A legendás színész zavaros nőügyei és különös halála

Ódry Árpád A férfi szerepében Henri-René Lenormand Don Juan estéje című drámájában, 1930-ban

A Nyugat kritikusa, Schöpflin Aladár 1930-ban így jellemezte: „Színésztehetségekben elég gazdag korunkban Ódry magában álló, csaknem egyetlen jelenség, egy nálunk ritka színésztípus legkiválóbb megvalósulása. A par excellence intellektus színész. Megérző ösztönei tiszták és érintetlenek, de ő nem bízza magát rájuk, a tudat szigorú fegyelme alatt tartja őket. A mi színészeink túlnyomó többsége ennek fordítottját csinálja, az ösztönre támaszkodik, és az ész tudatos fegyelme csak homályosan ellenőrzi munkájukat. A nyers ösztönnek ez az uralma majd minden színészünknél egyenetlenségre vezet; ritka nálunk a logikusan átgondolt és formailag pontosan felépített alakítás." Ódry Árpád a 20–30-as évek legendásan nagy színészegyénisége volt, Shakespeare, Ibsen, Shaw és más színpadi szerzők hőseinek megszemélyesítője. Emellett a modern versmondás megteremtője, egyik első nagy művésze a modern színpadi beszédnek. Akadémiai tanárként, igazgatóként pedig komoly hatású színészpedagógus, aki értékelte a jó irányú progressziót, miközben többször is hitet tett a nemzeti tradíciók mellett.

Se több, se kevesebb

Az 1909-es színházi évadban a Nemzeti Színház társulatának néhány tagja botrányt emleget, s kezdeményezik a színház intendánsánál, gróf Bánffy Miklósnál: menessze a társulatból az amúgy is csak morzsányi szerepeket játszó kolleginájukat, Munkácsy Mariskát. A negyvenes évei elején is szemrevaló színésznő megbocsájthatatlan bűneként róják fel, hogy

a délelőtti próba és az esti előadás között biztosítási ügynökként dolgozik.

Az intendáns leinti a háborgókat:

Csend legyen! Amiért valaki becsületes és kemény munkával akarja kiegészíteni kicsi színészi fizetését, hogy a gyerekét felnevelhesse, azért nem megbélyegzés jár, hanem a legnagyobb tisztelet és megbecsülés.

A pár hónapos kislányát egyedül nevelő Munkácsy Mariska folytathatja a szerény pluszjövedelmet biztosító ügynöki munkáját.
Három évvel később, 1912-ben Az Ujság című lap szeptemberi száma arról ír:

A Nemzeti Színháznak szerény, de értékes tagja, a rokonszenves Munkácsy Mariska súlyos beteg. A művésznőt tegnap tüdővérzés fogta el, a szíve is meg van támadva, az orvosok, akik konzíliumot tartottak betegágyánál, állapotát aggasztónak mondják. Munkácsy Mariska csak kisebb szerepeket játszott a színháznál, de ezeket sok tudással, egyéni szeretetreméltósággal tudta felruházni.

Hamarosan már halálhírét közlik. Kislánya, Munkácsy Irén kétesztendős ekkor.

1920-as évek, Ódry Árpád színész portréja Forrás: MTI

A gyermek édesapja, Ódry Árpád addig nem vállalt közösséget Irénkével és az édesanyjával. De akkor barátjával, Hevesi Sándorral, a Nemzeti Színház rendezőjével együtt keresi fel azokat, akik az anya halála után a gyermek felügyeletét ellátják. (Egyes források szerint a kislány intézetbe került, ott esik a látogatás. Sz. Á.)

A színpadon ezerszínű Ódry civilben hűvös, érzelmeit rejtegető, vagy azokat talán kimutatni képtelen ember – nem tud mit kezdeni a helyzettel.

Hevesi más karakter, ő egy idő után magához veszi Ódry gyermekét. Feleségével együtt nevelik fel. Irén csak a húszas éveiben, már a Vígszínház segédrendezőjeként tudja meg, ki a valódi édesapja. Akkor találkozót kér Ódrytól.
Munkácsy Irén 1938 áprilisában, egy évvel apja halála után beszéli el az Ujság riportjában, miként alakult a kapcsolatuk:

Jóbarátok lettünk. Főbarátok. Sokat voltunk együtt, mindent megvitattunk, megbeszéltünk. Ha elutazott, el nem mulasztotta, hogy írjon. Minden nap érkezett tőle írás. Nem levél, nem hosszú mondatok, ő akkor se tudott érzelegni, amikor már nagyon közel voltunk egymáshoz. Hogy szeret, hogy gondol rám, azt az igazolta csak, hogy minden nap jött egy levelezőlap. De a levelezőlapokon mindig csak egyetlenegy szó volt, se több, se kevesebb! Csak annyi: "Árpád."

