében beszélek bizonyos szituációkról, mintha én lettem volna ott. Elkezdett dolgozni bennem a szerep. Persze amint észrevettem, kiűztem a figurát a hétköznapjaimból.

2002-ben lett ismét tagja a budapesti Nemzeti Színháznak. Még Schwajda György hívta a társulathoz, s eddig minden direktor igényt tartott a művészetére. Bár változó intenzitással.

Szépen indult a dolog: a Peer Gynt Gomböntőjeként kezdtem egy norvég rendező rendezésében, majd Vidnyánszky Attila állította színre vendégként a Bánk bánt, amelyben Peturt játszottam. Közben Schwajdát egy ügyvezető igazgató követte, majd két hétig Huszti Péter vezette a színházat. Aztán következett Jordán Tamás öt éve. Az ő vezetése alatt helyemen éreztem magam, játszottam például a Mester és Margarita Wolandját, a Lear királyt, sokféle műfaj meghatározó szerepeit. Jordán szerethető társulatot szervezett a politikai össztűzben is – hiszen folyamatosan számon kérték rajta, miként vállalhatta el a Fidesz támogatásával létrehozott teátrum vezetését. Bizonyos színházi megmondó emberek szerint itt minden rossz volt, az épülettől kezdve az előadásokig.

Alföldi Róbert akkor került a színház élére, amikor ön visszaadta a Gyurcsány-kormány által megítélt Kossuth-díjat. Nyilatkozta: hamarosan megritkultak a feladatai.

A Kossuth-díjat muszáj volt visszaadni. Ma is vállalom az akkor közzétett nyílt levelem minden szavát, amelyben felsoroltam, miben és mennyit ártott Gyurcsány Ferenc az országnak. Utólag sokan mondták, miért nem vettem át a díjat, nem számított a velejáró sok pénz? Ötletek is felmerültek: ha begipszeltetem a karom, a kézfogást is megúsztam volna. De ez egy morális döntés volt, nagyon sokan megértették a jelentőségét. Alföldi Robival korábban szakmai barátságban voltunk, több előadásban találkoztunk, az apját is játszottam Mrozek Tangójában. Nem féltem az igazgatóváltás miatt. Amikor aztán Robi átvette a pozíciót, szóba hozta, hogy érdekelné, miért döntöttem úgy, ahogy döntöttem a Kossuth-díj kapcsán. Ajánlotta: üljünk le, beszéljük át. De aztán ez elmaradt. Én pedig kezdtem érzékelni: engem most nem szeret a vezetés.

Alföldi önt itt tartotta, miközben más nagynevű kollégákat elküldött.

Nem tudom, volt-e ennek mögöttese. Annyi biztos: büntetésnek tűnt volna, ha elküld.

Az Alföldi Róbert rendezte Az ember tragédiájában ön játszotta az Úr szerepét. Voltak, akik a római szín miatt kikérték maguknak az előadást. Ön akkor nyilvánosan is kiállt a produkció és rendezője mellett.

Az igazságérzetem, szakmaiságom nem a privát viszonyaim függvénye. Annál a római színnél sokkal obszcénabb víziókat is látott már a publikum. A mi előadásunk pontos koreográfia szerint ábrázolta az infernót. A végén én is megjelentem, és elmondtam: „El fogsz pusztulni korcsult nemzedék, E nagyvilág most tisztuló színéről." Tehát, én tanuja voltam, mi folyik a színpadon és annak semmi köze nem volt a rágalmakhoz.

Rázósabb helyzeteiben mennyire jelent fogódzót a családi háttér?

Meghatározó. Negyvenötödik éve vagyok házas. Feleségem, Milvius Andrea ugyancsak színésznő volt, de feladta a hivatását. Részben gyermekeink kedvéért, valamint azért, hogy nyugodt hátteret biztosítson az én színészi pályámhoz. Empátiája, szeretete burokként védelmez életem szakmai hullámvölgyeiben is, egyben kisegítve azokból. Mindig megértő a végtelen idegfeszültséggel járó premieridőszakokban is. A visszautasított Kossuth-díj kapcsán is ő adott erőt a levelem megfogalmazásához, képletesen szólva: szinte fogta közben a kezemet. Egy szóval nem említette, hogy azzal egy komolyabb összegről is lemondok. Biztatott: legyek hű önmagamhoz. Életem legnagyobb ajándéka, hogy a feleségemben igazi társra találtam. De a gyerekek is sok boldogságot adnak. Borbála lányom táncművész, anno Bozsik Yvette neki készült koreográfiájában diplomázott az Operaház színpadán – megkönnyeztem. Később Pina Bausch táncegyetemét is elvégezte, kortárs tánccal kezdett foglalkozni, koreografál, tanít is, ráadásul olykor prózai szerepeket is vállal. Harmincéves Bence fiam pedig nagyapja nyomdokában grafikával, festészettel foglalkozik, kiállításai vannak. Egzisztenciális szempontból az még az előadó-művészetnél is nagyobb kihívás, de a tehetséget nem szabad visszafogni.

A Vidnyánszky Attila vezette Nemzetiben feladatai érzékelhetően megszaporodtak, súlyuk is jelentős. A Csiszár Imre rendezésében nemrég bemutatott Miller darabban, Az ügynök halálában Willy Lomant alakítja. Közel érzi magához az emblematikus karaktert, vagy nagyon át kellett változnia a megformálásához?

Közel áll hozzám, át tudom érezni mindazt, amit ennek a sérülékeny kisembernek meg kell élnie, miközben harcol a hétköznapi fennmaradásért. Azért is izgalmas feladat megformálni álmodozásait, vágyakozásait, mert közben tudom: a nézőtér objektív látószögéből szemlélve teljesen világos, hogy ábrándjai örökre ábrándok maradnak. A klasszikus hősök ábrázolása mellett mindig fontos volt számomra az esendőség megjelenítése. Hiszen az sem egyszínű, és a sérülékenység, az esendőség mindannyiunkban benne van.