Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
1942 júniusában Egyed Zoltán író, egyben a kor meghatározó kritikusa interjúelemekkel átszőtt riportot publikál a Fim Színház Irodalom című lapban, amelyben beszámol a tüdőbetegségéből felépülő Szeleczky Zitánál tett látogatásáról.
Az írás bevezetőjében megemlíti, hogy Szeleczky Zitának több mint négyszáz rajongói klubja működik.
Majd lejegyzi szubjektív érzeteit az akkor huszonhét éves színésznő személyiségéről:
(...) meggyőződésem szerint Szeleczky Zita a legokosabb színésznők egyike. Nem mindig ez volt a meggyőződésem. De csak addig nem - amíg meg nem ismertem. Amióta megismertem, azóta tudom róla nemcsak azt, hogy természettől fogva okos és zseniális, de azt is, hogy eszes és ösztönösen és felkészülten ravasz, mint egy székely góbé."
Egyed Zoltán hozzáteszi:
Bájos, mint egy angyal, tiszta, mint a hóvirág, tehetséges, jóakaratú, szelíd, mint egy őz, édes, mint a méz, valóságos kis idealizált Jókai-leányfigura. S a világért sem levendulaértelemben, mert ahogy kilép kora délelőtt jegesmedvebőrös hálószobájából, messziről érződik rajta a Chanel diszkrét illata: egyszóval modern lány, amíg nem érte utol ez a kis gyengélkedés, állandóan sportolt is, bizonyos modernséget jelent a filmdívaság is, és az az érzésem, hogy végeredményben még a keresztneve is hozzájárul népszerűségéhez - hiszen úgy hívják, mint a volt magyar királynét: Zita a neve.
Szeleczky Zitát tüdőbetegsége előtt akolbólították ki a Nemzeti Színházból, a teátrum direktorával, Németh Antallal való vitáját követően.
Egyed Zoltán vizitjének fő célja, hogy meggyőzze a színésznőt: mégiscsak a nemzet első teátrumában lenne a helye. Biztatja Szeleczky Zitát – mindezt ugyancsak megírja cikkében -, hogy kopogtasson a bezártnak vélt kapun, melyről talán kiderül, hogy valójában nyitva van. Szeleczky Zita azt feleli látogatójának: nincs kétsége afelől, hogy előbb-utóbb ismét a Nemzeti Színház tagja lesz. Ám hozzáteszi:
Addig, amíg ott voltam, mindig a »cicafejű«, a »nyávogó« voltam, a »karcsú« vagy a »lengebájú« - semmi egyéb, és most egyszerre hiányzom. Nos, nem rajtam múltak a dolgok. Úgy bántak velem, mint a mostohagyerekkel. Nem kaptam krémest.
A színésznő és Németh Antal vitáját a jelen írás később taglalja.
Ahogy említésre kerülnek szerepei is, amelyek között már addig is akadt nyávogásra alkalmatlan drámai feladat.
Egyed Zoltán és Szeleczky Zita találkozásának felidézése a vonatkozó részletek késleltetése mellett is érzékelteti:
Szeleczky Zita életében – általa gerjesztve, vagy a számára kijutott korszak sajátosságai miatt – sorsalakító műfaji elem az abszurd.
Eger és Putnok között
Szeleczky Zita Klára Terézia 1915. április 20-án születik Budapesten, Szeleczky Emánuel és Négyessy Amália leányaként. Mindkét család felmenői régtől fogva nemesek.
Zita nővére, a nyolc évvel idősebb Olga, és a hat évvel idősebb bátyja, Frédi is örömmel fogadják húguk érkezését. Ám zajlik az első világháború. A család a Budafoki út 10./c-ben lakik egy kisebb lakásban. Szeleczky Zita egy visszaemlékezése szerint a háború kapcsán kerülhettek szülei egzisztenciális lejtmenetbe, majd a húszas évek gazdasági válságának is érintettjei lettek. A család korábban az Átlós úton lakott, ahol még személyzetre is futotta.
Később még a gyermekek taníttatása is gondot jelent.
A szűkölködésben a történelmi változások mellett egyebeknek is szerepe lehetett.
Szeleczky Zita apai nagyapja, Szeleczky Emánuel Gyulafehérváron született, német nyelvű iskolába járt, majd Bécsben végzett mérnökként. Fia, Szeleczky Manó ugyancsak mérnök lett, egyebek között ő tervezte az Eger és Putnok közötti vasútvonalat. Szeleczky Zita már felnőttként így emlékezett édesapjára:
Hallatlanul értékes, okos, de roppant becsületes ember volt, aki mindig úgy adta meg az árajánlatokat, hogy becsületesen kiszámított mindent, és soha nem ő kapta meg a munkát. Úgyhogy nagyon keservesen éltek, a neveltetésünkre elment minden pénzük, meg Édesanyám családi ékszerei, azután még az is, amit örököltünk a nagyapámtól.
Ami az anyai ágat illeti: Szeleczky Zita anyai nagyapja Négyessy Barnabás volt, a maga felmenői 1848 után vesztették el vagyonuk nagy részét. Szeleczky Zita emlékei szerint dédapja döntötte el, hogy az ország olyan szegletében kezdenek új életet, amelyik úgy el van dugva a világtól, hogy oda ellenség sosem teszi be a lábát.
