Elvállalta Ádám szerepét a Nemzeti Színház nyitó előadásán, ezért a Vígszínház vezető színészei elfordultak tőle

Szarvas József önéletrajzi monodrámájának sajtóspróbája a Nemzeti Színházban 2019 január 23-án

Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész. Tanyasi gyerek volt, apja akaratából tanulta ki a hentesmesterséget, majd néhány kanyar után rátalált igazi hivatására. Két éve jelent meg az életét iróniával feltáró Könnyű neked, Szarvas Józsi című könyve, amelyet együtt jegyzett Bérczes Lászlóval. Tavaly darab is született a történet egyes részeiből a Nemzeti Színházban, amelyet Pustol a hó - avagy Könnyű neked, Szarvas Józsi... címmel játszanak. Tizennyolc éve tagja a Nemzeti Színháznak, már az intézményt megnyitó Madách Imre-mű, Az ember tragédiája ünnepi előadásának is részese volt Ádám szerepében. Elmeséléséből kiderül: az első Fidesz-kormány idején felépített és átadott Nemzetiben vállalt szerepléséért a Vígszínházban jó néhány - fogalmazzunk így: másként gondolkodó - kollégája elfordult tőle. Nagyon jól érzi magát Vidnyánszky Attila Nemzeti Színházában, emellett 2007-től saját színházat is működtet az Őrségben. A viszáki nyári teátrum egykori barátja emlékét őrzi nevében: Kaszás Attila Pajta Színház. Szarvas József az ugyancsak Viszákról indult Tündérkert mozgalomnak is alapítója, amely erdész barátjának, Kovács Gyulának inspirációjára jött létre, s kizárólag őshonos gyümölcsfák szaporítása a célja, de közösségformáló mozgalomként a kultúra terjesztésére is alkalmat kínál. Akárcsak a Kaszás Attila Pajta Színház, valamint az ott működő „kultúra visszatanuló összművészeti bázis" programjai is. A színész Origónak adott telefonos interjújában elmeséli, milyen útja volt olyan emberként, akinek elvették a múltját, akinek eleinte a nadrágszíj mindig csatos véginek csattanása, a kapanyél koppanása ritmizálta az életét.

Miután képesített hentes lett, megalapította a debreceni vágóhídon a Húsos színpadot, esti gimnáziumba iratkozott, és jelentkezett a debreceni munkásszínpadhoz, az Unióhoz. Utóbbi társulatnál kérdezték, tud-e világítani, magnót kezelni, mert néha azt is kell. Azt mondta, tud, pedig gőze sem volt a dologról. A lódítás nem járt együtt szorongással?

Van, amikor az életösztön legyőzi a szorongást. Arra csak később jöttem rá, hogy a színészet az egyetlen nekem való hivatás. Amíg nem tudatosult a dolog, addig az ösztöneim vittek a helyes irányba. Amikor aztán Prepuk tanárnő mindig engem kért fel magyar órán, hogy én mondjam fel elsőnek a feladott kötelező verset, megéreztem, mi felé kell nekem választott igenjeimmel, nemeimmel „sodortatnom" magamat. Hogy aztán ezzel és emiatt aritmiába kerültem a környezetemmel, többé nem érdekelt.

Ír arról is, hogy már az első fellépése előtt komoly fantáziabirodalmat épített magában, annak színes világába húzódott vissza olykor. Képzelgéseinek hősnője Kovács Kati volt, vele nyerték sorra – illetve ön elegánsan mindig a második lett – a nemzetközi táncdalfesztiválokat. Érdekelne: a kor nagy triásza közül miért nem Zalatnay Sarolta vagy Koncz Zsuzsa lett társa a képzelt történeteiben?

Ha csak a küllem számítana, akkor Ambrus Kyri, Késmárki Marika is lehetett volna. De Kovács Kati énekelte az Add már, uram az esőt! című számot a táncdalfesztiválon, és amikor kissrácként egyeltem a cukorrépát a tűző napon, mindig beugrott az a dal. Így kerültem közel az előadójához. Tetszett is persze, szívemen viseltem a sorsát. Amikor láttam a tévében, hogy éneklés közben feszülnek az erek a nyakán, aggódtam, hogy el ne veszítse a hangját. Ő is sokat segített nekem. Amikor egy gyerek hetekig egyeli a cukorrépát, és amikor hibázik, mindjárt fejbe kólintják a kapanyéllel, kell valami jó is közben. Dúdoltam Katival a répasorok között, hogy „Add már, uram az esőt!", és az jó volt. A fantázia az átöröklött szorongás ellenszere volt, de legalábbis megóvott attól, hogy teljesen beszűküljön a tudatom. Úgy is mondhatnám: olyan gyerek voltam, aki képes volt eltenni magát későbbre. Amikor majd nem a nadrágszíj vagy a kapanyél adja meg az élet ritmusát.

