A legendás színész zavaros nőügyei és különös halála

Ódry Árpád A férfi szerepében Henri-René Lenormand Don Juan estéje című drámájában, 1930-ban

A Nyugat kritikusa, Schöpflin Aladár 1930-ban így jellemezte: „Színésztehetségekben elég gazdag korunkban Ódry magában álló, csaknem egyetlen jelenség, egy nálunk ritka színésztípus legkiválóbb megvalósulása. A par excellence intellektus színész. Megérző ösztönei tiszták és érintetlenek, de ő nem bízza magát rájuk, a tudat szigorú fegyelme alatt tartja őket. A mi színészeink túlnyomó többsége ennek fordítottját csinálja, az ösztönre támaszkodik, és az ész tudatos fegyelme csak homályosan ellenőrzi munkájukat. A nyers ösztönnek ez az uralma majd minden színészünknél egyenetlenségre vezet; ritka nálunk a logikusan átgondolt és formailag pontosan felépített alakítás." Ódry Árpád a 20–30-as évek legendásan nagy színészegyénisége volt, Shakespeare, Ibsen, Shaw és más színpadi szerzők hőseinek megszemélyesítője. Emellett a modern versmondás megteremtője, egyik első nagy művésze a modern színpadi beszédnek. Akadémiai tanárként, igazgatóként pedig komoly hatású színészpedagógus, aki értékelte a jó irányú progressziót, miközben többször is hitet tett a nemzeti tradíciók mellett.

A harcos színész

Ódry Árpád zokszó nélkül távozik a rádiótól. A Színművészeti Akadémiát ért támadások kapcsán azonban keményebb.
Igazgatói kinevezése idején a sajtó előtt is hangsúlyozza: fel kell frissíteni az Akadémia oktatási struktúráját, változtatni kell a színészképzés szempontjain. Az 1930-as tanévzárón ezekkel a szavakkal búcsúztatja a növendékeket:

Hazánkban a színész már kezdettől fogva nem csupán az a talányos lény volt, aki a maga rajongó és fantáziával benépesített világának élhet. Hazánkban a színész mindenkor harcos is volt, akire a nemzet titokzatos összefogó ereje: az anyanyelv védelme volt bízva. Vándorló hajlamával és ébresztő erejével titkos hírhordója volt a nemzeti érzésnek, házról házra, szívtől szívhez vitte a nemzet szabadságának és függetlenségének reményét. (...) A fiatalságot mindenütt várják! Induljanak hát bátran!"

Idézett részlet magyarázza, hogy a baloldali és a liberális sajtó miért kéri folyamatosan számon a színészképzést megújító Ódry Árpádon a Színművészeti Akadémia állítólagos moccanatlanságát. Ám Ódry ez ügyben sosem hagyja válasz nélkül a politika kekeckedőit.

1934 májusában a Károlyi-párt egykori tagja, Beck Lajos parlamenti fölszólalásban összegzi a baloldali, liberális vádakat, amelyek egyaránt vonatkoztak a Színművészeti Akadémia és a Nemzeti Színház „ásatag" működésére. A képviselőt a helyszínen Farkas Elemér kormánypárti képviselő teszi helyre, Hóman Bálint kultuszminiszter pedig válaszában azt mondja, hogy az a kép, amelyet Beck Lajos festett, „nemcsak sötét volt" – Beck nevezte sötétnek –, hanem túlzott is.
Ódry Árpád egy újabb színiakadémiai beszédben reflektál, amelyben hangsúlyozza:

a színházművészet átgondolatlan, erőltetett nemzetközisítése komoly károkat okozhat, és a naponként változó stílusokkal szemben a hagyomány tiszteletét helyezi fókuszba.

Ódry Árpád az 1930-as években Forrás: MTI

Nem kívánt izgalmak

Említett beszéd idején Ódry Árpád színházi otthonát, a Nemzeti Színházat éppen Voinovich Géza irodalomtörténész igazgatja, kormánymegbízottként.
Hevesi Sándort megalázó módon az 1932-es évad közepén menesztették. Nem sokkal korábban a szélsőjobb sajtó már a magánéletében vájkálva terjesztett róla igaztalan vádakat – jogosulatlan jövedelmek, egyebek –, és Hevesi hiteles cáfolatai ellenére a botrány elsöprő erejű.
Hevesit az a Márkus László követte, aki miatt Ódry Árpád kapott számos kritikai megjegyzést, amiért nem kérte fel rádiójátékok rendezésére az általa egyébként nagyra becsült kollégáját.

