Az 1940-es évek elején a Színészkamara felszólítja tagjait:
küldjék el önéletrajzukat a testületnek, számot adva benne származásukról, vallási hovatartozásukról is.
Az 1883. március 3-án született, akkoriban ötvenes évei végén járó Csortos Gyula nem ereszti bő lére a válaszát. Nem említi apját, id. Csortos Gyulát, aki katonaként az őrmesteri rangig jutott, majd a honvédelmi minisztériumban lett segédhivatalnok. Édesanyja, Misitz Etelka sem kerül szóba, ahogy az akkoriban ugyancsak a honvédelmi tárcánál közszolga fivére, Géza sem. Csortos Gyula nem említi tanulmányait, korábbi színházi tagságait, ahogy nem ír származása mellett a vallási hovatartozásáról sem.
Csortos Gyula csupán névjegyét helyezi a méretes okmányborítékba:
Csortos Gyula, a Nemzeti Színház örökös tagja.
Gesztusa fricska a szakmai szervezetének szélsőjobbal szövetkező vezetői felé. Másrészt az is igaz: Csortos Gyula ritka nyilvános megszólalásaiban, interjúiban is rendre visszadobta a felmenőire, indíttatásaira vonatkozó kérdéseket. Ám olykor-olykor kibukott belőle ez-az; illetve a kevés barátjával megosztott történeteiből is kiszivárgott a publikum elé néhány, a színész lelkialkatát magyarázó részlet.
Csortos Gyulát mindenekelőtt a bikacsök, a fenőszíj és a táplálék megvonásával járó kínok formálták.
A családi legenda szerint, melyet főként Csortos Gyula Gyöngyösön élő nagybátyja, Csortos Géza szabómester ápolgatott nagy buzgalommal, a Csortos felmenők valaha őrgrófok voltak, akiknek Gyöngyös közelében állt a kastélya.
Géza nagybácsi mutat is majd néhány falomladékra hajazó kődarabot az akkor már Soltvadkerten jegyzőgyakornok Gyula unokaöccsének.
Ám Gyula úgy sejti: Géza bácsi csupán azt a tényt kompenzálja vitézlő ősökről fantáziálva, hogy ő csak – saját kishitű értékelése szerint – egy szimpla szabómester.
Csortos Gyula mire jegyzőgyakornok lett, ismerte már az apai ág kompenzációs hajlamát.
Csortos Gyula éppen azért szökik el otthonról, s áll be tizenhat évesen jegyzőgyakornoknak Soltvadkerten, hogy
megszabaduljon mindattól, amitől visszavonhatatlanul meggyűlölte az édesapját.
Id. Csortos Gyula múltjáról annyi tudható: a munkácsi illetőségű férfit az 1870-es években hívták be katonának, önkéntes továbbszolgálóként lett őrmester, és altisztként készségeskedve kapott végül alsóbbrendű hivatali tisztséget a Honvédelmi Minisztériumban. Budapestre kerülve előbb a Logody utcában lakott asszonyával és két fiával, majd a Csepel-szigeten, a Szilágyi-telepen vásárolt családi házat.
Maradt mindvégig a helyzetével elégedetlen, nagyobbat lépni mégis képtelen kispolgár.
Kispolgári készségeskedései nem nyitottak utat nagyobb ívű pályafutáshoz,
az egy helyben ragadtság kínjait családja kínzásával, alázásával kompenzálta.
Id. Csortos őrmester naponta rendelte hivatali órái lejártával kihallgatásra asszonyát, majd két fiát. Előbbit a háztartás ügyeit illetően számoltatta el egy órán keresztül. Utóbbiakat iskolai kötelezettségeik teljesítése felől faggatta, mely eljárásra gyermekenként negyed órát szánt.
Rosszabb jegyekért elsősorban az éhkoppon tartás volt a fő büntetés.
Id. Csortos imádott enni. Az esti lakoma után bort, nagy darab húst, kenyeret, uborkát készíttetett az ágya mellé, hajnaltájt felébredve addig falt, amíg újra álomba nem zuhant, hogy ébredve elfogyassza a bőséges reggelit. Id. Csortos úgy gondolta: ha enni ennyire jó, akkor az a legokosabb, ha fiait éhezni rendeli vélt, vagy valós vétkeik megtorlásaként. Amikor pedig elkapta a csupa csont fiúk egy-egy indulatot sejtető pillantását, akkor
bikacsökkel, vagy a borotva fenőszíjával igyekezett kiverni belőlük az indulatot
Id. Csortos úgy vélte: mérnöknek szánt gyermekei az ő fejére hoznának szégyent, ha kevésbé kordában tartva esetleg a bukdácsolásig hanyagolnák tanulmányaikat.
