A legendás színész zavaros nőügyei és különös halála

Ódry Árpád A férfi szerepében Henri-René Lenormand Don Juan estéje című drámájában, 1930-ban

A Nyugat kritikusa, Schöpflin Aladár 1930-ban így jellemezte: „Színésztehetségekben elég gazdag korunkban Ódry magában álló, csaknem egyetlen jelenség, egy nálunk ritka színésztípus legkiválóbb megvalósulása. A par excellence intellektus színész. Megérző ösztönei tiszták és érintetlenek, de ő nem bízza magát rájuk, a tudat szigorú fegyelme alatt tartja őket. A mi színészeink túlnyomó többsége ennek fordítottját csinálja, az ösztönre támaszkodik, és az ész tudatos fegyelme csak homályosan ellenőrzi munkájukat. A nyers ösztönnek ez az uralma majd minden színészünknél egyenetlenségre vezet; ritka nálunk a logikusan átgondolt és formailag pontosan felépített alakítás." Ódry Árpád a 20–30-as évek legendásan nagy színészegyénisége volt, Shakespeare, Ibsen, Shaw és más színpadi szerzők hőseinek megszemélyesítője. Emellett a modern versmondás megteremtője, egyik első nagy művésze a modern színpadi beszédnek. Akadémiai tanárként, igazgatóként pedig komoly hatású színészpedagógus, aki értékelte a jó irányú progressziót, miközben többször is hitet tett a nemzeti tradíciók mellett.

Aranykor

1922-ben Hevesi Sándort nevezik ki a Nemzeti Színház igazgatójának. Regnálásának tíz éve alatt Ódry színészi pályája még inkább kiteljesedik. 1923-ban megkapja a Nemzeti Színház Örökös Tagja címet.

1923. április 30-án mutatják be a Hamletet, s a közönség véleményét is tükröző kritika a legnagyobb élő Shakespeare-színész rangjára emeli.

Rédey Tivadar kritikus, színház- és irodalomtörténész írja a Magyar Irodalmi Társaság Napkelet című folyóiratában:

Az első gondolatom ez volt: micsoda királyi lélek Shakespeare Hamletje; s csak második gondolatom illette az Ódryét. És ez bárminél többet jelent."

Ódry Hamletje szakít az addigi értelmezésekkel.

Nem pesszimista, nem patológiás, hanem dinamikus, szenvedélyes és célratörő.

Érdemes idézni Ódry Árpád egy gondolatát, amelyet egy hosszabb írásában fogalmazott meg a szerepfelfogás kapcsán:

A színész nem a szerepet tanulmányozza, hanem önmagát, és amikor nagyot sikerül alkotnia – találkozott önmagával. Egy szerep jövője nem más, mint a színész múltja."

1923. június 27-én játssza el először a Nemzeti Színházban a III. Richárd címszerepét. Bálint Lajos író, műkritikus tanulmányban fejti ki, mint emelkedik felül Ódry Richárdja a reá mért torz külsőn, s hatalomvágya mögött inkább a számítás, egyfajta ész vezérlete, esszenciális szenvedély sejlik elő.

Ódry Richárdja egy elszánt zseni.

Ódry Árpád William Shakespeare III. Richárd című szomorújátékának címszerepében, 1923-ban Forrás: Digitális Képarchívum

1924 júniusában Ibsen Solness építőmesterének megformálásával addigi Ibsen-alakításainak csúcspontjára ér. A következő években, Hevesi igazgatása alatt eljátssza egyebek között Molière Tartuffe-jét, Shakespeare Othellóját, Macbethjét, Madách Tragédiájának Luciferét, Strindberg Az öreg ház című művének öreg urát, Gogol Vőlegényének Kocskarjovát, Katona József Bánk bánját. Játszik Herczeg Ferenc, Zilahy Lajos, Csathó Kálmán, Hevesi Sándor, illetve más kortárs hazai és külhoni szerzők műveiben, további klasszikusokban.

Ódry Árpád számos darabot rendezőként is jegyez. 1932-től a Nemzeti Színház főrendezője. Ezekre a munkáira a kritikák rendszerint csak pár szót szentelnek. Általában ezeket: a rendezés jó volt.