Márkus idegrendszere egy évig bírta a pozícióval járó megpróbáltatásokat, akkor jött Voinovich.

Ódry Árpád mindkét igazgató regnálása alatt szép feladatokat kap.
De 1934-ben egy zebegényi kirándulás alkalmával hirtelen azt érzi: nem kap levegőt. Az Ódryval együtt kiruccanó Csathó Kálmán már orvosért szaladna, de a roham pár perc múlva elmúlik. Csakhogy a következő napokban többször megismétlődik. Az orvosi kivizsgálás eredménye: problémák vannak a színész szívkoszorúerével.
Ódry Árpád rövid szanatóriumi kezelés után tér vissza a színpadra, de a III. Richárd újabb színre vitelében már nem vállalja a címszerep megformálását.
Orvosai eltiltják a sporttól, mindennemű alkoholtól, a megterhelőbb szerepektől, és főként bárminemű izgalmaktól.

Nem sokkal később, 1935. május 31-én a harminchat éves Németh Antalt nevezik ki a Nemzeti Színház élére.

Egyik első igazgatói lépéseként pedig megtizedeli a Nemzeti Színház társulatát, olyan, közszeretetben álló színészeket is elbocsátva, mint Rózsahegyi Kálmán. Miközben igyekszik a színházhoz szerződtetni a magánszínházak legjobb művészeit; akkor kerül a társulathoz – mások mellett – Somlay Artúr.

A megmaradt régi tagok távolságtartással szemlélik az egyébként művelt, különleges rendezői képességeket felmutató Németh Antalt, aki „vaskalapos, vén bagázsként" emlegeti őket a maga társaságában.

A „bagázs" legmarkánsabb, legnagyobb tekintéllyel bíró művésze Ódry Árpád. Németh szíve szerint menesztené, de Ódry esetében ez elképzelhetetlen.
Karaktere egybeforrt a Nemzeti Színházzal.

A direktor úgy dönt: nem kívánt izgalmakkal próbálja kipiszkálni szokott közegéből.

Ki vagyok én?

Németh Antal olykor bemegy az Ódry Árpád rendezésében készülő előadások próbájára, és egy-egy jelenet után rákérdez a színészeknél:

Ki mondta maguknak ezt a marhaságot?

Az is megtörténik, hogy a legutolsó pillanatban átrendezi Ódry színreviteleit, így történt Móricz Zsigmond Forr a bor című művével.
Nem példátlan, hogy amikor a már mind rosszabb egészségi állapotban dolgozó Ódry színészi feladatában elakad egy-egy szóval a próbán, akkor Németh elkéri a példányt a súgótól, felolvassa a hiányzó sorokat, majd gúnyos hangon hozzáteszi:

Tessék, méltóságos úr!

Ódry tűri. A maga részéről soha nem alázott meg senkit rendezőként, de közismert, hogy a rendezői pozíciót sérthetetlennek tartja. Ám nemcsak színészként, rendezőként sem szól vissza az őt provokáló Németh Antalnak. Ódry abban is hisz, hogy a színház szempontjából a hierarchia is biztosítéka a fegyelmezett működésnek. Az igazgatót a főrendezőnek is tisztelnie kell.

Németh provokál, Ódry tűr. Patthelyzet.

1936 nyarán Németh Antal végső megoldásként azt fontolgatja: nyugdíjazza Ódry Árpádot. De még kivár. Ódry pedig megkezdi az 1937-es őszi évadot.
Egyik fontos szerepe az 1936 őszén bemutatott Erik Soya-darab, a Ki vagyok én? doktor Paprikája. Az idővel nemzeti színházi színésszé lett Ascher Oszkár idézte fel, milyennek látta Ódryt, amint egy 1937-es januári előadás jelenetére várakozott:

Utolsó találkozásunk a Nemzeti Színház folyosóján volt; a Ki vagyok én? lélekelemzőjének kosztümjében, fekete talárban és hegyes süvegben, fáradt és beteg arckifejezéssel állt ott. Tekintete sem volt már szigorú, csak szomorú és fáradt.