Id. Csortos attól tartott, amitől a kispolgárok leginkább tartani szoktak: megszólják a szomszédok.
Csortos Gyula tizenhat évesen szökik meg otthonról, majd áll be jegyzőnek Soltvadkerten, alighanem az apjánál szelídebb, ha nem is kevésbé bolondabb Géza nagybácsi közbenjárására. Apja nem próbálja hazatoloncolni, mert az botrány nélkül megoldhatatlan lenne. A kispolgár a botrányt szenvedheti legkevésbé.
Csortos Gyula gyakran ellóg az unalmas soltvadkerti jegyzői hivatalból.
Árnyas utcákon bandukol, arról ábrándozik, hogy egyszer nagy ember lesz, amely nagyság győzelmet jelent majd apja felett.
Alkotni vágyik, azt érzi legbiztosabb útnak a cél felé.
Verseket ír, festeget. Gyakorta szaval is, sosem saját verset. A legnagyobb poéták műveiből ad elő, eleinte főként azért, hogy ölelkezéseik után verselve bódítsa tovább a jegyző feleségét, akinek gyakran időzik ágyában a soltvadkerti séták után.
A szemrevaló jegyzőné minden vers után azt csicsergi madárhangon:
Gyula, te úgy szavalsz, mint ahogyan az angyalok dalolnak.
Csortos Gyula nem tudja, hogy miként dalolnak az angyalok, de azt igen, hogy saját költeményei csapnivalóak, festményei nem valók kiállításra.
Szavalatát azonban természetesnek tartja; amikor szaval, könnyűnek érzi magát, elönti valami különös, belső biztonságérzet.
Nem is csak akkor, amikor szerelmeskedés után mond verset, hanem bérelt szobájának magányában is.
Ezen elgondolkodik. Másfél év írnokoskodás után jelentkezik az Országos Színiakadémiára, ahová azonnal felveszik.
Az intézményt Váradi Antal igazgatja. Főbb tanárai: Somló Sándor, Újházi Ede, Csillag Teréz. Csortos Gyula évfolyamának ismertté vált növendékei: Berky Lili, Bársony István, Z. Molnár László.
Csortos Gyula tanulmányait édesanyja finanszírozza zálogba csapott ékszereiből. Fia étkezéseit is az asszony biztosítja: éjszakánként teszi ki az ételt a Csepel-szigeti ház ablakpárkányára, amit a fia a kertben fogyaszt el titkon.
Mindketten úgy érzik: jobb az apját elkerülni.
Csortos Gyula eleinte a Dísz téren éjszakázik egy akadémiai ismerőse családjánál. Lámpaoltás után lopózik be,
a gyerekszobában hatan alszanak, a hetedik fel sem tűnik, de hajnali ötkor lelépni.
Idővel borítékcímzést vállal az akadémiai elfoglaltságai mellett, abból telik egy apró szobára a Múzeum körúton.
Önbizalma töretlen. Sosem engedi előre a felsőbb éveseket a tanintézmény liftjében. Alkata ugyan vékony, de magas fiú. Haja vörösesbarna, szeme porcelánkék, puha arcán is a férfias akarat jelei. Tartanak tőle, de olykor csak rászólnak: íratlan szabályt sért a tolakodása. Rendre legyint: rá az nem vonatkozik. A harmadik emeletre érve mégis elsőnek ugrik ki a felvonóból,
kerüli az esetleges konfliktust, túl sokat ütötték otthon, valójában irtózik az erőszaktól.
Hanem amikor majd évtizedekkel később azt kérdezik egy interjúban Csortos Gyulától, hogy miként jutott a színészet csúcsára, azt feleli majd:
Liften! Nem szeretem a gyalogszínészeket!
Akadémiai évei alatt barátságot köt Mester Sándor újságíróval, Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrásszal, s évfolyamtársával, Z. Molnár Lászlóval. Csortost Csutaknak becézik, tudják, hogy folyton éhes, azért issza porcukorral a kávét a kávéházakban, mert az csillapítja az étvágyat.
Utolsó akadémiai éveiben már hazalátogat olykor, hogy lássa az édesanyját. Apjának nem köszön. Az idősödő id. Csortos Gyula a vizitek idején csendben kushad egy fotelban.
Karcsú fiából már komoly erő sugárzik.
A tanulmányait kiválóan teljesítő Csortos Gyula 1903-ban teszi le akadémiai záróvizsgáját Herczeg Ferenc A Gyurkovics leányok című darabjában, Horkay Feri szerepében. A Pesti Hírlap kritikusa szerint:
Elegáns, biztos fellépésű, értelmes színész játszotta a szerepet.
Csakhogy a fővárosi színházak „amorózó" szerepkörei éppen be vannak töltve.