Családi kör

Ódry Árpád 1876. szeptember 25-én született Budapesten.
Édesapja, Ódry Lehel, kora egyik legnagyobb baritonistája volt, kivételes színészi képességekkel.

Ódry Lehel (1837-1920) 30 éves korában Forrás: Wikimedia Commons

Magas, jó alkatú, korabeli leírások szerint „eszményi szépségű férfi".

Egyes források francia felmenőket vélnek ősei között, mások a Szabadka melletti Pacsért tekintik a családi elágazások kiindulópontjának.
Édesanyja, Moskovszky Irma balerina, majd gyermekeit nevelő, főállású – olykor alkalmi munkákra kényszerülő – anya. Irma szerelmük hajnalán írja férjének:

Nekem a levegő, az étel, az ital, egyszóval mindenem te vagy.

Lehel válasza egy turnéállomásról:

Édes jószágom, teljesen meg lehetsz győződve, mennyire unatkozom nélküled – én az otthonomhoz vagyok szokva, és a te ölelgetésed, szerelmed egész világ nekem.

Árpád után három fiuk születik még. Zuárd és Attila énekes színészek lesznek. Zuárd idővel civil hivatásra vált, ugyanakkor amatőr bűvészként és a Magyar Mágusok Szövetségének elnökeként első tanítója a Rodolfóként hírnevet szerző, máig legismertebb magyar bűvésznek, Gács Rezsőnek.
A legifjabb Ódry-fiú Zoltán, akit majd Aradon esketnek fel rendőrtisztnek.

Ódry Lehel talán mégsem unatkozott annyira felesége nélkül, a gyermekek születése után ugyanis – bár hivatalosan nem bomlott fel a kapcsolata feleségével – meglehetősen megritkultak felbukkanásai a családi körben.

Az atyai szigor hiánya miatt a cseperedő, kamaszodó fiúkat Újpest rémeiként tartották számon. Otthonukban bohém hangulat uralkodott, egyik napról a másikra éltek. Hol ebből, hol abból. Édesanyjuk igyekezett, hogy valami mindig akadjon, apjuktól is csurrant-cseppent némi pénz.

Zenei hatások

Ódry Árpád érzéseit nem befolyásolta szülei elkülönülése. Attól függetlenül is csodálta édesapja operai pályafutását, személyiségét. Még első színészi sikereinek idején is sajnálkozott, amiért soha nem juthat olyan művészi magasságokba, ahová apját sorolták a kor műértői.
Gyerekként, kamaszkorában – bizonyára apai hatásra – a komolyzene van erős hatással a fantáziájára. Egy, már a pályája csúcsán készült interjújában mondja el:

Azok a fantazmagóriák, amelyeket a zene korbácsolt fel bennem gyerekkoromban, egész életemen át teli s tele voltak olyan jelenetekkel, indulatokkal és groteszkségekkel, amelyeknek színpadon való megkísérlésére máig sem nyílt alkalmam.

Drámai művet tizenhat évesen lát először, de a darab nincs rá nagy hatással. A színház különös világa, a leszúrt lábú operistákhoz képest mozgékonyabb színészek, a szcenikai varázslatok azonban megérintik.

Mindezért – s talán azért is, mert nem érzi magát apjához hasonló énekesi őstehetségnek – érdeklődése az operaművészet irányából a prózai színészet felé fordul.

Gimnáziumi éveiben ugyan sokat bukdácsol, ám a nem kívánt, tankönyvízű feladatok mellett folyamatosan műveli magát a képzőművészet, az irodalom és más artisztikus tárgykörökben, s lesz majd kora egyik legműveltebb, németül, angolul, franciául író-olvasó színházművésze.

Már középiskolásként irdatlan mennyiségű gyakorlással szabadul dadogásától, s a beszédtechnikai feladatokat gyakorlatilag haláláig folytatja.

Maturálnia azonban csak elégséges eredménnyel sikerül. Pillanatra megtorpan: merre tovább? Végül vele egyidős barátja, Harsányi Kálmán – majdani író, költő, színikritikus – biztatására jelentkezik a Magyar Királyi Színművészeti Akadémiára. Neki írja meg:

Te biztattál engem e lépésre. Midőn elém állott Várady, Újházi és Császár, ereimbe szökött a lelkesedés, és én oly hévvel és hangon szavaltam, hogy az első versszak közepén abba kellett hagynom – fölvettek.

