A legendás színész zavaros nőügyei és különös halála

Ódry Árpád A férfi szerepében Henri-René Lenormand Don Juan estéje című drámájában, 1930-ban

A Nyugat kritikusa, Schöpflin Aladár 1930-ban így jellemezte: „Színésztehetségekben elég gazdag korunkban Ódry magában álló, csaknem egyetlen jelenség, egy nálunk ritka színésztípus legkiválóbb megvalósulása. A par excellence intellektus színész. Megérző ösztönei tiszták és érintetlenek, de ő nem bízza magát rájuk, a tudat szigorú fegyelme alatt tartja őket. A mi színészeink túlnyomó többsége ennek fordítottját csinálja, az ösztönre támaszkodik, és az ész tudatos fegyelme csak homályosan ellenőrzi munkájukat. A nyers ösztönnek ez az uralma majd minden színészünknél egyenetlenségre vezet; ritka nálunk a logikusan átgondolt és formailag pontosan felépített alakítás." Ódry Árpád a 20–30-as évek legendásan nagy színészegyénisége volt, Shakespeare, Ibsen, Shaw és más színpadi szerzők hőseinek megszemélyesítője. Emellett a modern versmondás megteremtője, egyik első nagy művésze a modern színpadi beszédnek. Akadémiai tanárként, igazgatóként pedig komoly hatású színészpedagógus, aki értékelte a jó irányú progressziót, miközben többször is hitet tett a nemzeti tradíciók mellett.

A háborúról tűnődve

Felgyógyulása után Ódry Árpád 1914. április 24-én lép újra színpadra Népoty A kicsinyek című darabjában Burdan Richard szerepében. A könnyű súlyú darab később kap színháztörténeti jelentőséget:

ebben látható először a Nemzeti színpadán a Színiakadémia végzőseként Bajor Gizi Villaret Fannyt alakítva.

(A színlapon még Bayer Gizella néven feltüntetve. Sz. Á.) Bajor már ezzel a szerepével megalapozza későbbi pályafutását, annak ellenére, hogy első színre lépése idején más fontos események is lekötik a közönség figyelmét.

A bemutató után három hónappal kirobban az első világháború, mely eszkalációnak már A kicsinyek színre kerülése idején is vannak bizonyos jelei.

Ódry Árpád a maga részéről egy katonai szolgálatot teljesítő barátjához írt levelében fogalmazza meg a világégés kapcsán felvetődő gondolatait.

Ha tiszt volnék, egy pillanatig sem haboznám, hogy létszám fölöttiségem ellenére magam is elmenjek, közvetlen fölgyógyulásom után azonban aggodalommal gondolok azokra a fáradalmakra, amik egy baka terhével járnak. Golyótól meghalni – semmi, borjútól elpusztulni (a málhazsák súlyától; Sz. Á.) azonban olyan áldozat, amivel senkinek javát nem szolgálnám. (...) Az esélyek maguk ma nem tekinthetők át annyira, hogy az ember egyik vagy másik kicsinyességbe ne essék. Ezen kívül sosem voltunk még csak a közelében sem ilyen természetű s ilyen kolosszális méretű izgalomnak, így hát egy egészen összefoglaló etikai nézete alig lehet az embernek a háborúról. (...) Hirtelen nem tudom megmondani, vajon az-e a civilizáció hibája, hogy egy világháború kitörhet, vagy az, hogy csöpp korunktól mindvégig nem készülünk rá eléggé."

Nincs ködös homály

Ódry Árpád az első világháború évei alatt tizenkilenc szerepet játszik el.
Többségüket könnyedebb darabokban, de 1916-ban megformálja a Bánk bán Biberachját is. 1918 első felében pedig Szomory Dezső II. József császár színművének címszerepét. Utóbbiról írja egy kritikus:

Ódry szerepében túlnő az írón, az író ábrázolta alakon, mivel embert játszik, nem pedig a zenei hangulatokban s a szavak dinamikájában létező alakot.

1917-ben játssza el Rosmert, 1918-ban Rank doktort. Az Ibsen-darabokban mutatott alakításai kapcsán egy recenzens kiemeli:

Sosem burkolja ködös homályba, nem misztifikálja az író alakjait, hanem világosságra, tisztaságra, az ibseni dramaturgia lényegére, az élethazugságok szétfoszlatására törekszik.

Mindemellett gyakran hasonlítják a vele egy időben indult, hasonlóan hiteles alakításokat nyújtó Pethes Imréhez. Miközben sok közöttük a különbség. Mint egyik életrajzírója, Csillag Ilona megfogalmazta:

Ódry ideglény, Pethes érzelmes ember; Ódry műveltebb, de Pethesben több tán a beleérzés képessége. Ódry csak a színpadnak él, Pethes megosztja magát a színpad és a család között; Pethes nem átallja, hogy bevásárlószatyorral járkáljon a pesti utcákon, míg Ódry sűrű fátyolba burkolja hétköznapjait; Pethes arcára kiül a jóság, Ódry viszont erőnek erejével takargatja a lelkéből fel-feltörni vágyó gyengédség hullámait. (...) Pethes lírája közvetlenebbül szól az emberi szívhez, míg Ódry éles intellektusán szűri át érzelmeit.

