A színésznő, aki Istennel indokolta Rákosi Mátyásnak a pártonkívüliséget

Tolnay Klári emlékmúzeum Mohorán

Játszotta Shakespeare Júliáját a Rómeó és Júliában, Madách Imre Éváját Az Ember tragédiájában, Molnár Ferenc Julikáját a Liliomban. Volt Balnche Tennessee Williams darabjában, A vágy villamosában; Martha, Edgar Albee Nem félünk a farkas című művében – és sok más remekmű női főhőse. Száznál több filmben is nyomot hagyott, olyan szerepekben, mint a Katyi című mozidarab Katyija, a Déryné címszerepe, a Pacsirta Valkaynéja, a Fekete gyémántok Theudelinda grófnője, a Vörös grófnő Geraldinja. Legendás szerelem fűzte második férjéhez Darvas Ivánhoz. Első házasságából született lányát még az ötvenes években arra ösztönözte: hagyja el a kommunisták abszurd rendszerét. A maga részéről pedig Rákosi Mátyás előtt is büszkén vállalta istenhitét, Kádár Jánosnál pedig a színészek javadalmazása kapcsán „lobbizott". Sorsa meseszerű volt, magába foglalva a műfaj tragikusabb stíluselemeit is. - (Sztankay Ádám írása utolsó oldalán az utolsó előtti fotóra kattintva képgaléria nyílik.)

Rákosi Mátyás megkísérli elűzni Istent, Klári börtönben vizitál, majd válik

Tolnay Klári 1950-ben Érdemes Művész lesz, 1951-ben pedig megkapja első Kossuth-díját is a Déryné című film főszerepéért. Utóbbi díjátadón maga Rákosi Mátyás kérdezi a színésznőt:

Miért nem párttag, miért nem tanít a főiskolán?"

Tolnay Klári társalgási hangvételben magyarázza, hogy ő bizony polgári származású, ráadásul - uram bocsá' - még Istenhívő is.

Válaszát hallva a mellette álló Major Tamás és Bajor Gizi kis híján összecsuklanak. Rákosi azonban nem hökken meg. Szemeit félig lehunyja, lassú mozdulattal Tolnay Klári arca elé teszi mindkét tenyerét és sámánként suttogja:

Isten, húú, húú! Majd elmúlik, elmúlik...

Tolnay Klári egy évvel később megkapja második Kossuth-díját, 1954-ben pedig Kiváló Művész lesz. Isten azonban marad.

Az 1951-es Déryné című film plakátja a Tolnay Klári születésének centenáriuma alkalmából zajló emlékév keretében nyílt kiállításon Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, 2014-ben Forrás: MTI/Soós Lajos

A Madáchban Barta Zsuzsa távozása után enyhül a szovjet mintájú sematizmus. Tolnay Klári 1955-ben, negyvenegy évesen eljátssza Júlia szerepét. A próbák idején a második szereposztás Júliája, Váradi Hédi szemet vet a Rómeót alakító Darvasra. A Júlia siker, mégis viharos időszak.

Ám amikor Darvas Iván 1956 után börtönbe kerül – bűne, hogy a forradalom alatt kiszabadította politikai okból bebörtönzött testvérét –, azért Tolnay Klári látogatja. Ahogy Mensáros Lászlót is – őt sosem volt forradalmi teteiért csukják le- , aki a történelmileg és érzelmileg egyaránt zavaros években kerül egyre közelebb Tolnay Klárihoz. Mensáros, röviddel a maga börtönidejének megkezdése előtt még a férjezett kollegina kezét is megkéri. Kosarat kap. Tolnay Klári csak 1958-ban, Darvas Iván szabadulása után válik el férjétől.

Zsuzsa lánya, aki Darvast apaként szerette, akkor már külföldön van.

Édesanyja Münnich Ferenctől szerez tizenhat éves gyermeke számára kivándorló levelet még 1956-ban, amikor gyermeke közöli: a háború után nyugatra emigrált apjával szeretne élni. Van ugyan egy pillanat, amikor Zsuzsa meghátrálni látszik, de anyja akkor azt mondja:

Most már mégy, fiam, apád vár!

Zsuzsa külhoni életében akadnak erős mélypontok, és olykor úgy érzi, hogy valójában édesanyja paterolta ki Magyarországról. Végül Tolnay Klári és gyermeke lélekben visszatalálnak egymáshoz. Zsuzsa a bécsi televíziónál lesz szerkesztő, Tolnay Klári idősödve majd sok időt tölt nála az osztrák fővárosban. Tolnay Klári lányáról szólva memoárkötetében jegyezte le:

Azt hiszem, semmi sem lett volna belőle, ha itthon marad. Most viszont a saját erejéből jutott oda, ahol van. Keserves leckék árán vált nagyon okos, nagyon művelt, határozott, önálló emberré.