Rendezői működését nem a személye miatt negligálják, hanem azért, mert akkoriban a rendezőt csupán afféle közlekedési rendőrnek tekintik, aki elirányítja a színészeket a színpadon, hogy össze ne ütközzenek a játék hevében.

Cserepek

Ódry Árpád privát életéről kevés a dokumentum. Az sem tudható, miként hatott a Hevesi Sándorral való barátságukra, hogy leányát Hevesiék nevelték.
Schöpflin Aladár írja a „privát" Ódryról:

Nem volt bohém színész. Úri formák között élt, nem nagy részt vett a színészek szokott szórakozásaiban. Szerette a nőket s az élet egyéb jó dolgait, de viszonyaihoz képest szerényen élt kis agglegénylakásában. Érintkezése az emberekkel úrias volt, tartózkodó, de nyílt pajtáskodás nélkül, tekintélytartó gőg nélkül. A magánéletben ember volt, nem színész, alig volt benne valami abból a szüntelen színjátszásból, amely a színészekkel való érintkezést a laikus számára sokszor kétes élvezetté teszi, mert azt az érzést kelti, hogy már elvesztették igazi egyéniségüket, és teljesen szereppé váltak."

Ódry Árpád legénylakása a Rudolf tér (ma Jászai Mari tér) 1. szám alatt, a második emelet 6.-ban, ha nem is hivalkodó, de szegényesnek sem mondható. Balkonja a Dunára néz, helyiségei finom Lingel-bútorokkal vannak berendezve. Falain értékes festmények, ápolt parkettáján keleti szőnyegek. A polcokon könyvek garmadája, művészlemezek, gramofon. Itt-ott értékes porcelángyűjteményének darabjai, melyeket a színész úgy emleget:

A cserepeim.

Rajongják a nők, maga sem áll nekik ellen, de konkrétumok sosem kerülnek nyilvánosságra. Évekig negligált leányának története is csak megkésve.

Beszélnek persze gyűrűs menyasszonyokról, halált választó, elhagyott szeretőkről, egyéb különös, mulandó kapcsolatokról. Konkrétum sehol.

Csathó Kálmán csak Ódry Árpád halála után írja meg, nevek említése nélkül, hogy a színész érettebb férfikorában végül két párhuzamos viszony mellett döntött, de a két asszony nem tudott egymásról.
Ódry Árpád szabadidejében sokat utazik, külhoni kalandozása mellett nagy kedvence a Balaton és a Tátra. Tagja az előkelő Magyar Atlétikai Klubnak, konzervatív politikusok is a baráti köréhez tartoznak. Állandó meghívottja Horthy Miklós kormányzó teadélutánjainak is – ám ha este fellépése van, rendre lemondja a lehetőséget, mert akkor már délután is az esti fellépésre koncentrál.

A Rádióban, az Akadémián

Ódry Árpádot 1928 novemberében kinevezik a Magyar Rádió drámai főrendezőjének. Korábban elsősorban versmondóként szerepelt a médiumban.

Új feladatában egyik legnagyobb érdeme, hogy megteremti a rádiójáték műfaját.

Addig is létezett persze hasonló, amely során a színészek inkább értelmezve, mint átélve olvasták fel a szerepüket, szünetet engedve a kommentátornak, aki fahangon ismertette a cselekmény rádióban nem látható, de a történések értelmezése szempontjából fontos fizikai fordulatait.
Ódry Árpádnak a technikai fejlődés is segítségére van, hogy a kommentátort kiiktassa, és különböző effektekkel, zenei bejátszásokkal mozgassa meg a hallgatók fantáziáját, egyben eligazítsa a cselekmény nem látható fordulatait illetően.

Ódry mindemellett arra is rávezeti a színészeket, hogy szövegolvasás közben is mód van az átélt alakításra a mikrofon előtt.

1929-től tanít az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémián. Egy évvel később kinevezik az intézmény igazgatójának.

Az általa kidolgozott új oktatási program teremti meg a korszerű színjátszás követelményeihez elengedhetetlen stúdiumokat.