Mint a fák

Az 1937-es évadban Ódry Árpád újabb szerepet kap Zilahy Lajos Zenebohócok című darabjában. Az egyik próbán rosszul lesz, visszakerül a fasori szanatóriumba. Kezelőorvosa, dr. Nádor Henrik hat hét kezelés után is bent tartaná, de a színész hazaszökik. Lakásából azonban már nincs ereje kimozdulni. Színészkollégái még látogathatják, de a tanítványait nem fogadja.
Minden nap ott van nála három testvére. És a leánya, Irén.
Orvosai a lakásán kezelik, injekciókkal, gyógyszerekkel.

Ódry Árpád két rosszullét között bizakodó, nyári utazásokról ábrándozik.

Az április 5-ére virradó éjszakáját átalussza. Amikor megébred, Demeter Sándor, az Akadémia altisztje és a férfi felesége, Ódry házvezetőnője van mellette. Reggel hét óra van. A színész felkel, átcsoszog kedvenc karosszékébe, szemben vele Karlovszky Bertalannak egy róla készült festménye. A színész nézi a képet, ültében is megszédül. Ódry Árpád suttogva kéri, hívják lakására a rokonait.
Késő már. Pillanatnyi csend után felemelkedik, égnek emeli a kezét.
Egri István írja majd mesteréről:

Így halt meg, állva, mint a fák.

Ódry Árpád sírja Budapesten, a Fiumei úti sírkertben Forrás: Wikimedia Commons

Epilógus

Ódry Árpád vagyonát halála után 160–300 ezer pengőre becsülték. Budapest-szerte beszéltek arról is, hogy a nagy művész aranyrudakat rejtegetett. Egyes kollégák is erősítették a rosszízű híreszteléseket.
Beregi Oszkár, akitől Ódry 1908-ban átvette szerepeit a Nemzeti Színházban, Életem regénye című kötetében Munkácsy Mariska kapcsán idézi meg Ódry alakját.

Mariskának nagy szerelme volt a sokat olvasott, sokat látott művész, Ódry Árpád, akitől egy kedves leánykája is született, Munkácsy Irén. Az apja, Ódry Árpád egész életében nem törődött vele. Irén önmagát nevelte és tartotta el. Derék ember lett belőle. Színházi rendező is volt. Az apja, Ódry Árpád azt mondta felőle: „mi közöm hozzá, azért, mert az anyja leerőszakolt, és én lefeküdtem vele..." Amikor Ódry meghalt, minthogy törvényes örököse nem volt, Irén örökölt tőle egyet s mást. Többek között az aranyakat, amelyeket akkor tartani tilos volt, és amelyeket a hatóság majdnemhogy elkobzott. Így bánt a hűséges Munkácsy Mariskával és a lányával, aki arcra úgy hasonlított az apjára, Ódry Árpádra, mintha ő szülte volna, és nem az anyja.

Nem tudható, mi ösztönözte Beregi Oszkárt a fentiek megfogalmazására, amely állításoknak Munkácsy Irén sajtómegszólalásai is ellentmondanak. Beregi Hevesi Sándor szerepét sem említi Irén nevelése kapcsán. S van még egy tény, amit talán azért nem említ, mert maga sem tudott róla – bár a korabeli sajtó megírta.

Pénz, vagyontárgyak mellett mást is találtak Ódry Árpád legénylakásában a színész halála után.

Az ágya melletti éjjeliszekrény fiókjából került elő egy vaskos, gondosan összerendezett levélgyűjtemény. Valójában ákombákom betűk, rajzokkal körítve. Címzettjük Hevesi Sándor. Ódry Árpád elkérte valamikor gyermeke kislánykori „leveleit", s ha kerülte az álom, azokat nézegette.

Források:
Csillag Ilona: Ódry Árpád (Gondolat Kiadó, 1982.)
Schöpflin Aladár: Ódry Árpád (Nyugat, 1930. 6. szám)
Csathó Kálmán: Ilyennek láttam őket – Ódry Árpád (Magvető Könyvkiadó, 1960.)
Beregi Oszkár: Életem regénye (Holmi, 10. évf. 7. – közzétette: Gajdó Tamás)
Arcanum – Digitális tudománytár