A legendás színész, aki idős korában, a kommunizmusban eltartási szerződés kötésére kényszerült, és egy panelház alagsorában búcsúzott az élettől

Budapest, 1967. április 20. Gózon Gyula Kossuth-díjas színész otthonában. MTI Fotó: Tormai Andor

Eszmélésétől kezdve színésznek készült. Rákosi Szidi színiiskolájában operettszínésznek képezték ki. Vidéki évei alatt kötött legendás barátságot Kabos Gyulával, majd pesti kabarészínészként lett országosan ismert. Speciális produkciója miatt egy időben csak úgy emlegették a rajongói: „Füttyös Gyuri". Később Németh Antal invitálja a Nemzeti Színház társulatához. Gózon Gyula ott eljátszott szerepeiben vált generációja egyik legjobb karakterszínészévé. Feleségével, Berky Lililivel az életben és a színpadon is legendás párost alkottak. A háború alatt Berky Lili bujtatja a származása miatt színpadról leparancsolt Gózon Gyulát. A kommunista érában Berky Lilit pedagógiai megfontolásból távolították el a Nemzeti Színházból – férje mellől - és helyezték át másik teátrumhoz. Gózon Gyula idősödve a pályacsúcsát jelentő Miller zenész szerepében „játssza bele" mindazt a fájdalmat, amit megélt, s amelyről sosem beszélt – Schiller Ármány és szerelem című darabjában. Kabos Gyulát már a negyvenes években elvesztette. Felesége hatvanas években bekövetkezett halála után Gózon Gyula végleg megroppant. Élete végére megszűnt a kapcsolata a valósággal, eltartói egy panellakás apró zugában jelölték ki lakhelyét.

Pályacsúcs a sematizmus küszöbén

A Nemzeti Színházban Gózon Gyula ötvenkét hónap „szünet" után, 1946. január 17-én játszik újra. Stellárist, a tündérkirályt alakítja a Nádasdy Kálmán, az Operaház főrendezője által színre vitt Nestroy-műben, a Lumpáciusz Vagabundusban.
Kassák Lajos írja a darabról a Színház című folyóiratban:

„Mennyi ifjúság, ártatlan képzelgés, jóhiszemű bizalom sugárzik a műből!"

Gózon Gyula 1946. december 12-én az Andrássy úti Nemzeti Kamaraszínházban Gerhart Hauptmann A bunda című művében játssza el először Krügert, a jómódú, de korlátolt kispolgárt. A dráma második felvonásában bukkan fel, váratlanul, üvöltve, jajveszékelve: „Megloptak, főbíró úr, megloptak!'" A főbírót alakító Somlay Artúr végigméri, majd azt dünnyögi: „Meglopták, hm."
Utóbb válnak erősen áthallásossá a darab mondatai - ahogy Kassák sorai is.
Négy évvel később, 1950. december 8-án megismétlődik a különleges színpadi egymásnak feszülés, amikor a Nemzeti Színház bemutatja Schiller Ármány és szerelem című darabját. Somlay játssza von Waltert, a gőgös minisztert. Gózon Millert adja, a városi zenészt, akit legkedvesebb gyermekétől akarnak elszakítani. A Nemzetiben színre vitt Schiller-dráma a korszak egyik legkiválóbb előadása.
A Hauptmann-darabhoz hasonlóan sokat visszatükröz a „békebeli" színjátszás gazdagságából, amelyben izgalmasan vegyült az archaizáló megközelítés a modern, letisztult, természetes játékkal. A sematizmus küszöbén.

Miller figurája Gózon Gyula pályacsúcsát jelenti. Ebbe a szerepébe „játssza bele" mindazt a fájdalmat, amit addig megélt, s amelyről sosem beszél.

Hamarosan mind több sematikus szerepet osztanak rá. Azokat is legjobb tudása szerint játssza el.
A színházak 1949-es államosítása után a Nemzeti Színházat igazgató Major Tamás kijelenti: Berky Lilire nem tart igényt. A döntés mögötteséről Gobbi Hilda beszél a sajtónak:

Bele kell törődniük, hogy nem játszhatnak együtt férjével. A Horthy-rendszer respektálta ezt a "hagyományt", de az új demokráciában mindenkit más és más feladat vár.

Szavai a Kommunista Párt kulturális döntnökeinek hivatalos álláspontját tolmácsolják.

Miközben Gobbi Hilda - legalábbis állítása szerint - eget-földet megmozgat, hogy az ostoba döntést visszavonják. Hiába.

Berky Lili korábbi, tematikus rádióműsorai kapcsán – melyekben az ifjúságot tanította főzni és háztartást vezetni – párthatározatban döntik el: Berky Lilire az új rendszerben is rábízható az ifjúság, amennyiben azt teszi, amit a szerkesztők mondanak.

A színésznő kellemes orgánumával a rádió gyerekműsorainak műsorvezetőjeként, mesemondójaként is alkalmazásba kerül.

Színészként az Ifjúsági Színház társulatához rendelik. Hat éven keresztül játssza ott a rá jutó papírmasé szerepeket a korszak sematikus darabjaiban.

Gózon Gyula és Tompa (Pufi) Sándor színművészek, 1966. Forrás: Fortepan / Hunyady József

Édesbús őszi verőfény

Gózon Gyula 1950-es Miller-alakítását a következő években mind kisebb karakterfeladatok követik 1963-as visszavonulásáig.
Mindeközben 1951-ben érdemes művész lesz, 1954-ben megkapja a Kossuth-díjat, 1955-ben a kiváló művész címet.