(Ebben a munkájában Hevesi Sándor és Horváth Árpád a legnagyobb szakmai támogatói. Sz. Á.)
A színinövendékek számára alapkövetelménnyé válik, hogy elsajátítsák az átélés, a drámai szövegbe való „alámerülés" képességét. Ekkoriban lesz minőségi változás a beszéd- és a mozgásoktatásban. Új kurzusok segítik az akadémisták elmélyülését a társművészetekben.

Mindemellett az Ódry Árpád igazgatta intézménynél a színésztanár egyik legfontosabb feladata, hogy segítse megizmosítani növendékei saját egyéniségét.

Ódry Árpád mint Rosmer János Henrik Ibsen Rosmersholm című színművében, 1928-ban Forrás: Digitális Képarchívum

A mester

Ódry Árpád színészpedagógusi, tanintézményi vezetőként számos egyéb újítást is bevezet. Megindítja az egyéves rendezőképzést, amelyre ugyan már korábban is volt próbálkozás, de bizonyos ellenállás okán kudarcba fulladt. Ódry azonban a színinövendékekkel is igyekszik megértetni, hogy a

rendezőszakon velük művészileg egyenrangú szakembereket oktatnak, akikkel saját fejlődésük szempontjából is tanácsos együttműködniük.

Kibővíti modern költőkkel a tananyagot, mások mellett ekkor kerül Babits, Ady is a „kötelezők" közé. Ódry vezetése alatt kerülhetnek – évtizedes késéssel – olyan szerzők művei a vizsgaelőadások repertoárjára, mint Bródy Sándor, Heltai Jenő, Molnár Ferenc, illetve Ibsen, Csehov, Wilde, Maeterlinck, Schnitzler.
Ódry nem kedveli a film műfaját, véleménye szerint nem ad lehetőséget elmélyült színészi munkára, miközben az általa károsnak tartott sztárkultusz – amely tapasztalatai alapján deformálhatja a személyiséget – megteremtője. Ugyanakkor – általa is elismerten vitatható – nézeteit felülírja a szakmaisága: az intézmény 1932-ben filmszínészképzést indít.
Az Akadémián többségében vannak a szegényebb családokból bekerült növendékek, ezért Ódry Árpád különböző nagyvállalkozókat igyekszik – nem is eredménytelenül – felkérni az intézmény ösztöndíjprogramjainak támogatására. Persze az állami illetékeseket sem hagyja „nyugodni".

Ezzel együtt akad olyan szavalóverseny, amelynek komoly pénzdíját saját zsebéből fedezi.

Ódry Árpád saját szakmai óráin három lépés távolságot tart. Már az első órán elvárja a tökéletes szövegtudást. A hallgatók irodalmi műveltségének pallérozása Galamb Sándor feladata. Költőkről, műveikről Ódry sosem beszél, de ha egy hallgató műveletlennek mutatkozik, örök emlék marad, ahogy rápirít.
Tanítja a szerepelemzés mibenlétét, de azt az adott feladat kapcsán javarészt rábízza a növendékeire. Segítő instrukciói egyszerűek, lényegre törőek.
Olykor egyikük-másikuk hazakísérheti. Ilyen alkalmakkor kettőre csökken a három lépés távolság. Saját személyes dolgairól akkor sem beszél, de kérdésekkel segíti előhozni mindazt, amit ifjú kísérője gondnak érez. Figyelmesen hallgatja, s ha tanácsot nem is ad, hangosan gondolkodik el a hallottakról. Majd Rudolf téri lakásában teát és süteményt kínál.

Olyan színészek mondják majd mesterüknek, mint Apáthy Imre, Básti Lajos, Egri István, Gellért Endre, Gobbi Hilda, Major Tamás, Sulyok Mária, Várkonyi Zoltán.

A Hevesi-korszak

A Hevesi Sándort kinevező Klebelsberg Kunó kultuszminisztert nem érdekelte a rendező származása, a kommün alatt végzett színházi megbízatása. Az sem, hogy Hevesi 1904 és 1908 között alapító rendezőként dolgozott a Thália Társaság „zászlaja" alatt. A Thália Társaság célja a hivatásos színházak műsorán nem szereplő drámák bemutatása, és egy új, modern játékstílus kialakítása volt – és bár a polgári közönséget célozták meg, végül az inkább baloldali eszméktől átitatott munkásosztály lett fogékonyabb produkcióikra. Amíg gazdaságilag ellehetetlenülve fel nem oszlottak.
Klebelsberg az akkor már európai hírű színháztudósban és színházművészben, Hevesi Sándorban azt a művészt látta meg, aki

Paulay Ede örökségéhez méltó módon tudja majd megújítani a folyamatosan kritizált, olykor a politikai terepen is támadott Nemzeti Színházat.

