Korokon átívelő kaland a zene története

Batta András, a Magyar Zene Háza vezetője

Megjeleníthető-e a zene egy kiállításon, és ha igen, hogyan? A nemsokára megnyíló Magyar Zene Házának állandó tárlata erre a kérdésre is izgalmas választ ad. A kiállítás koncepciójáról, filozófiájáról és megvalósításáról Batta András zenetörténészt, a Magyar Zene Háza ügyvezetőjét kérdeztük.

A Városliget szívében, a Liget Budapest Projekt keretében épülő, nemsokára megnyíló Magyar Zene Házáról többször elmondták, hogy nemcsak Magyarországon, hanem a világon is egyedülálló lesz. Már az építészeti pályázatban is világos volt, hogy a terveknek meg kell felelniük annak a célnak, hogy az épületben legyen zenélésre alkalmas tér, kiállítótér és a pedagógia is szerepet kapjon. A zenélés és a zenepedagógia könnyen elképzelhető, ám a zene kiállítása nem tűnik ilyen egyértelműnek. Mi segített, hogy izgalmas, 21. századi tárlatok születhessenek?
Batta András: A Magyar Zene Háza föld alatti terei varázslatos felfedezéseket tartogatnak, hiszen itt kapott helyet a hangdóm, az állandó és az időszaki kiállítótér, és a zenei kísérletező játéktér is. Ezek közül az állandó kiállításról tudok most beszélni, nemcsak azért, mert annak megvalósításában aktívan részt vettem és veszek, hanem mert az a tárlat már a ház megnyitáskor látogatható lesz. A Zene Háza állandó kiállítása, amely az európai zene történetét helyezi a középpontba, valójában olyan lesz, mint egy film: a látogató végigsétál egy történeten, tulajdonképpen annak egyik jelenkori szereplőjeként, és közben találkozik más szereplőkkel, a múltból.

Ezer négyzetméteren mutatjuk be a zene történetét: a korokon átívelő kaland az ősember mágikus cselekményeitől indul, mikor először fordult a transzcendens felé: ez volt a zene születésének pillanata.

A tárlat hangsúlyosan európai zenetörténet magyar hangsúlyokkal, a népzenétől a zenei írásbeliség megjelenésén, majd a többszólamúság kialakulásán át az operajátszásig, és persze a 20. századi avantgárdig, majd a zene globálissá válásáig, a popkultúráig, és az internetes felhőig ível az utazás. Ez utóbbi már a világ új káosza, ahol ezerszámra vesznek körül bennünket hangok, zajok, zenék, ahol bármi elérhető egy kattintással.

Batta András, a Magyar Zene Háza vezetője Forrás: Városliget Zrt. / Mohai Balázs

Európai zenetörténetet említett, de magyar vonatkozások, szerzők, művészek is helyet kapnak benne?
Természetesen, sőt, nagyon hangsúlyos a magyar szál. Kutatjuk például, hogy merre erednek népzenénk gyökerei: egy emberpár életútján keresztül mutatjuk be a 150 évvel ezelőtt még érintetlenül virágzó népi kultúrát. És persze megjelenik többek között Bakfark Bálint és Tinódi Lantos Sebestyén művészete, Joseph Haydn és Eszterháza szellemisége, Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Bartók Béla és Kodály Zoltán életműve, egészen a kortársakig, köztük Ligeti György munkásságáig.
Ezeket hallgatva a kiállítás meglehetősen nagy figyelmet kíván a látogatótól, miközben a múzeumlátogatási szokások átalakultak, és már rég nem elég, hogy kitesznek tárgyakat, feliratokkal.
Az állandó kiállításnak gondosan megtervezett dramaturgiája, útvonala van, amit egyébként nem feltétlenül muszáj az elejétől a végéig, pontról pontra végigjárni – az körülbelül háromórás komoly szellemi tevékenységet kíván a látogatótól –, hanem lehet rövidíteni, akár többféleképpen is. Úgy is fel lehet fogni, mint kisebb utak hálózatát, de akár úgy is, mint egy-egy nagy élményre kihegyezett zenei tanulmányt.

A Magyar Zene Háza hármas – múzeumi, előadóművészeti, oktatási – feladata térben is jól elválik Forrás: Városliget Zrt. / Palkó György

A koncepció már a kezdetektől az volt, hogy egyfajta zenetörténetet mutassanak be a majdani kiállítótérben? Hogyan kristályosodott ki a végeredmény?