Ezzel együtt, amikor Ódry Árpád még 1915-ben a Magyar Színház vendégeként Lyon rabbi szerepében ótestamentumi imákat mormol Bródy Sándor Lyon Leájában, a közönség és a szakma egyaránt a tökéletes alakváltás csodájáról beszél – még úgy is, hogy közben lángokban áll a világ.

Ódry Árpád mint Ádám-Fáraó Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményében, 1920-ban Forrás: Digitális Képarchívum

Apa levele

Ódry Árpád 1917-ben átveszi a FÉSZEK Művészklub igazgatását.
1920-ban megválasztják alelnöknek a Budapesti Színészek Szövetségénél. Édesapja levélben gratulál:

Kedves fiam, Árpád! Olvastam a lapokban, hogy a budapesti színészet szervezkedik, és hogy te ennek az egyesületnek alelnöke lettél. Azután azt is olvastam, hogy a Nemzeti Színház tagjai mozgalmat indítottak a fizetések javítása céljából, amely mozgalomnak egyik közreműködő tagja voltál. (...) Örömömet fejezem ki afölött, hogy személyed mindkét mozgalomban a megtisztelő középpontban áll.

Ódry Lehel a továbbiakban kifejti fiának, hogy ne legyen kisebb célja, mint

a színészt az ő szellemi erejével, a költővel egy szintre emelni.

Levelében a minap még rajongott operaénekes apa arra is utal: nem is volt oly rég, amikor a színművészt a nemzet napszámosának tartották, és művészetét alig honorálták.

Ódry Árpád egész életében támogatja majd felmenőit, családja minden tagját.

Ami a fent említett kinevezések, 1917 és 1920 között történt, arról alighanem hamis képet festenek a szocializmus idején született Ódry-biográfiák. Azok alapján úgy tűnhet, hogy Ódry Árpád rokonszenvezett a Tanácsköztársasággal. Annyi tény, hogy a proletárdiktatúra idején tagja lett a Színésznevelési Direktóriumnak, amelyben

Hevesi Sándorral együtt dolgoztak a színészképzés reformtervezetén, amelyből még az évtizedekkel később létrehozott Színház- és Filmművészeti Főiskola főbb körvonalai is elősejlenek.

Ám vannak dokumentumok, amelyek alapján megkérdőjelezhető, hogy vajon önkéntesen lett-e Ódry Árpád a kommunista diktatúra idején a direktórium tagja.

Mélységes felháborodás

1919 tavaszán csönget be Ódry Árpád otthonába a színészet felé igyekvő Ascher Oszkár mérnökhallgató. Korábban is találkoztak egy alkalommal, amikor Ódry puszta szívességből meghallgatta Aschert az akadémiai felvételije előtt, s azt tanácsolta: válassza a bizonytalan színészet helyett a mérnöki hivatás mellett is folytatható előadóművészi pályát. Ascher mégis jelentkezett az Akadémiára, ám sikertelenül.
Második találkozásukkor megkéri Ódry Árpádot: fogadja el magántanítványának. Ódry igent mond.

És ezzel megkezdődött művészi pályafutásom

– írja majd Ascher Oszkár 1964-ben megjelent Minden versek titkai című önéletírásában.

Néhány gyönyörű hónap, az Ódrynál vett leckék sorával! A tárgyi és elméleti tudás elsajátításához olyan ellentmondás nélküli, világos okfejtéssel, a kiváló pedagógusnak olyan biztos érzékével vezetett el, amit ma, csaknem négy évtized távlatából is a Nagy Tanítómesternek adózó hálával említhetek meg.

Aschert azonban hamarosan lázba hozzák a kommün történései.

Balogh Géza a Critikai Lapokban megjelent írásában beszéli el a dolog következményeit.

Ódry döbbenten veszi tudomásul, hogy tanítványa a kommunistákkal rokonszenvez. Őt mélységesen felháborítják a 133 nap rémtettei, annak ellenére, hogy a forradalom alatt a Színésznevelési Direktórium tagjaként egy ideig a színészképzés megreformálását reméli. Vitájuk nyomán kapcsolatuk hosszú időre fagyossá válik, nem megy el tanítványa műsoros estjeire. A feszültség csak tíz évvel később oldódik közöttük, mikor a Vihar premierje után Ascher ajándék kíséretében köszönti fel a Prospero szerepében ünnepelt mesterét."

Ascher Oszkárra hivatkozva írja Csillag Ilona az 1982-ben megjelent Ódry-biográfiában, a szocializmus szellemének megfelelően:

Ódry a Tanácsköztársaság bukása után hamarosan megtalálta a helyét a Horthy-rezsimben, (Ascher szerint) egy »hűvös, középvonalas keresztény irányzathoz« csatlakozva

A beszédművész

A pódiumműfajhoz, versmondáshoz is vonzódó Ascher Oszkár nem csak Ódry Árpád színészi rangja miatt választotta tanítómesterének a Nemzeti Színház művészét. Fentebb már esett szó arról, hogy Ódry volt az első színművészek egyike, aki pódiumról tolmácsolta a Nyugat szerzőinek műveit.