Vízióit építi szerepeibe, szürkének látják

Az Ódry levelében említett Újházi Ede akkoriban a Királyi Színművészeti Akadémia drámai és operai tanára. Szakmai sikereit – a lexikonok egyszerűsítő kifejezésével – „természetes játékmodorának köszönhette".

Egyike azoknak, akik távolodni kezdtek a kor színjátszását erősen jellemző deklamáló stílustól. Újházi azt tanította hallgatóinak, amit maga is helyesnek érzett.

Ódry Árpád 1895-ben iratkozott be az Akadémiára, a Fővárosi Lapok kritikusa az újság 1897. januári számában ír pár elismerő mondatot hiteles színpadi jelenléte, természetes játékmodora kapcsán, amelyet Echegaray Bernardo Montilla című darabjának Gonzalo szerepében mutatott egy vizsgán.
1898-ban diplomázik. Vidéken kezdi a pályát. Az akkori legnevesebb színházi ügynök, Réthy Pál közreműködésével kerül első vidéki állomáshelyére, a kolozsvári színházhoz, amelyet Megyeri Dezső igazgat, és Bölöny József a gazdasági, adminisztrációs intendánsa. Ódry egyik első szerepe itt a Bánk bán Ottója. A bemutató után Bölöny gondterhelten szólítja meg a teátrum már közkedvelt ifjú színészét, az Ódrynál pár évvel idősebb Janovics Jenőt, és elmondja:

Réthy ügynök alighanem beugratta, „hiszen az újdonász Ódry semmit sem tud, szürke, szavaiból hiányzik a szavalat, úgy jár-kel a színpadon, mintha nem is a színpadon volna, hanem otthon, a szobájában."

Bölöny azt is említi: egy napig sem tartja tovább a színháznál Ódry Árpádot. Janovics már az új idők, a természetes stílus képviselője, aki azonban – színpadi rutint szerezve a régi idők nagyjai között – képes alkalmazkodni a tradíciókhoz is, még ha nem ért is mindenben egyet azokkal. Ékesszólásával győzi meg az intendánst: ki ne rúgja Ódryt.
A sors fintora: Kolozsvárról került korábban a fővárosba vezető színésznek Jászai Mari, akit kezdetben azért marasztalt el a kritika, mert szokatlannak találta mesterkéletlen szavalási módját.

Komjáthy János mint Radványi ezredes és Ódry Árpád (jobbra) mint Sándorffy Herczeg Ferenc Gyurkovics lányok című színművében, 1900-ban Forrás: Digitális Képarchívum

Ami megszeretteti az életet

Ódry Árpád hamar otthagyja a többségét tekintve vele szemben tartózkodó kolozsvári közeget. Kassára szerződik. Noha becsülte akadémiai tanárát, Újházit, utóbb állította: valójában Kassán tanult meg beszélni és mozogni egy Pataki Béla nevű színésztől. (Kassán már az 1830-as években a természetes játékmodorra tanítgatta ifjabb társait Megyeri Károly – „Van-e, ki-e nevet nem ismeri?" – a Színjátszó Plánta Iskolában. Sz. Á.) Kassáról – vélhetőleg anyagi okból – Komjáthy János debreceni társulatához szerződik Ódry, ahol öt évet tölt el. Komjáthy társulatának a kassaihoz hasonló rangja van.

Blaha Lujza is nagy sikereket ért el itt, és a debreceni színház volt Újházi Ede ugródeszkája is a főváros felé.

Ódry számára Debrecen nem csupán színészi fejlődése szempontjából meghatározó. Ott köt barátságot Ady Endrével, s lesz majd az első színművészek egyike, aki a pódiumról tolmácsolja a költő verseit, valamint a Nyugat más szerzőinek műveit.
Az önképzést, a színházművészetről való elmélkedést folyamatosan gyakorló színész persze – bár már ifjan is csínján bánik érzelmei kimutatásával a színpadon túli világban – nem kizárólag a hivatásának él. Idősebb korában írja vidéki éveiről:

Az akkori vidéki társulatok életében még megvolt az, amit ma úgy nevezünk, hogy romantika. Rám nézve az a romantika nem az volt, ami oltár elé vezeti az embert, hanem az, ami az emberrel az életet nagyon megszeretteti.

Aligha lehet diszkrétebben fogalmazni a vonatkozó tárgykörről.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!