A kezdeti gondolat az volt, hogy a kiállítótérben kellene egy, a zenéről szóló tárlatot rendezni. Az elején engem szakértőként vontak be a munkába, ami nagyon inspiráló volt, mert zenetörténészként mindig is szerettem megjeleníteni, amiről éppen beszéltem a Zeneakadémián a hallgatóimnak, sőt, gyakran dramatizáltam is az előadásaimat. A fő területem az általános zenetörténet, és amikor a Magyar Zene Háza csapatával elkezdtünk beszélgetni, bevillant, hogy bár mindig is ezt tanítottam, erről beszéltem, vizuálisan soha nem jelenítődött meg. Rengeteg együtt gondolkodás, ötletelés következett, és ugyan kértünk tanácsot külső szakértőktől – a népzene kapcsán például Sebő Ferenctől –, leginkább magunkra voltunk hagyva, ami egyáltalán nem volt baj. Az induló koncepció legalább tízszer annyi anyagot tartalmazott, mint ami a végeredmény lett. Hét éven át gyúrtuk, alakítottuk az európai zenetörténet gigantikus ismeretanyagát, ami mostanra nagyon izgalmas esszenciává kristályosodott. Hogy mi maradt meg a kezdeti elképzelésekből, azt nagyban befolyásolta az is, hogy tulajdonképpen kiknek is szánjuk a kiállítást.
Ha már említette: kiknek szánják?
A fő bázis a fiatalság lesz, a kisiskolásoktól az egyetemistákig, aztán a családok, a fiatal felnőttek, a parklátogatók, vagyis alapvetően mindenkire számítunk. Olyan széles körnek szól ez a kiállítás, akik nem zenei szakemberek, sőt, az sem biztos, hogy rendszeresen járnak koncertekre. De persze, utóbbiak esetében azért bízunk benne, hogy a tárlat végére kedvet kapnak, hogy elmenjenek a Müpába, a Zeneakadémiára, vagy akár az Operába.

Ez egy elképesztően interaktív és játékos tárlat lesz.

Egyik legfőbb törekvésünk nemcsak a kiállítással, hanem a Magyar Zene Háza egészével, hogy a látogatók új zenei stílusokat, irányzatokat, kísérleteket fedezzenek fel, hogy élményeket kapjanak, hogy szórakozva szerezzenek új ismereteket. Azt szeretnénk, hogy ez olyan hely legyen, ahol mindig történik valami. A találkozások helyszíne szeretnénk lenni több szempontból is: a közönség tagjai találkozhatnak egymással és a művészekkel, a művészek is egymással, sőt, a különféle zenei műfajok és stílusok is keresztezhetik egymást.

Nem titok, hogy külföldi példákat is tanulmányoztak a kiállítástervezés megkezdése előtt, így többek között a bécsi Haus der Musik-ot, de inspiráló lehetett a salzburgi Mozart-ház, vagy a varsói Chopin Múzeum is. Ezekhez képest milyen lesz a Magyar Zene Háza és az állandó tárlat?
Sokkal különlegesebb. Persze, Mozart vagy Beethoven szülőházában megremeg az ember lába, hiszen mégiscsak ott jár-kel, ahol ezek az óriási mesterek nevelkedtek, de amúgy ezeken a helyeken nem látni semmi extrát. Hozzájuk képest például a budapesti Liszt Múzeum sokkal izgalmasabb, mert az valóban olyan, mint amilyen akkor volt, amikor Liszt Ferenc ott lakott, vagyis, oda belépve tényleg úgy érezhetjük, mintha őt magát látogatnánk meg. De a mi kiállítási koncepciónk ennél jóval messzebbre megy, amihez persze meg kellett érniük a technikai lehetőségeknek is.

A Liget Budapest Projekt keretében épülő zenei beavató intézmény az év végére elkészül és 2022 év elejétől várja a látogatókat Forrás: Városliget Zrt.. / Palkó György

A találkozások helyszíne mellett a beavató intézmény hangzik el leggyakrabban a Magyar Zene Házával kapcsolatban. Utóbbin mit értsünk pontosan?
Ez a Sou Fujimoto által tervezett épület már önmagában is olyan, mint egy különleges formájú hangszer, ami ráadásul rengeteg játékos elemet tartalmaz. A játékosság mögött azonban van egy jól érzékelhető pedagógiai szándék is, amit nem biztos, hogy mindig erősen kell hangsúlyozni, hanem elég, ha egyszerűen csak a látogatók elé tárjuk a lehetőségeket, és rájuk bízzuk, hogy válasszanak. De a kiállítás az alapja a programoknak is, és elmondhatom, hogy nagyon színes tervvel készülünk. Óriási feladat lesz, hogy megtaláljuk a megfelelő arányt az intellektuális élmények, a lazább programok és a relaxáció között, amikor valaki azért jön az épületbe, hogy kikapcsolódjon.

Hiszek benne, hogy a háznak olyan különös és hívogató atmoszférája lesz, hogy a családok csak úgy, a hétvégi séta közben is szívesen betérnek majd.

És ha betérnek, máris beavatódnak, mert esetleg észreveszik a kiállításokat, megnézik, hogy aznap vagy másnap mi lesz a program, és aszerint igazítják az estéiket. A Magyar Zene Háza a zenével való találkozásnak egy újabb módja, lehetősége, helyszíne. Nem múzeum, nem koncertközpont, és nem is iskola, hanem mindenből valami. Örülök neki, hogy a zenészek körében is egyre inkább várják, hogy megnyisson: jelentkeznek, érdeklődnek, javasolnak, ötleteik vannak. Vagyis a ház már a zenei köztudat része, ami nagyon jó érzés.