Kínos röhögés lett Fergie szexinek szánt himnuszelőadásából

Fergie
Vágólapra másolva!
Fergie valami különlegessel szeretett volna készülni a 2018-as NBA All-Star gálára, de sajnos hiába adott bele mindent, nem jól sült el a dolog. Az énekesnőnek csupán a himnuszt kellett volna elénekelnie, de annyira túlzásba vitte, hogy több játékos is elnevette magát zavarában.
Vágólapra másolva!

A Black Eyed Peas korábbi énekesnője, Fergie énekelte az amerikai himnuszt a vasárnap esti NBA All-Star mérkőzés előtt a Los Angeles-i Staples Centerben. Az előadás elég rosszul sikerült, ugyanis a 42 éves énekesnő

túl szexin próbálta meg előadni a himnuszt,

valamint furcsa, jazz hangzású díszítéseket is rakott bele. Fergie előadását főleg a vége felé már egyre több NBA-játékos és néző hallgatta megdöbbenéssel, és és aki a legkevésbé tudta elrejteni zavarát,

el is nevette magát.

A Golden State játékosa, Draymond Green arkifejezése 02:00-nál mindent elmond. Először csak kíváncsian várja, hogyan zárul az adott rész, aztán kénytelen nyitott szájjal nevetni, mikor rájön és megnyugszik, hogy nincs egyedül az értetlenségével.

Fergie később bocsánatot kért, amiért előadása nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. Azt mondta, hogy nagyon megtisztelő feladatnak tartja, amikor a himnuszt énekelheti, és az

NBA All Star gálájára valami egészen különlegeset szeretett volna

mutatni. Azt is hozzátette, hogy imádja Amerikát, és őszintén szerette volna kihozni magából a maximumot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!