Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán művészeti és egészségügyi díjakat adott át. A miniszter a Balogh Rudolf-díjat, a Balázs Béla-díjat, a Harangozó Gyula-díjat, a József Attila-díjat, a Márai Sándor-díjat, a Szabolcsi Bence-díjat, az Erkel Ferenc-díjat, a Liszt Ferenc-díjat, a Máté Péter-díjat, a Blattner Géza-díjat, a Jászai Mari-díjat, a Hortobágyi Károly-díjat, a Munkácsy Mihály-díjat, a Németh Lajos-díjat, a Ferenczy Noémi-díjat és a Táncsics Mihály-díjat Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár társaságában nyújtotta át. Kásler Miklós köszöntőjében azt mondta, „a magyar kultúra rendkívül gazdag, és
nemcsak az egyénnek, de a nemzetnek is van lelke.
Biztos, hogy ez önazonosságunk része, több ezer éves kultúránkkal, hagyományainkkal, hitünkkel, történelmünkkel együtt. [...] A művészet a lélek talán legfinomabb megnyilvánulása, a művész szeretne értéket adni az emberiségnek, és lehetővé tenni az emberek közötti megértést.”
„A magyar kultúra a magyar nemzet legnyilvánvalóbb kifejeződése, mindenhol megértik Bartókot, Kodályt, Munkácsyt, megértik a herendi porcelánt és a kalocsai mintát” – mondta Kásler Miklós.
Kiemelkedő színészi, rendezői tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjban részesült:
- BUCZ HUNOR, a Térszínház Egyesület igazgató-rendezője,
- GÁL TAMÁS, a hetényi Csavar Színház színművésze,
- GREGOR BERNADETT, az Újszínház színművésze,
- HORÁNYI LÁSZLÓ színművész, az Esztergomi Várszínház igazgató-művészeti vezetője,
- HUSZÁRIK KATA, a Maladype Színház színművésze,
- KÁLLÓ BÉLA, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház színművésze,
- KIS DOMONKOS MÁRK színművész, a Váci Dunakanyar Színház ügyvezető igazgatója,
- KOVÁCS EDIT, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze,
- LAPIS ERIKA, a tatabányai Jászai Mari Színház színművésze,
- LÉTAY DÓRA, a budapesti József Attila Színház színművésze,
- LUX ÁDÁM, az Újszínház színművésze,
- PAPADIMITRIU ATHINA, a Budapesti Operettszínház, a Nemzeti Lovas Színház és a Spirit Színház színművésze,
- PATAKI ANDRÁS főrendező, a Pro Kultúra Sopron ügyvezető igazgatója,
- PINDROCH CSABA, a Thália Színház színművésze,
- SZENTE VAJK, a Madách Színház rendezője,
- VASS GYÖRGY, az Újszínház színművésze.
Kiemelkedő cirkuszművészeti tevékenysége elismeréseként Hortobágyi Károly-díj kapott:
- KRANITZ-NAGY KRISZTIÁN és FÜZY ANITA, a Silver Power artistái,
- ÓCSAI BÖBE, a Recirquel Újcirkusz Társulat artistamestere.
Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült:
- GÁLHIDY PÉTER szobrászművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékének művésztanára,
- ILYÉS ISTVÁN szobrászművész,
- JUHA RICHÁRD szobrászművész,
- KOTORMÁN NORBERT képzőművész,
- LIEBER ERZSÉBET DLA képzőművész, a Kaposvári Egyetem egyetemi docense,
- MÉSZÁROS GÉZA festőművész,
- OLESCHER TAMÁS festőművész,
- ŐRY ANNAMÁRIA festőművész,
- PÁRKÁNYI PÉTER szobrászművész,
- POGÁNY GÁBOR BENŐ szobrászművész,
- RÉNYI KATALIN festőművész, tervezőgrafikus,
- SZ. VARGA ÁGNES festőművész, grafikus,
- TAKÁCS TAMÁS PÉTER tervezőgrafikus-művész,
- VARGA-AMÁR LÁSZLÓ festőművész, a Szent Gellért Katolikus Gimnázium tanára.
Kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenységéért Erkel Ferenc-díjban részesült:
- KELEMEN LÁSZLÓ zeneszerző,
- MATZ ÁDÁM zenei rendező, hangmérnök,
- OLÁH KÁLMÁN zeneszerző, zongoratanár, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa,
- ZÁVODI GÁBOR zeneszerző, producer.
Kiemelkedő zenei előadóművészi tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjat kapott:
- ÉRDI TAMÁS zongoraművész,
- HÁMORI MÁTÉ karmester, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője,
- LÉTAY KISS GABRIELLA, a Magyar Állami Operaház magánénekese, szólistája,
- MÁGA ZOLTÁN hegedűművész, a Primarius Kft. ügyvezetője,
- MOCSÁRI KÁROLY zongoraművész, a monori Budai Imre Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
- MOHOS NAGY ÉVA operaénekes, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar professor emeritája,
- ÖKRÖS CSABA hegedűművész, népzenegyűjtő, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem művésztanára,
- PAULIK LÁSZLÓ hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára,
- RADICS FERENC hegedűművész, a Hagyományok Háza, Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása,
- SZILASI ALEX zongoraművész, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára.
Könnyűzenei előadóművészi tevékenysége elismeréseként Máté Péter-díjban részesült:
- DÓSA RICHÁRD, RICSIPÍ és KOLLER LÁSZLÓ, QKA MC az Animal Cannibals rap- és hiphopcsapat előadói,
- FERENCZI GYÖRGY zenész, szájharmonika-művész, a Rackajam zenekar vezetője,
- NÉMETH ALAJOS előadóművész, a Bikini Együttes vezetője,
- PÓKA EGON előadóművész, zeneszerző, Kőbányai Zenei Stúdió ügyvezető igazgatója,
- TÖRÖK ÁDÁM fuvolista, énekes,
- POÓR PÉTER énekes, előadóművész.
A mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenysége elismeréseként Balázs Béla-díjban részesült:
- BABOS TAMÁS operatőr,
- GYÖNGYÖSSY BENCE filmrendező, operatőr, író, producer,
- MOHAROS ATTILA filmrendező,
- NÁDORFI LAJOS operatőr,
- POZSGAI ZSOLT rendező, író, a Horatio Film ügyvezetője,
- STŐHR LÓRÁNT filmkritikus, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyetemi docense,
- TÓTH KLÁRA filmkritikus, publicista, az MMA levelező tagja,
- ZALÁN JÁNOS producer, színművész, a Pesti Magyar Színház igazgatója.
Lapozzon a folytatáshoz!