Bujtor István, a halhatatlan Ötvös Csöpi élete: látványos pofonok és drámai mélységek

A Balázs Béla-díjas, a Magyar Érdemrend középkeresztjével kitüntetett művész, aki az 1979-es filmszemlén a Legjobb férfialakítás díját is elnyerte, azt mondta egyszer: „A bátyám, Latinovits Zoltán művész volt, ez biztos, én nem tartom magam hozzá foghatónak. Időnként kicsúszik belőlem valami, ám attól még nem vagyok művész." Bujtor István előbb orvosnak készült, majd közgazdászdiplomát szerzett. Arra gondolt, hogy külkereskedőként teremt majd egzisztenciát. Másként alakult. Számtalan színpadi főszerepet is eljátszott, például Petrucchiót (Shakespeare: A makrancos hölgy), Stanley Kowalskit (T. Williams: A vágy villamosa), Bromdent, az indiánt (Kesey: Száll a kakukk fészkére), Lennie-t (Steinbeck: Egerek és emberek). Az említett darabok egy részét később meg is rendezte. Bujtor István mindemellett több mint nyolcvan filmben látható, olyan alkotásokban kapott főszerepet, mint például A kőszívű ember fiai (1965), a Fiúk a térről (1967), az Egri csillagok (1968), Az oroszlán ugrani készül (1969), a Fekete gyémántok (1976). Ő volt Sándor Mátyás a Verne-regényből készült tévésorozatban, és a másik Verne-figura, Striga, a rablóvezér A dunai hajósban. A Balaton-parti keményöklű vitorlázó nyomozó – Ötvös Csöpi – történeteivel pedig meghonosította az akcióvígjáték műfaját. Ami az egyebeket illeti, egy méltatója úgy fogalmazott az áradó vitalitású színész váratlan halála után: nagy ember volt, nagy lélekkel.

Elájul a Frenreisz

Bujtor István elsőéves egyetemistaként, a felsőfokú tanulmányok mellett elvégzi a Margitszigeti Nagyszálló felszolgáló tanfolyamát. A kurzuson a vendéglátás magasiskoláját oktatják. Mindazt, amire egy kisegítő pincérnek semmi szüksége sincs a pesti alsó rakpart egyik kiugrójában elhelyezkedő – kívülről tákolmányszerű, belül egész takaros – Matróz Csárdában.
Bujtor István azonban veszi a lapot, hamar alkalmazkodik az egyébként kitűnő konyhájú, de sarkosan egyszerű működési elvek szerint üzemelő vendéglátóhely szabályrendszeréhez.

Felszolgálói teendői mellett hamarosan kidobó legényként is pluszzsebpénzhez jut.

Mindemellett arra is jut ideje, hogy részt vegyen az egyetemi kosárcsapat edzésein, versenyein; valamint a közgáz színjátszó társulatában. Elsőéves, amikor az egyetemek és főiskolák színjátszó és versmondó fesztiválján csapatban – a közgáz színjátszóinak előadásával – és egyéniben – versmondóként – is aranyérmet nyer.
Másodéves, amikor egy délelőtt az egyetem 11-es előadójában politikai gazdaságtan előadást hallgat, és közben – bár van füle a hallottakra is – csoporttársnői legszebbjeit stíröli. NDK-ból csempészett UMF zsebórája déli tizenkettőt mutat, amikor kinyílik az előadó hátsó ajtaja, benyúl egy kéz, átad egy cetlit a hátulsó sorokban ücsörgő egyik hallgatónak, majd a cetli megindul a lejjebb helyet foglaló Bujtor – akkoriban persze még Frenreisz – István felé. Mikor a cetli célba ér, a címzett kinyitja és elolvassa:

Kérem, f. hó 14-én 12. 30-ra a Hunnia Filmstúdió Lumumba utcai telepére Máriássy Félix rendezőhöz kifáradni szíveskedjék.

A naptár folyó hó 14-ét mutatja, a cetli címzettjének azonnal cselekednie kell. Rövid, lefojtott hangú tárgyalás két szomszédjával az egyetemi karéjon, majd lecsúszik a padozatra.

Tanár úr, elájult a Frenreisz!

A tanár friss levegőt javasol, a beavatottak kivonszolják a teremből.
Bujtor István fél egykor ott áll Máriássy Félix előtt.
A rendező az egyetem felől érdeklődik, majd megemlíti: sok a jelölt.
A lelombozódott egyetemista elköszön, már lépne ki a stúdióból, amikor egy szőke, szemüveges ember utánaszól: készíttessen magáról egy képet a stábfotóssal! A stábfotós megemlíti, hogy a szőke szemüvegest Illés Györgynek hívják, valamint azt is elmondja: Pestre szabadult vagány szerepére keresnek megfelelő karaktert. Nagydarab pasit, akinek van esze, de azért nem egy sugárzó intellektus.