A dédapa tervezett, de végül csak Szeleczky Zita nagyapjának sikerült „kínnal-keservvel" ötszáz holdat összegyűjtenie az Eger és Putnok között megbújó apró falu, Nekézseny környékén.
Az egytemplomos, postahivatallal sem rendelkező község lett a Négyessy család új otthona.
Szeleczky Zita anyai nagyszüleit már nem ismerhette. Édesanyja, Négyessy Amália szülei elvesztése után egy idős nagynénivel élt Nekézsenyen, amikor megismerkedett az Eger és Putnok között épülő vasútvonal munkálatait felügyelő Szeleczky Manóval. Szeleczky Zita édesanyjáról így emlékezett:
Gyönyörű szép vörösesszőke haja, és annyira mongolos kinézése volt, hogy engem teljesen elbájolt! (...)Igazán a sztyeppékre lehetett volna áttenni. (...) Csodálatosan szép hangja volt, bársonyos, meleg, a legmagasabb fekvésektől a legmélyebbig egyformán, mint egy búgó orgonahang. Aki hallotta, azt mondta, hogy taníttatni kell, és operaénekest kell belőle tenni. Soha senkivel egy szó veszekedése nem volt. (...)Testileg és lelkileg hála Istennek olyan csodálatosan szép és egészséges volt.
Szeleczky Zita gyermekkorában meghatározóak a nekézsenyi nyarak.
Kastélya sosem volt a Négyessy családnak, de akkoriban még állt a nemesi udvarház. Amelybe időközben egy másik nagynéni is – ugyancsak elhunyt nagyanyja testvére – beköltözött.
A nénikék egyikének, az özvegy Erzsébetnek - aki anyja helyett volt anyja és legfőbb bizalmasa Szeleczky Zita édesanyjának - remek humora van, falusi történeteivel rendre megnevetteti Amália gyermekeit.
Mindamellett a gyerekek - Zita, Olga és Frédi - Erzsi néni meséiből ismerték meg Magyarország történetét is, valamint mondákat, legendákat.
A másik nagynéni, Jolán, nagyon fiatalon ment hozzá egy részeges, goromba férfihoz, akit gyorsan ott is hagyott. Jolán kemény asszony. Puskát tart magánál. Ha éjjel neszt hall az udvaron, a levegőbe lő. Tavasszal, nyáridőn, mikor leszáll a sötétség, a határba is kijár a puskával: őrzi a termést.
Kemény asszony, egyben teátrális teremtés.
A nekézsenyi nyarakon persze a Szeleczky gyerekek szülei is szívesen mesélnek a múlt történéseiről. Az anyai nagyapáról, Négyessy Barnabásról minden unoka tudja: szigorú, de igazságos ember volt, aki előbb a cselédeinek mérte ki a legtisztább búzából a járandóságot, csak azután magának.
Barnabás nagyapáéknak tíz gyermekük született. A fiúkat diplomáig taníttatta, a lányok legalább a középiskolát elvégezték. Csak egyik idősebb fia, Miklós berzenkedett a tanulástól, gazdálkodni akart, s miután beleszeretett a kocsisuk lányába, a csodaszép Magyar Juliskába, el is vette feleségül. Szelecky Zita nagyapja nem vette ezt rossz néven, kiadta Miklósnak is az örökséget, egy gyönyörű portát. A többi fiú mind elkerült Nekézsenyről.
A Szeleczky gyerekek - Miklóson kívül, akihez szívesen átjárnak a nekézsenyi nyarakon - két másik apai nagybátyjukat ismerik személyesen.
Négyessy Márton Egerben lett pénzügyi főtanácsos. Négyessy Rudolf pedig Gesztelyen közjegyző.
Rudolf a gyerekek kedvence.
Rudolf nagybácsi a második világháborúban majd önként jelentkezik a frontra, srapnel viszi el a lábát, szibériai fogság következik. Nem sokkal azután, hogy hazakerül, tüdőbaj viszi el.
A személyiségformáló nyarak fontos eseményei az istentiszteletek a nekézsenyi református templomban. A családnak külön padja van a szószékkel szemben. Szeleczky Zita nővére,
Olga felnőve majd református lelkész lesz és vallástanár.
Alfréd bátyja pedig kultúrmérnök-tervező.
Alfréd nem mellesleg római katolikus.
Szeleczky Zita vonatkozó emlékeit érdemes szó szerint idézni:
A Négyessy család református, a Szeleczky család katolikus volt, és így a bátyám katolikus, mi ketten a nővéremmel reformátusok voltunk, és ez szerintem nagyszerű dolog volt. Én mindenkinek bátran ajánlom a vegyes házasságot, ha úgy adódik, mert az teljes vallási türelemre tanítja azt a családot! Nálunk olyan felszabadult volt minden, és olyan tiszta, jó érzés, semmiféle bigottériának nyoma nem volt. Édesapám éppen úgy eljött a református templomba, mint édesanyám elment a katolikus templomba, és mindannyian úgy voltunk nevelve, hogy ebben különbséget találni nem szabad, és ez meg is maradt bennünk egész életünkre.