Csortos Gyulára Makó Lajos színigazgató csap le, aki Debrecen, Nyíregyháza és Szeged teátrumaiban keringeti társulatát.
Csortos Gyula százhatvan korona előleget kap. Kiöltözik – girardi kalap, pepitakockás öltöny, ezüstfejű sétapálca -, úgy érkezik első állomáshelyére, a debreceni színházba. Vadonatúj lakkbőröndjét a kapus felé nyújtja. Az öreg színházi rókának megnyúlik a képe: „Mit képzel magáról ez a zöldfülű újdonász?"
Csortos Gyula ötkoronást csúsztat a tenyerébe,
s a kapus, akit az ifjú színészek folyton párkoronás kölcsönökért gyötörnek, már nyúl is a bőröndért.
Csortos Gyula a próbákon elkülönülve ül, színésztársai idegenkedve mustrálják, ötkoronás belépőjének hamar híre megy.
Első feladatai kisebb kosztümös karakterek, majd főszerepet kap Georges Ohnet A vasgyáros című művében.
Csortos Gyula a próbákon maszk és jelmez nélkül is tökéletesen hozza a darab főszerepét, a léha és fesztelen Bligny herceget.
Makó Lajos száz korona előleget utal ki a számára, majd újabb főszerepek sorát bízza rá. Krisztyán Tódort Az aranyemberben, Mondulleau-t A vörös talárban, De la Gragnge bárót a Liliben, Mercutiót a Rómeó és Júliában.
A vidéki sajtó éppúgy leborul Csortos Gyula előtt, mint a helyi publikum.
Csortos azonban a sajtótól, közönségtől éppen úgy távolságot tart, mint a kollégáitól. Csak Mészáros Gizával tesz kivételt, a társulat új és népszerű hősnőjével. Szegeden lobban a szerelem, ám öröm az ürömben: Gizát egy évad után Beöthy László elszerződteti Pestre a Magyar Színházhoz.
Beöthy korábban, rövid nemzeti színházi igazgatása alatt vendégként léptette fel a teátrumban az akkor még Solymosi Elek színiskolájában hivatására készülő Mészáros Gizát. A szakmában úgy beszélik:
Beöthy bújtatta ki a matrózblúzból a tehetséges kislányt.
Beöthy újra hívja, Giza repül, búcsúzóul esküszik:
szíve Csortos Gyulánál marad.
Csortost mégis fullasztja a vidéki levegő.
1907 tavaszán Pestre utazik, ahol két éves szerződést ír alá Krecsányi Ignácnál.
Krecsányi társulata kétlaki: nyáron a Budai Színkörben, télen Temesváron játszanak.
A nyári szezonban Krecsányi Ignác színre viszi Csortos Gyula összes vidéki sikerét. A Budapesti Napló kritikája Csortos Mercutiójáról:
Tehetséges, komoly, igaz és színes. Halmi óta (Halmi Ferenc, akkoriban a Nemzeti Színház egyik legnépszerűbb színésze. Sz.Á.) nem láttunk ilyen szeretetreméltó és kedves színészt. Játéka, dikciója, mozdulatai egyszerűek és természetesek.
Közelít a tél, a temesvári szezon. Csortos Gyula és Mészáros Giza közös lakást bérelnek az Almássy téren, ahonnan Csortosnak semmi kedve továbbállni. Elfogadja a fővárosi Népszínházat igazgató Máder Dezső ajánlatát, s a Krecsányival kötött szerződést megszegve két évadra Máderhez igazol. Krecsányi feljelenti Csortos Gyulát a Színészkamaránál.
A testület azonnal kizárja a sorai közül, amely játékjogának megvonását is jelenti.
Csakhogy a Budapesten meggyökeresedett Máder színigazgató kapcsolati hálója erősebb, mint amilyet a kétlaki életet élő Krecsányi tudhat magáénak.
Csortost visszaveszi a kamara, színpadra léphet.
1907 októberében játssza el Bolond Istók szerepét a Népszínházban.
A drámaíró, publicista Bródy Sándor meséli lelkesen Molnár Ferencnek: a Bolond Istókot alakító Csortos személyében drámai erővel bíró, igazi clown színész robbant a budapesti színházi szcénába. Molnár is megnézi Csortost, majd meggyőzi Beöthy Lászlót: azonnal szerezze meg a színészt.
Beöthy a népszínházi gázsi dupláját ajánlja az ifjú Csortos Gyulának.
Beöthy kapcsolatai mindent visznek, mit sem számít egy újabb szerződésszegés.
Csortos Gyula 1907 novemberében már a Magyar Színház tagja, közös társulatban élettársával, Mészáros Gizával.
Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!