Az egyetemista zsebre vágja a szemüvegét, összeborzolja a haját, maga elé képzeli a begőzölt matrózokat a Matróz Csárdából. Készülhet a fotó.

Budapest, 1962. szeptember 17. - Bujtor István, a Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója Forrás: MTI/Friedmann Endre

Farkasokkal birkózik, ám a mélységek iránt is fogékony

Máriássy Judit gyakorlott forgatókönyvíró. Máriássy Félix, sikeres filmek alkotója, gyakorlott rendező. Új felfedezése, a Terpinkót alakító Bujtor István erős tehetség. Sajátos egyénisége van, játékában rokonszenves természetesség, ami ígéretes pályát sejtet. Szerepeltetése rendezői telitalálat.

Sándor Iván írja mindezt a Filmvilág 1964-es számában. Mindezzel együtt a filmet, a főnöknőjére sikertelenül ráhajtó Pestre szabadult vagány sztoriját nem sorolja Máriássy Félix legjobb alkotásai közé. Azonban a sajátos egyéniségű, játékában rokonszenvesen természetes

Bujtor István a következő hat évben harminc filmben kap főszerepet vagy fontos karakterfeladatot.

Már 1964-ben olyan alkotásokban játszik, mint a Szabó István rendezésében filmre került Álmodozások kora, a Várkonyi Zoltán által filmvászonra álmodott A kőszívű ember fiai, valamint Keleti Márton Váltás, illetve Ha egyszer húsz év múlva című mozidarabjai. Várkonyinál egyebek között farkasokkal birkózik, ami ráerősít macsó karakterére, de a másik két rendező alkotásaiban intellektusa, mélységek iránti fogékonysága is előrajzolódik.
Bujtor István 1967-ben, hat sikeres filmszerep után játssza el Fehér Imre Harlekin és szerelmese című filmjében Lint kapitányt, aki alig mozdul ki balatoni vitorlásából, melynek egyetlen utasa a gyönyörű fiatal leány, Harlekin. A mozaikos történet egyes ítészek szerint „konok bájjal" mutatja be a két ifjú különös kapcsolatát, és „sajátos távolságtartással" ad képet a korról, benne a díszegyenruhában strandon masírozó úttörőcsapattal, a kisajátított balatoni villában dorbézoló szocialista elitről.

Utólagos elemzés szerint a mindeközben a Balatonnal éteri kapcsolatban élő Lint kapitány figurája azt mutatja meg, milyen lehetett a majdani Ötvös Csöpi, a keményöklű nyomozó, ifjúkorában.

Akkoriban, amikor még a személyes kapcsolatokat, az egypártrendszer bornírtságaitól elhúzódó emberek viszonyait nem repesztette meg az anyagiakra koncentráló önérdek.
Ugyancsak 1967-ben készült Szász Péter Fiúk a térről című filmje, amelyben a korszak olyan színészei kaptak szerepet, mint Darvas Iván, Margittai Ági, Latinovits Zoltán, Kiss Manyi, Gobbi Hilda, Bárdy György.
Bujtor István a tér királya, a pékmester, akinek szava szent, miközben kedveli a szerencsejátékokat – kevésbé a rendszert –, és öccse berzenkedése ellenére is ágyba bújik megözvegyült főnökasszonyával. Miközben rendíthetetlen barátként osztja a pofonokat annak, aki fogást keres az övéin, a téri fiúkon. De aztán változnak a dolgok. A mű alapvetően egy szocialista propagandadarab arról, hogy a „legigazabb" eszme hatására végül a legnagyobb vagány is megszelídül.

A jelenből visszatekintve volt, aki úgy látta: voltaképpen ez a film is Ötvös Csöpi személyiségfejlődésének egy szakaszát mutatja meg – persze akaratlanul, áttételesen.

„Játéka amerikai filmszínészeket idéz"

Bujtor István ugyancsak 1967-ben játssza el a csendőrkapitány emblematikus szerepét Jancsó Miklós Csend és kiáltás című filmjében. Az alkotás nemzetközi szinten is remekműnek számít, amely Ingmar Bergman és Michelangelo Antonioni alkotásaihoz hasonlítható. Bujtor István figuráját ez esetben senki nem hozta – legalábbis nyilvános fórumon összefüggésbe – Ötvös Csöpi karakterével. Ahogy nehéz lenne fellelni az említett párhuzamot a színész olyan későbbi filmjei kapcsán is, mint például az ugyancsak Jancsó Miklós rendezte Égi bárány, vagy Rózsa János Bűbájosokja, Mészáros Márta Szép lányok ne sírjatok! című alkotása.

Ahogy senkinek sem jutna eszébe Ötvös Csöpi a hetvenes évek olyan alkotásai esetében sem, mint az Én vagyok Jeromos, A dunai hajós, A Pendragon legenda, a Talpuk alatt fütyül a szél, Apám néhány boldog éve, Rosszemberek, és megint Jancsó Miklós, a Magyar rapszódia és az Allegro barbaro.