Díjaival egyben önmagát igyekszik hitelesíteni a rendszer.

Gózon Gyula Várkonyi Zoltán 1966-os filmjében, A kőszívű ember fiaiban bukkan fel legutoljára filmvásznon a kanonok karakterében.
Utolsó, emblematikus filmes szerepét azonban még a sematizmus éveiben kapja Gertler Viktor 1954-es Én és a nagyapám című mozi darabjában. A nagyapa figuráját alakítja, az unokát játszó Koletár Kálmán mellett.
A Schiller-darab 1950-es bemutatója idején hatvanöt éves Gózon Gyula lassan besorol a magyar színjátszás „nagy öregei" közé – végül az utolsó túlélő lesz.
Az életrajzát jegyző Bános Tibor megfogalmazása szerint:

a mind idősebb Gózon Gyula a híd, amely összeköti a honi színjátszás két ellentétes korszakát, a lassan tűnő, a pátoszba hajló alakításokat magába foglaló múltat és a modernebb, természetesebb színjátszást kínáló jelent.

Gózon Gyula utolsó, felhőtlen kedvvel eljátszott alakítása Csiky Gergely A nagymama című darabjának 1955-ös színreviteléhez köthető. A címszerepet Berky Lili játssza, aki az Ifjúsági Színházból kiszabadulva a Néphadsereg Színházának – a Vígszínház átmeneti titulusa – társulatához kerül.
A nagymamát a Néphadsereg Színházának akkori kamarateátrumában, a József Attila Színházban mutatják be. Gózon Gyula vendégként alakítja Örkény bárót. Gózon Gyula életrajzírója szerint a két idős színész

nem csupán egy pehelykönnyű színpadi történetbe ringatták magukat, hanem visszaálmodták saját ifjúságukat, boldog éveiket is: mindezt csipetnyi gúnnyal, öniróniával és aranyszívű melegséggel. Édesbús őszi verőfény áradt a színpadról.

Gózon Gyula, 1966. Forrás: Fortepan / Hunyady József

Bagó dala

Berky Lili 1958-ban meghal.
Gózon Gyula egészsége megrendül.
1963 őszén lép utoljára a Nemzeti Színház színpadára.
Shakespeare Macbethjében az angol orvos parányi szerepét játssza.
Az egyik előadás előtt idegesen toporog a sminktükre előtt. Bajlódva készítette el maszkját, kínlódva bújt furcsa jelmezébe. Átcsoszog a szomszéd öltözőbe, ahol a címszerepet alakító Sinkovits Imre várja a kezdést. Gózon Gyula meggyűrt lapot szorongat, nyúlfarknyi szerepének leiratát.

Sinkovits Imre megöleli, leülteti, majd újból és újból átismétli Gózon Gyulával a szöveget. Gózon Gyula el-elakad, Sinkovits Imre tréfákkal oldja a helyzetet.

Nem sokkal később Gózon Gyula egy rádiófelvétel közben döbben rá: alig képes követni példányában kollégái szövegét. A felvétel végén gyöngyöző homlokkal hagyja el a stúdiót.

A rádió körfolyosóján eltéved, a fal mellé simulva keres kijáratot.

Egy kolléga felfigyel a látványra, megszólítja. Gózon Gyula zavaros, összefüggéstelen mondatokkal felel az érdeklődésre. Hazaviszik.
Gózon Gyula, hogy biztonságban tudja magát, már korábban eltartási szerződést kötött egy családdal. Eltartói egy nap eldöntik: eladják a rákospalotai házat.

Gózon Gyulát egy lakótelepi panel negyedik emeletére költöztetik. Kétszer három méteres hallban helyezik el a fekhelyét.

Ágya felett néhány kép, arcok a múltból. Olykor rájuk ismer, mosolyog. A következő pillanatban üres a tekintete. Egy alkalommal nyitva marad a lakásajtó, Gózon Gyula eltűnik.
A ház alagsorában lelnek rá, amikor meghallják, ahogy reszketeg hangon Bagó dalát dalolja:

Nem tud az írni, aki küldte / Mert aki küldte, már nem él...

Olykor szüleivel, egykori barátaival beszélget. Kabossal sokat.
Majd egyre kevesebbet. Mind vékonyabb, csendesebb. 1972. október 8-án hal meg.
Sírhelye a Kozma utcai izraelita temetőben van, az 5B-9-27 számú sírhelyen.

Rákosligeti otthonán emléktábla, nevét megkapta az utca, melynek sarkán a háza állt.

A Gózon Gyula utcán felfelé haladva, egy sportpálya átellenes végében található a Gózon Gyula Kamaraszínház. Bejárata fölött a művész egész alakos szobra. Erkélykorlátot támaszt, a távolba néz.

Források:

Gách Marianne: Egy óra a hetvenéves Gózon Gyulával. Béke és Szabadság, 1955. ápr.

Gózon Gyula: Egy öreg színész emlékei / cikksorozat. Nők Lapja, 1972. febr.-márc.

Bános Tibor: Pályák és sorsok – Gózon Gyula. Kozmosz Könyvek. Budapest, 1981.

Bilicsi Tivadar: "Hol vagytok ti régi játszótársak?..." - Gondolat Kiadó. Bp., 1982.

Bános Tibor: Kabos Gyula. Athenaeum 2000 Kiadó. Bp., 2000.

A Wikipédia vonatkozó szócikke és forrásai. https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B3zon_Gyula

Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet: színházi adattár