Évekig másolatnak hitték, de a röntgen mindent elárult

Boticelli
Vágólapra másolva!
Korábban azt hitték a művészettörténészek, hogy hamisítvány, de kiderült, hogy valóban Botticelli műhelyéből származik az a festmény. 
Vágólapra másolva!

Az English Heritage angol örökségvédelmi szervezet szakértői megállapították, hogy az olasz reneszánsz mester, Botticelli műhelyéből származik az a festmény, amelyet éveken át másolatként könyveltek el a művészettörténészek. A festményről korábban úgy gondolták, hogy Sandro Botticelli 1487-ben készült Gránátalmás Madonná-jának egy későbbi másolata. De a restauráláskor kiderült, hogy

a kép valójában a mester 15. századi firenzei műhelyében született.

Az örökségvédelmi szervezet restaurátorai a Viktória és Albert Múzeum és a brit Nemzeti Galéria szakértőivel is konzultáltak, és ők is megerősítették a festmény eredetét. „Stilisztikailag túl jellegzetesnek tűnt ahhoz, hogy másolat legyen, a megfelelő korszakból származott, technikailag rendben volt, és nyárfatáblára festették, ami akkoriban megszokott volt” – sorolta az érveket Rachel Turnbull, az English Heritage vezető restaurátora.

A festmény felületének sárguló lakkrétegét eltávolítva röntgen- és infrasugárral is megvizsgálták a képet, és kiderült, hogy a festékréteg alatt egy rajz található. Ezen egyértelműen látszanak a végleges kompozícióhoz képesti változtatások,

ez viszont nem jellemző a másolatokra.

Noha a festmény az alapműnél, a firenzei Uffizi-képtárban őrzött, ugyancsak 1487-ben keletkezett Gránátalmás Madonná-nál kisebb méretű, mégis nagyon részletgazdag. Botticellinek, más kortárs firenzei festőkhöz hasonlóan megvolt a saját műhelye, amelyből népszerű festményeinek változatai és feldolgozásai kerültek ki, valószínűleg alacsonyabb árért. A festmény, amely a greenwichi Ranger's House gyűjteményének darabja, Botticelli 1487-es remekművének legközelebbi változata. A képet 1897-ben a gyémántmágnás Julius Wernher vásárolta meg, és greenwichi kastélyában helyezte el.
A Gránátalmás Madonná-t április 1-től tekinthetik meg a látogatók a Ranger's House-ban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!