Külön cikket érdemelne, Hevesi Sándor milyen forradalminak számító korszerűsítéseket hajtott végre a színház műsorpolitikájában, a színművek kiállításában, a játékstílust illetően. Miközben az is tény, hogy egy állami fenntartású intézményben a fenntartó elvárásainak is meg kellett felelnie – úgy, hogy a nyitott szemléletű Klebelsberg Kunó fenntartói feladatait a nála szűkebb látókörű bürokraták végezték a gyakorlatban. Így a merész, tehetséggel véghez vitt változtatások mellett Hevesi Sándornak olykor többre volt szüksége a kompromisszumkészségnél. Bizonyos helyzetekben megalkuvónak tűnt.

A baloldaliak, liberálisok megvetették a tradíciók iránti tisztelete miatt. A konzervatív világlátású közönség azt nehezményezte, hogy a nagy klasszikusok is modernebb felfogásban kerültek olykor a színre.

Az úgynevezett „ébredő magyarokat" már a direktor vallási hovatartozása is bőszíti. 1927-ben, amikor felújítják Szomory Dezső Nagyasszony című darabját, szélsőjobb egyetemisták rendeznek tüntetést a „katonaszökevény és pornográf múltú, nyakig szennyben járó zsidó szerző", s az őt a Nemzetibe beeresztő direktor ellen. Szomory fütyül rájuk, illetve a premieren megjegyzi: „Mennyi nép... s mind engem akar ünnepelni". A darabot azonban három előadás után, Márkus Emília betegségére hivatkozva, leveszik a műsorról.
Ódry Árpád egyébként még 1908-ban katolizált, maga választotta a katolikus vallást, mint mondta, „a gótika kedvéért". De támadásból később neki is kijutott.

Ódry Árpád A férfi szerepében Henri-René Lenormand Don Juan estéje című drámájában, 1930-ban Forrás: Digitális Képarchívum

Patetikus, hányaveti

1931-ben indul meg a Magyarország című periodika rádiós melléklete, a Magyarország Rádiója. Írásai abban a szellemben fogannak, amelyet az emigrációba vonult főszerkesztő, Lovászy Márton hagyott örökül.

Lovászy Károlyi Mihály híveként a kommün alatt a Magyar Nemzeti Tanács egyik vezetője volt, majd a Károlyi-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere.

A Magyarország Rádiója Ódry Árpád rádiós működésének produktumai kapcsán rendre az ódon, elmaradott és áporodott jelzőket használja. Felhánytorgatják, hogy a rádiójátékok repertoárja a Nemzeti Színház műsorkínálatára hajaz, az elhangzott darabok előadásmódja korszerűtlenül patetikus, ugyanakkor „hányaveti". Hiányolják a rendezők közül az akkoriban progresszívnek tartott Márkus László, Bárdos Artúr, Jób Dániel foglalkoztatását.

Van cikk, amely megfogalmazza: Ódry amúgy elmélyült és nagy kultúrájú művészi tehetségének a Nemzeti Színházban van a helye, nem a Magyar Rádióban.

Ódry Árpád rádiós működése alatt valóban sokat épít a nemzeti színházi tapasztalataira. Másfelől – kifejezve ezzel tiszteletét a közönség legszélesebb rétegei előtt – olyan műveket is műsorra tűz, amelyek messze vannak attól, amit ő fajsúlyosnak tart.

Ódry Árpádot 1934 májusában menesztik a Magyar Rádiótól.

A kormányra került Gömbös Gyula miniszterelnök és kultuszminisztere, Hóman Bálint jobbnak látják, ha a hozzájuk lojális, ugyanakkor némi baloldali respektet is magáénak tudó Németh Antalt helyezik a posztjára. Emberük proletárkörnyezetből felemelkedett értelmiségi.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!