Magányosan húzogatjuk a Tindert esténként

Solére
Vágólapra másolva!
2016-ban indította el első együttesét, amiből végül egy szólóprojekt nőtt ki. Szigeti Zsófia elkészítette első videóklipjét a Solére névre keresztelt projekthez. Klippremier az Origón.
Vágólapra másolva!

Szigeti Zsófia 2016-ban alapította első zenekarát Shaibo néven, ami az évek során szólóprodukcióvá formálódott, és megkapta a Solére nevet. A budapesti énekesnő 2018-ban Amszterdamba költözött, ott folytatta zenei tanulmányait, majd 2020 januárjától Londonba sodorta az élet, ahol helyi producerekkel dolgozott. Tervei szerint ott szeretné folytatni tanulmányait. „A Solére számomra a filterezetlen önmagamat jelenti. Mivel korábban zenekari arculatban gondolkoztam, mindannyiunk látásmódja és zenei ötletei hozzátettek az általam hozott kompozíciókhoz, de ez mára megváltozott.

Minden dalom maximálisan visszaadja azt az állapotot, amiben éppen vagyok, a szövegek, a hangszerelés és a hangzás tekintetében is. A zene által megmutatom igazán önmagam, le merek írni mindent ami csak mozgat, cenzúra nélkül” – mondta az Origónak Solére. A debütáló klipp itt látható:

„Tavaly év végén írtam a dalt valakiről, akivel végül sosem találtunk egymásra a körülményeink miatt. Macska-egér játékot játszottunk sokáig, hol ő volt a macska, én az egér, hol fordítva. Azt gondolom, ez a szerzemény eléggé élethűen ábrázolja a XXI. század pár- vagy simán emberi kapcsolati helyzetét, hiszen mindannyian félünk, nem bízunk, és ugyanakkor túlzottan büszkék is vagyunk. Ennek eredményeképpen pedig elkerüljük egymást, és magányosan húzogatjuk a Tindert esténként. Ezt a problémát szerettem volna megörökíteni a Liliomban” – mondta.

A klippel „a célunk egy nosztalgiával átitatott véres-romantikus vízió létrehozása volt, amelyben sosem tudhatja a néző, hogy mi fog történni a következő pillanatban” – mondta Szigeti Zsófi.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!