A Szeleczky gyerekektől másként is távol áll a „bigottéria."
A három testvér, s az ugyancsak Nekézsenyen vakációzó egri unokatestvérek együtt csúszkálnak a patakba a helyi parasztgyerekkel, az Olgáért rajongó lovászfiúval, a mindenkivel csupa szív kisbojtárral.
Szeleczky Zita visszaemlékezésében mondja el:
Én egész életemben utáltam, amikor a parasztokat lenézték, de én nem tapasztaltam, az én családomban ilyet sose tapasztaltam, és aztán szegényeket annyira sajnáltam, amikor a paraszt szóban sértést éreztek, mert az, szerintem, egy kifejezés volt a földművesre.
Nekézsenyi nyarairól szólva Szeleczky Zita így összegzett:
Ezek a kis falusi élmények, mondjuk úgy, olyan gyerekesnek hangzanak, de ezek olyan nyomot hagynak egy gyermek lelkében, és annyira megmaradnak, hogy én azt hiszem, hogy mindezek az alakok úgy belém épültek, hogy később csak úgy elő tudtam szedni, amikor a színészetben arról volt szó, hogy egy parasztlányt kell alakítani, vagy egy udvarháznak a fiatal kisasszonyát. (...) Ma nagyon jól el tudnám játszani a Jolán nénit vagy az Erzsi nénit, mert teljesen előttem van, ahogy jártak, ahogy bekötötte a fejét a Jolán néni, és ahogy beszélt. (...) Szerintem minden beépítődik az emberbe úgy, hogy nem lehet szétválasztani, egy ember a múltja nélkül nem ér semmit. Akinek nincs múltja, annak nincs se jelene, se jövője, én úgy gondolom.
Szeleczky Zitát 1921-ben íratják be a budapesti Gárdonyi Géza Elemi Népiskolába a Horthy Miklós /ma Bartók Béla/ út 27-be.
A középiskolát az Országos Nőképző Egyesület Veres Pálné Leánygimnáziumban kezdi meg. A hatodik osztályt – anyagi nehézségeik miatt - a miskolci - jobb módú rokonok élnek ott - Tóth Pál Leánygimnáziumban végzi, majd visszatér a budapesti tanintézetbe.
Később mondja majd a tanulmányairól, egyben családi „pozícióját" is kalibrálva:
Én lettem a családnak a kedvence. (..) Mindig engem kényeztettek, engem becéztek, én voltam a kis Zita, akit védeni és ápolni kellett, akinek nagyon könnyű dolga volt az életben, mert annyi szeretet vette körül, és az iskolában is, mindig mindent megoldottak a nagyobbak, ha nem tudtam valamit, akkor ők megcsinálták a dolgozatomat. Könnyű volt nekem jó tanulónak lenni.
A családnak pedig az jelent könnyebbséget, hogy legkisebb leányuk tanulmányai idején rendszeresen kapják a „pakkot" – ételt-italt – a vidéki rokonságtól.
Szeleczky Zita hetedik osztályos gimnazista, amikor Miskolcról visszakerül Pestre.
1932 tavaszán tagja lesz a Lágymányosi Református Színkörnek.
Szeleczky Zita első színre lépése azonban még hároméves korában esett meg, amikor nővére és bátyja a szomszéd gyerekekkel együtt belépti díjas előadást rendeztek a gyerekszobában.
A választott darabban nem volt a legkisebb Szeleczky lánynak való szerep, így Zita betétszámban mondott el egy Rákóczi Ferencről szóló verset. Nagy tetszést aratott.
Szeleczky Zita a gimnáziumi évek alatt is gyakran szaval az iskolai rendezvényeken, de
valójában olimpikonnak készül.
Arról álmodozik: tornászbajnokként a dobogó legfelső fokáról nézi majd, amint felhúzzák a zászlórúdra a nemzeti lobogót, miközben szól a Himnusz. Célja érdekében nemcsak szívósan edz, de
olykor a matematika és az egyéb tárgyak házi feladatait is tornaruhában abszolválja.
Mindamellett sokat jár az akkorra már teológiát végzett nővérével a Nemzeti Színház előadásaira is. A Szeleczky lányok Ódry Árpád rajongói. Szeleczky Zitát hetedik osztályos gimnazista korában ragadja magával végképpen nővére színházszeretete.
Eldönti: nem olimpikon, inkább színésznő lesz. Mindjárt arról is határoz: a Nemzeti Színház tagja lesz.
A két lány, Zita és Olga ekkoriban kettesben lakik a Naphegy utca 21-es számú ház szuterénlakásában. Édesapjuk ugyanis 1932-ben elvesztette állását. A család előbb a Budafoki útról a Verpeléti út 24.-be, egy földszintes lakásba költözött, majd
a szülők a nekézsenyi rokonoknál kapnak átmeneti menedéket.
Szeleczky Zita 1932 nyarán, Nekézsenyben mondja el szüleinek: meggondolta magát jövendő hivatása kapcsán.
Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!
