Mégsem tartja meg díjátadó gáláját az MTV
![MTV Video Music Awards](https://cdn.origo.hu/2023/12/SIR2N_OtMtQ4-vw4wlrSK2hyUUrOIUpTLhJUfq_hDg0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiMTY3NTRhMmQ5NzQ4N2E5ZDhkNTAzYzc3NzczMDI5.webp)
Augusztus 30-ára tervezték az idei MTV Video Music Awards gálát, ami az első nagyszabású díjátadó rendezvény lett volna az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány kezdete óta. A szervezők azonban úgy döntöttek, nem tartják meg idén a gálát. A Video Music Awards (VMA) gálát, amelyen
hagyományosan a zenei világ legnagyobb sztárjai lépnek fel,
a július végi tervek szerint a brooklyni Barclays Centerben tartották volna, a 19 ezer férőhelyes zárt csarnokba a távolságtartás szabályait betartva engedték volna be a korlátozott létszámú közönséget. Az állami és a helyi egészségügyi hatóságokkal való konzultáció után azonban a zenetévé – mint azt a hétvégén bejelentette – úgy döntött, hogy mégsem tart gálát zárt térben, ehelyett a szabadban, New York különböző pontjain
elszórtan lépnek fel egyes előadók, ugyancsak a járványügyi ajánlások betartásával.
Az MTV VMA gáláján idén első ízben a karanténban készült videoklipeket is díjazták volna, méghozzá két új kategóriában. Az idei jelöltek közül Ariana Grande és Lady Gaga 9-9 kategóriában lett díjesélyes, közösen készített Rain on Me című klipjük a legjobb videó, dal és együttműködés mezőnyben is jelölést kapott.
A legjobb karanténelőadás kategóriában Lady Gaga, John Legend, Post Malone és DJ D-Nice is jelölt lett azokkal a műsorokkal, köztük online adománygyűjtő gálákkal, amelyekben a járvány alatt vettek részt. Az új videoklipek közül Ariana Grande és Justin Bieber duettje, a Stuck with U, valamint Drake Tootsie Slide és John Legend Bigger Love című produkciója is indul az MTV VMA díjáért. Az MTV Video Music Awards trófeáiról online szavazással a rajongók döntenek.