Másutt arról vall:

Házassági kudarcaimat úgy dolgoztam fel magamban: a férfi-nő terület valójában tilos terep számomra. Egy felsőbb sors, nevezzük Istennek, úgy rendelkezett: a színpad az én üdvösségem. Teljes színészi képességem csak akkor bontakozott ki igazán, amikor magamra maradtam. Amikor rádöbbentem, hogy nekem sem a férj-feleség kapcsolat, sem az édesanya-gyermek viszony egyszerűen nem jár - még nagyobb energiával szolgáltam a színpadot.

A Tolnay-díj és az idő

Tolnay Klári legnagyobb filmes sikerét Ranódy László Pacsirta című filmjében éri el 1963-ban. Hármasuk, Páger Antallal és a csúnya lány szerepét alakító Nagy Annával: a lélektani színjátszás magasiskolája.

Tolnay Klári Vajkayné szerepéért Cannes-ban elnyeri a legjobb női alakítás díját.

Ranódy László filmrendező Tolnay Klári (jobbbra) és Nagy Anna filmszínésznők társaságában bevonul a Fesztivál Palotába, a Pacsirta című magyar film bemutatójára a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, 1964-ben Forrás: MTI/FRK

Tolnay Klári még életében „intézményesül", amihez színpadi és filmes teljesítménye mellett civil énjének természetessége is hozzájárul. Ugyanakkor éppolyan erős akaratú asszony, mint a maga módján szintén sallangmentes, de vehemensebb habitusú barátnője, Gobbi Hilda.
A hetvenes években Tolnay bejelentkezik Kádár Jánoshoz, hogy elmondja: az ország színészei alulfizetettek. Kádár azt feleli: a munkásosztály tagjai, vagy más értelmiségiek sem dőzsölnek.

Tolnay közöli: ez igaz, de mindazok kedélye részben a színészeken múlik.

A párt hamarosan alapít egy jelentős pénzjutalommal járó kitüntetést, amelyet évente osztanak ki a színházak vezető művészei között.

Szakmaszerte csak Tolnay-díjnak hívják.

Tolnay Klári negyvennyolc évig volt a Madách Színház tagja. Szerepei sorolhatatlanok. A színésznő a számára meghatározóak közül A vágy villamosának Blanche-át említette gyakran, vagy Ibsen Nóráját – melyhez első házasságából merített inspirációt.

1973-ban Csehov Sirályában Arkagyinát, a mindent elért, de fénykorán túljutott asszonyt alakítja.

Az Ádám Ottó rendezte előadásban Tolnay Kláry kínlódik a szereppel. A fiát játszó Huszti Péter a színpadon úgy érzi, hogy Tolnay Klári szinte gyűlöli őt - holott a Csehovi történeten kívül őszinte barátságban vannak. Aztán Huszti Péternek eszébe jut: saját pályája elején egy alkalommal még a szerelmét játszotta egy Tolnay által formált asszonynak. Most a fiát alakítja.

Aztán, ahogy sorra távoznak Tolnay Klári generációjából a pályatársnői - köztük olyan komédiások, mint Kiss Manyi, Dayka Margit, Gobbi Hilda - a színésznő, mintegy örökségüket is őrizve, teljes természetességgel veszi át lényük lényegét, a szerepkörüket.

Tolnay Klári, a drámai szende, a hősnő, a tragika, a nagyasszony - fergeteges bohóckirálynő lesz.

Kötöttségektől szabadulva már nem érdekli az idő múlása. 1986-ban kerül színre Huszti Péter rendezésében Colin Higgins Maude és Harold című darabja, amely egy nyolcvanéves asszony és egy tizenkilenc éves fiatalember különös barátságáról szól. Az előadás kapcsán a majd Tolnay Klári életrajzát is jegyző Párkány László írja akkor az Új Tükörben:

A Madách Színház bemutatójának külön érdekessége, hogy a darab fordítója és főszereplője azonos személy: Tolnay Klári. A játék dialógusán érződik, a fordító ugyancsak kezére játszott a színésznőnek, mert Tolnay Klári humora, bölcselő szarkazmusa, megbocsátó iróniája egyszerű nyelvi palástot öltve érvényesült. Tolnay a tovatűnt szépséget, a lelki kecsességet és az érzelem mívességét hozta újra átélhető közelségbe, egyszersmind azt sugallva, hogy a mai ember e költői és köznapi értékek nélkül nem boldogulhat. Egykori önmaga huszonéves hevületével, eleganciájával, és mára kiteljesedett eszköztárának széleskörű működtetésével "támadott" környezetére, miközben sugárkörébe vonta időnként fáradni látszó fiatalabb pályatársait is.