Bujtor István szerepei között akad pofonosztó karakter és árnyalt lelkű entellektüel is – amúgy pedig pofonosztói sem egy tömbből faragott figurák, és entellektüeljei esetében sem jelent feltétlenül puhaságot az árnyalt lelkület. Bujtor István majd 1978-ban játssza el a mérnök Perjés László szerepét Szörény Rezső BUÉK! című filmjében.
A „nemzedéki közérzetfilm" két másik főszerepét – a történet szerint ugyancsak mérnökök – Bodnár Erika és Bálint András alakítja. A film jeleneteiben a színészek a rendezői instrukciók alapján improvizálva viszik előre a történetet. Gyertyán Ervin Népszabadságban megjelent kritikája szerint:

A BUÉK! mindenekelőtt stílusbravúr, amely a filmnek azt a minden művészetek közül egyedülálló lehetőségét aknázza ki, hogy naturális tud lenni, anélkül, hogy naturalista lenne.

Bujtor István alakítása kapcsán a Filmvilág szakírója kiemeli:

Játéka amerikai filmszínészeket idéz.

BUÉK! (1978) Fotó: Polyák Attila - Origo / Bujtor István családi archívuma

Bujtor István egyéb filmes megmutatkozásairól is tucatszám lehetne idézni az elismerő írásokat.

A BUÉK! azonban Bujtor István számára – mint azt interjúkban is elmondta – az egyik leginkább szívközeli alkotás.
Filmszínészi teljesítménye kapcsán ugyanakkor érdemes idézni néhány mondatot abból a portréfilmből, amelyet a Nemzeti Filmintézet készített Bujtor István filmszínészi pályafutása kapcsán.

Bujtor István minden műfajban, minden regiszterben megtalálta a helyét. Stílusokon és rendszereken átívelő pályafutása jelképe lehetne a magyar filmkultúra egységének.

Az idézett mondatok Kern András narrációjában hangzanak el, aki – mint az köztudott – az Ötvös Csöpi-filmek Kardos doktorának, Csöpi állandó partnerének megformálója.

Inkább csak játék

Visszatérve a színész életepizódjainak kronológiájához: Bujtor István filmes – értelemszerűen színészi – karrierjének első „állomása" az a filmgyári diszpó, amelyet egy egyetemi előadás kellős közepén kap kézhez. Az előzményeket – talán dramaturgiai megfontolásból – önéletírásában nem említi.
Barabás Tamás azonban még 1969-ben cikksorozatot közöl a Tükör című lapban, 100 év – A Gundel család regénye címmel, amelynek ötödik epizódja, „A művész ivadékok", a három testvér, Zoltán, Károly és István pályára kerülésének történetét beszéli el.

A cikk választ ad a lógva maradt kérdésre: miként került a filmgyári diszpó az egyetemi előadóba?

A Tükörben megjelent cikk szerint Máriássy Félix, a Karambol rendezője egy nagydarab, modern, erős ifjút keresett a film egyik főszerepére – a másikat akkor már kiosztotta Latinovits Zoltánra –, ám sem a színházaknál, sem a Főiskolán nem találta meg a keresett típust. Aztán a szeme elé került a közgáz színjátszó csoportjának plakátja, amelyen felfedezte az áhított karaktert.

Éppen a plakátot nézegette a filmgyári irodában, amikor belépett Latinovits Zoltán – deus ex machina –, s mikor Máriássy elmondta, hogy szeretné megtalálni, majd kipróbálni a képen látható fiút, a színész azt felelte: mi sem egyszerűbb, hiszen a testvére.

Budapest, 1963. november 12. - Szabó Éva III. éves főiskolai hallgató és Bujtor István IV. éves közgazdász egyetemi hallgató, a film két főszereplője Máriássy Judit: Karambol című filmjének forgatásán. Rendező: Máriássy Félix, operatőr: Illés György Fotó: Polyák Attila - Origo / Bujtor István családi archívuma

A Karambollal a magyar filmes szcénába berobbanó Bujtor István – akkoriban lesz Máriássy javaslatára Frenreiszből Bujtor, apai nagyanyja vezetéknevét választva – filmes feladatai közben elvégzi az egyetemet is, de a Matróz Csárdában kénytelen feladni az állását. A kosárlabdára is kevesebb ideje marad, a vitorlázás azonban olyan elfoglaltság, amely miatt olykor filmes felkéréseket is visszautasít. Amikor még egyetemistaként már sokadik filmjét forgatja, s egy újságíró megkérdezi, hogy egyetemi hallgatónak vagy filmszínésznek tartja magát,

Bujtor István azt feleli: a családjában egy színész van, Latinovits Zoltán, a maga számára a film inkább csak játék.

Ugyanakkor Barabás Tamás 1969-es, Tükörben megjelent cikkében már Bujtor István színházi szerepeit is említi.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!