Szarvas József (b) Bódi Vencel és Tarpai Viktória (j) Árvai Réka szerepében az Advent a Hargitán című színdarabban a váci Dunakanyar Színházban 2019. november 27-én. A Sütő András azonos című művéből, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, a Váci Dunakanyar Színház és a Móricz Zsigmond Színház koprodukciójában készült színdarabot november 30-án mutatják be Susán Ferenc rendezésében. Forrás: MTI/Komka Péter

Korengedménnyel, huszonnégy évesen került be a Színművészeti Főiskolára, Horvai István osztályába. A debreceni Csokonai Színház énekkari tagjaként – prózai kötelezettséggel - felvételizett, házas emberként; apa is korán lett. Költői módon ír arról, miként vonatozott öt órákat, hogy hétvégenként a családjával lehessen. A korai házasságot mi magyarázza?

Ilike eljött az Unió egyik előadására, gondolom, tetszett neki, amit csináltam, és ahogy beszélgettünk, jártunk, majd csókolóztunk - nem sokkal később elvettem. Ez volt a rend, nem ismertem más lehetőséget.

A szülei mit szóltak a dologhoz?

Anyám kézzel-lábbal tiltakozott. Nem a feleségem személye ellen, hanem a kultúrája miatt. Ő úgy gondolta, ha megházasodom, akkor csökken az esély arra, hogy lesz majd, aki öregkorában eltartsa. Úgy élte meg: négy gyereke közül elveszít egyet. Ráadásul a fiúk közt én vagyok a legidősebb, azt gondolta, nekem kellene majd kicsempézni a fürdőszobát, mert az elmaradt, felpadlózni a szobát, mert akkor még csak linóleum takarta a földet.

Édesapja ivott áldást a fia frigyére?

Ő már akkor elzavart otthonról, amikor a hentességet feladva beálltam segédszínésznek. Sosem látott színpadon, egyszer szánta rá magát, hogy megnézzen, de Pestről visszafordult. Az én életem rémisztően átláthatatlan volt a számára. Az esküvő, a lakodalom: egyik sem a legjobb hangulatban zajlott. Az sem volt szerencsés, hogy akkor vettem észre, hogy otthon felejtettem a személyimet, amikor elkérte az anyakönyvvezető. Szerencsére volt valaki, aki taxiba ült és elment érte. Fokozta a kedvet, hogy Debrecenben pergett közben az idő a násznéppel, miközben mindenki tudta, hogy a sörsátor Ebesen van felhúzva.

Horvai István tanársegédje, Kapás Dezső mondta, miután elolvasta az egykori debreceni színházigazgatóról, Horváth Jenőről írt diplomadolgozatát: „Ötös, látható, hogy maga írta. Önazonos. Hót zűrzavar." Ugyanakkor főiskolai évei alatt a tanári kar és a növendékek is egyetértettek abban: egyike a legtehetségesebb hallgatóknak.

Átugrott egy részt a könyvben, vagy csak kiszerkesztett. Le van írva, hogy kellett idő, hogy elismerjenek. Mestereink nem engedték, hogy a főiskolás publikum megnézze az első féléves vizsgánkat. Év végén már mi kértük, hogy ne kelljen a nyilvánosság elé állni, mert addigra már kialakult bennünk egy erős félsz a közönségtől. Másfél évig senki nem tudott rólunk semmit, illetve keveset. Én voltam a kancsal, szemüveges debreceni gyerek, aki hadar is, meg fura tájszólása van. Utóbbi kapcsán Montágh Imre tanár úr és Ságodi Gabika végeztek emberfeletti munkát. Mindenesetre egy színészképző intézményben azért mindenki nagyon kíváncsi, hogy mit tud valójában a másik, még akkor is, ha az ránézésre nem éppen hőstípus. Másodév első felében eljött az első nyilvános vizsgánk. Csehov Leánykérése. Részletek Gogol művéből, a Holt lelkekből. Dalok, jelenetek a Mágnás Miskából. Robbant a bomba. Amit mutattam, az elmondhatatlan meglepetést okozott. Pozitív értelemben. Egy ember nem értette ezt a meglepetést: én. Az addigi vizsgáimon is ötöst kaptam.