Egyes szakmai értekezések szerint lényegében Ódry Árpád érdeme, hogy a versmondás az 1920-as évektől önálló előadói műfajjá „népszerűsödött".

1917 és 1920 között rendszeres fellépője a Nyugat matinéinak, illetve a Zeneakadémián megtartott előadóesteknek. Még a legkiválóbb versmondók közül is kiemelkedett különlegesen pontos, cizellált versértelmezéseivel, amelyek a vers előadása során a hangsúlyokban, hangmagasságokban, hangerőben, érzelmi effektekben jelentek meg – és érzelmileg, intellektuálisan is könnyen dekódolhatók voltak a hallgatóság számára.
Kárpáti Aurél írja, hogy Ódry Árpád éppen a dadogása leküzdésére tett erőfeszítések közben alakította ki azt a hétköznapinál némileg tempósabb színpadi beszédstílust, amely ugyanakkor a magyar nyelv természetes ritmusából indult ki, és tökéletesen illeszkedett benne a dallamvezetés, az érzelmi aláfestés, a pontos értelmezés. Korabeli dokumentumok alapján annyi bizonyos:

Ódry megszólaltatásában ez a stílus egyforma szépséggel érvényesült színpadon és pódiumon.

Mindemellett az is igaz: egykori lemezfelvételei a „hétköznapi" fülek számára már nem hatnak korszerűnek. Vannak azonban, akik a későbbi korszakokban is megérezték előadóművészi stílusának esszenciáját.

A mai napig sem korszerűtlen Latinovits Zoltán írásaiban szögezte le: egyértelműen Ódry Árpád örökösének tekinti magát.

Ódry Árpád (balra) mint XIV. Lajos és Pethes Imre mint Moliére Pekár Gyula Moliére a királynál című ünnepi játékában, 1922-ben Forrás: Digitális Képarchívum

Csoda a négyzeten

Ódry Árpád első nemzeti színházi korszakának végét a színháztörténet 1920–1921-re datálja. Ezekben az években játszik el három olyan szerepet – akkoriban éppen Ambrus Zoltán igazgatja a színházat –, amelyek még magasabbra emelik színészi ázsióját, s egyes szakírók szerint elindítják a majdani nagy Shakespeare-alakok megformálása felé.
1920-ban előbb a Tragédia Ádám-alakítása okoz revelációt, amikor is – a konvencióktól eltérően – nem a karakter líraiságát hangsúlyozza, hanem férfias cselekvőkészségét és tudásvágyát.

Egy kemény pasast formál.

Ebben az évben játssza el a Vihar Prosperóját is. Kritikák alapján Ódry Prosperója a színész „alakmása" lett:

Az e világi és mennyei harmónia, a jóság, a bölcsesség és bölcs derű Prospero alakjából Ódryra sugárzott; a közönség a szerepet és a színészt azonosította egymással. Megtörtént a ritka nagy csoda, amikor a színész eggyé válik a szerepével.

A harmadik különleges alakításra a következő évben, 1921-ben kerül sor. Annak közvetett előzményei egy évtizeddel korábbra nyúlnak vissza.
Ódry Árpád 1910-ben Hevesi Sándorral utazgatott Angliában. Londonban felkeresték a Shaw házaspárt, s alig kezdtek beszélgetni, amikor G. B. Shaw Ódryra nézve közbevetette:

Önnek el kellene játszania Tanner John szerepét!

Aztán tovább csevegtek.
A találkozás után Hevesi elmagyarázta értetlenkedő barátjának, hogy G. B Shaw leírása Tanner Johnról tökéletesen illik Ódryra. A szállodában együtt olvassák el a Shaw darabjának Tanner-portréját:

Kissé felhúzott és kifeszített válla, gőgös fejtartása s az az olümposzi fenség, amellyel sörényét hátraveti, inkább Jupiterre vall, mint Apollóra. Csodálatos folyékonysággal beszél, nyugtalan, ingerlékeny (csak meg kell nézni táguló orrcimpáit, nyughatatlan kék szemét, amely mindig tágabbra nyílik a kelleténél), s talán egy kissé bolond. Érzékeny, hevülő, nagyon komoly ember, aki eltúloz mindent, s aki el volna veszve, ha nem volna érzéke a humor iránt.

Hevesi állítja: mindez ráillik Ódryra, a sörény kivételével, amit adott esetben egy jó londoni paróka pótolhat.

1921-ben esik meg a Prospero-alakításhoz hasonló újabb csoda: Ódry a Tanner John házasságában Tanner Johnná változott. Ez a szerep is alakmás volt. Ódry neve Tanner Johnéval is összeforrt. Csoda a négyzeten.

Egyrészt ő volt a közönség szemében a bölcs, lehiggadt Prospero, másrészt az örökösen fortyogó, izgága, szeleburdi Tanner John.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!