Tolnay Klári idősebb kori szerepei közül az egyik legemlékezetesebb Arbuzov Kései találkozása, amelyben Mensáros Lászlóval játszott együtt. Vagy az ugyancsak Tolnay Klári által fordított, Graham Greene műve alapján készült Utazások nénikémmel,

amelyben a Huszti Péter formálta unokaöcs nagynénjeként olyan asszonyt alakít, aki a közeli elmúlás biztos tudata ellenére úgy dönt, hogy addig is felforgatja a világot.

Huszti Péter (Henry Pulling) és Tolnay Klári (Auguszta néni) jelenete Graham Greene-Giles Havergal Utazások nénikémmel című színművében, 1993-ban Forrás: MTI/Ilovszky Béla

Stillmungus Mária Margit

Tolnay Klári sosem titkolta:

akadémikus iskolázottság híján nem kedveli a verses klasszikusokat.

Beszélt arról is:

más művek figuráit abból építi fel, amit megélt.

Ugyanakkor sokáig azt is mondogatta:

túl a negyvenen már nem tud mit kezdeni a színpadon túli világgal.

De túl az ötvenen - a hetvenes években -, amikor elveszti az életét addig mindenben segítő édesanyját, mégis megtanul eligazodni a hétköznapi dolgokban. Csekket feladni, egyéb ügyeket intézni.

Akkor kap rá a főzésre is: édesanyja receptkönyvének családi lakomákhoz mértezett receptjeit igazítva egyszemélyes háztartásához.

Sokat olvas, nyelvet tanul, ha teheti, utazik vagy útikönyveket lapozgatva barangol a világban.

Nyolcvanadik születésnapján a közönség húzza körbe a Madách Kamara előtti téren egy hintón.

Nyolcvannegyedik évében, 1997-ben Budapest díszpolgára lesz. Már akkor régóta önellátó, színház nélküli napjait is tartalmasan tölti. De évad végén, a '98-as nyári színházi szünet előtt azért azzal ugratja kollégáit:

Mondjátok, mit fogok én csinálni, unalmamban meghalok?

Amikor ősszel indulnak a próbák, Huszti Pétert kérdezi kacéran:

Na, ehhez mit szólsz?

Huszti pislog:

Mihez?

Tolnay visszakérdez:

Hogy hogy mihez? Hát még mindig élek!

Nem meglepő. Tolnay Klári nem csupán intézményesült, de kortalan pajkossága azt sejteti: az univerzum bármely törvényének fittyet hányhat.

1998-ban, a Nemzeti Színház vezetése felkéri, hogy játssza el Szabó Magda Régimódi történetében Stillmungus Mária Margit apácafőnöknőt.

Tolnay Klári interjúban beszél arról, hogy mikét jellemezte az írónő a karaktert:

Olyan ő, aki be tudja tájolni az embereket, el tudja fogadtatni azt is, ami lényétől idegen, nem háborodik fel semmin, ami emberi, s azt, hogy mi emberi, azt olyan tágan értelmezi, mint mestere Ágoston.

Tolnay Klári hozzáteszi:

Stillmungus Mária Margit én vagyok, rám talált a szerep.

Máshogy lett.

Tolnay Klári 1998. október 25-én még játszik, majd kis pihenő következik. Október 27-én este otthon olvasgat, új szerepén töpreng. Az igazin. Aztán egy korty ital, utolsó cigaretta, majd ágyba bújik, elalszik, és nem ébred fel többé. Régi játszótársa, Sinkovits Imre Keresztúry Dezsőt idézve vigasztalta búcsúztatásán az összegyűlteket:

A halál nem az élet vége, csak a sorsé.

Tolnay Klári emlékére Fotó: Hirling Bálint - Origo

Források:

Párkány László: Tolnay Klári egyes szám első személyben, Codex Print Kft. 1999. Budapest ( A Minerva gondozásában 1988-ban megjelent kötet bővített kiadása)
Kőháti Zsolt: Tolnay Klári – Kortársaink a filmművészetben, Magyar Filmtudományi Intézet És Filmarchívum, Népművelési Propaganda Iroda 1979.
Tolnai Klári szerelmei, nlcaffe.hu 2013. augusztus 15.
Huszti Péter előadása Tolnay Kláriról a Magyar Művészeti Akadémián 2014. október 10.( mmakademia.hu)
Dr. Góg Laura: A celluloid bosszúja, filmtett.ro 2015. január 2.
Osztovits Ágnes: Megosztott emlékezet, válasz.hu 2016. február 19.
Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet: színházi adattár

Köszönet a Mohorai Tolnay Klári Emlékház alapítójának, Balla Istvánnak és munkatársainak!