. Schnell Ádám (hátul k) Almaviva gróf, Szarvas József (elöl k) Antonio, Szabó Nikolett (b) Eva és Nagy Márk (j) Adam szerepében Sényi Fanni Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke című sorskomédiájának próbáján a budapesti Nemzeti Színházban 2017. november 8-án. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Visszaszerkesztve a kihagyott részt, a könyvben azt írja: az első nyilvános vizsgája előtt addig magyarázta osztálytársának, Cserna Antalnak, hogy önt biztos ki fogják rúgni, amíg már ő is tényként kezelte a jóslatot, és csak annyit kért: azért maradjon a pályán, mert előbb-utóbb nagyon jó színész lesz. Mégsem lepődött meg a sikeren?

Nem véletlen a kettősség. A főiskolai felvételi utolsó fordulója után is éreztem, hogy ez rendben volt. Ugyanakkor, amíg meg nem hallottam a nevemet a felvettek között, a teljes reménytelenséget is megéltem. Egy olyan ember, aki elsősorban az ösztönei mentén nevelkedett, nem teszi dimenzióba a sikert. Számára a sikernek nincs kiterjedése, az egy megfoghatatlan valami. Számomra elsősorban a kudarcnak volt dimenziója. Mert mit hallottam legtöbbször? „Hülye vagy", „nem értesz semmihez", „bármit teszel, úgyis pórul jársz." Nem lepett meg, hogy sikeres lett a vizsgám, mert mindent megtettem, hogy az legyen, de közben nem vártam, hogy sikeres lesz. Már pályán voltam, az Oscar-díjas Szabó István hívott a filmjébe, és én azon rágódtam, hogy mit tudok én majd bármihez is hozzászólni a forgatáson. Sok olyan helyzet volt eleinte, amikor komoly, nagy alkotók dolgoztak velem, én meg csak kapkodtam a levegőt, hogy megfeleljek nekik. Aztán eljött a pillanat, amikor megértettem: senki nem akarta, hogy megfeleljek neki, csak annyit, hogy végezzem a munkám, amúgy meg éljem az életemet. Ez a felismerés jó sokáig váratott magára, de végül bekövetkezett.

Már negyedéves korában is volt egy olyan pillanat, amikor nem próbált megfelelni. Nemet mondott, amikor Székely Gábor felajánlotta: negyedéves gyakorlatát töltse a Katona József Színházban. Igaz, azt is hozzátette: a lehetőség nem jelent biztos szerződést, csak kipróbálják egymást. Mitől rettent meg?

Amit az ajánlathoz hozzátett, azzal ki is lőtte alólam a lovat. Amikor nemet mondtam, Székely Gábor azzal búcsúzott: „Óvatos duhaj." Rágódtam ezen a megjegyzésen, most azt gondolom: nagy dolog, hogy képes voltam két lábbal megállni a földön, nem elvágódni egy fuvallattól. Az akkori Katona József Színházat tartottam a legjelentősebb, legmarkánsabb, legizgalmasabb színházi műhelynek. Lehet, hogy befogadott volna, de az is lehet, hogy nem. Sok minden terelt a Vígszínház felé, ott voltam gyakorlaton, hiszen ott volt a mesterem Kapás Dezső, ott volt a színház kiváló színészekből összeálló társulata. Ráadásul akkor rendezett ott vendégként, még az ugyancsak a fénykorát élő kaposvári társulat rendezőjeként, Ascher Tamás is.

Diploma után tíz évig volt az egyik legfoglalkoztatottabb tagja a Vígszínháznak. Sok más szerep mellett eljátszotta Kirillov szerepét az Ascher Tamás rendezte Ördögökben. Truffaldinót a Marton László által színre vitt Két úr szolgájában. Cliffet a Dühöngő ifjúságban, Rudolf Péter rendezésében. Az Oidipus címszerepében Ács János rendezte. Tíz év után távozott a társulattól. Könyvében azt írja: „Vágytam, hogy igazi színházi közösség alkotó része lehessek, de éreztem, annak közege számomra nem lehet a Vígszínház. A Víg tradíciója Budapesten tiszteletet parancsolóan erős." Mi volt a baj a vígszínházi közeggel?

Bezártságérzetem volt. Havi harmincnégy-harmincöt előadásom volt, forgattam, rádióztam, szinkronba rohangáltam, közben a feleségem, a fiam is Pestre költözött. Színészrabszolga lettem, akit a saját szakmai sikerei tartottak fogva. Más nem, hiszen az első filmfőszerep gázsimból arra futotta, hogy a tizenharmadik kerületi szükséglakásunk konyharészébe kialakítsunk egy zuhanyfülkét. Egyszer csak azt éreztem: elfáradtam, nem akarok így színész lenni. Azt mondtam magamnak: „Állj már meg gyerek, elég ebből a hót zűrzavarból! Kerülj magaddal harmóniába!"

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!