Kamaszkorában találkozott először édesapjával, később galvanizáló üzemben dolgozott, majd az egyik legnépszerűbb magyar színész lett

Kossuth-díjas színművész, rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész. Főszerepek sorát játszotta színházban, filmen, televízióban, rádióban, vagy éppen külhoni hősöknek kölcsönözte a hangját a szinkronstúdiókban. Szilágyi Tibor idén lesz nyolcvan éves. Az Origónak adott interjújában felidézi színházi pályafutása legfontosabb pillanatait. Szó esik gyermekkoráról is, a pályára állás nehézségeiről, örömeiről, tanulságairól. Egy-egy epizódból az adott korszak is kirajzolódik. Történeteiben izlandi támaszpont, Budapest külvárosában üzemelő galvanizáló üzem, a Gellért-fürdő medencepartja, a traiskircheni menekülttábor, egy másfél szobás torontói lakás éppen úgy színtérként bukkannak fel, mint a Nemzeti Színház, a Vígszínház és más honi teátrumok. A karizmatikus művész mindemellett arról is beszél: szüntelenül arra törekedett, hogy mind magasabb szinten gyakorolhassa hivatását, így ma is lelkesen kezd bele a minőséget ígérő újabb feladatokba.

A Főiskola akkori szellemiségéről esett szó, de az osztálytársairól még nem.

A névsor: Almási Éva, Balogh Zsuzsa, Csíkos Sándor, Csomós Mari, Dániel Vali, Harkányi János, Horváth László, Juhász Jácint, Kozák András, Szabó Éva, Szersén Gyula. A Szinetár Miklós vezette párhuzamos osztályba járt mások mellett Balázs Péter, Bálint András, Drahota Andrea, Ernyei Béla, Fodor Zsóka, Moór Marianna. Békés András osztályában – három színészévfolyam indult akkor - végzett például Kertész Péter, Meszléry Judit, vagy Györffy László, aki a színészet mellett íróként és publicistaként is művek sorát jegyezte. Akkoriban deklaráltan a magyar színészet krémjét akarták kinevelni. A szellemiség kapcsán azt is meg kell említeni: nem csak a szakmát tanították a legkiválóbb tanárok. A zenepedagógus reggeli óráin csodálatos zenéket hallgattunk, miközben megtanultuk mi az a tonika, szubdomináns; miként épül fel egy szimfónia, szonáta, más komolyzenei műfaj.
Tanultunk történelmi társastáncot, balett-történetet, rengeteg mindent.

Csomós Mari és Szilágyi Tibor Jean Anouilh Apák iskolája című komédiáját próbálták Dániel Ferenc IV. éves főiskolai hallgató rendezésében. A színművet vizsgaelőadás keretében mutatták be Forrás: MTI/Maár Mariann

Abban a korszakban voltak azért ideológiai megfontolásból előírt stúdiumok is.

Tudományos szocializmus is szerepelt az órarendben, de az senkit sem érdekelt. Nem is erőltették az elmélyülést. Az orosszal sem volt baj, amíg Vozári mama tanította. Eredetileg némettanárnő volt, két leckével járt előttünk, mindenkit átengedett. Akkor jöttek nehéz idők, amikor Radnótiné, Fifi néni lett az orosztanárunk. Félévkor mindenkit megbuktatott, de év végére összekaptuk magunkat.

Akkor diplomázott, amikor még kötelező volt a vidéki pályakezdés. Tudható: ön Pécsre készült, de Kecskemétre érkezett meg. Jobban járt?

Büszke voltam rá, hogy a főiskola utolsó két évébe engem a párhuzamos osztályok vizsgáiba is kölcsönadtak. Egy ilyen alkalom után hívott meg Radó Vilmos, a kecskeméti színház igazgatója a főiskola melletti Erzsike presszóba. Ott mondta el: intézkedett, hogy hozzá kerüljek, ahol a Makrancos Kata Petrucchiojának főszerepe vár rám. Elmondta azt is, hogy Katát Szegedi Erika játssza majd. Szegedi Erika Pártos Géza már a főiskolán legendássá lett osztályában végzett, Béres Ilonával, Halász Judittal, Tordai Terivel. Pécsett nem ajánlottak hasonló lehetőséget. 1965 májusában mutattuk be a darabot Kecskeméten, még ott szerepelt a nevem mellett, hogy főiskolai hallgató, a diplomát csak utóbb kaptuk meg. Nagy siker lett az előadás, nem csak a vidéken szokásos tizenötös szériát érte meg. Miután Szegedi Erika elszerződött a Vígszínházhoz, Moór Marianna vette át a szerepét. Később is remek feladatokat kaptam Kecskeméten. Ilyen volt Stanley A vágy villamosában, amelyben Dévay Kamilla, Udvaros Dorottya édesanyja játszotta Blanche-t. Nagyszerű színésznő volt, aki koholt vádakkal került börtönbe a háború után. Szabadulása után indexre tették, de Radó Vilmos a férjével, Udvaros Béla rendezővel együtt leszerződtette, ahogy más, hasonló sorsú művészeket is. Ami pedig pályakezdő korom kecskeméti kezdőfizetését illeti: 1600 forint volt, amiből fiúknál 36 hónapon át vonták a honvédségi hozzájárulást, vég nélkül a társadalombiztosítást, valamint a színészház költségeit. Ez Pécsett is ennyi lett volna.

Mi motiválta, amikor 1968-ban átszerződött a veszprémi Petőfi Színházba?

Az volt a mániám, hogy egyre jobb színésznek kell lennem. Csakhogy ahhoz egyre jobb rendezőkkel és kollégákkal kell dolgozni. Az élet erre 1966-ban adott újabb lehetőséget, akkor forgathattam a Kovács András rendezésében készült Hideg napok című filmben. Olyan partnereim voltak, mint Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Szirtes Ádám. Abban az évben a színházi pálya is „kiszélesedett". Pétervári Istvánt nevezték ki a Veszprémi színház élére, aki azzal keresett meg: tudja, hogy Kecskeméten kivételezett helyzeteben vagyok, de az általa vezetett veszprémi színházban olyan rendezőkkel dolgozhatnék, mint például Horvai István, Horváth Jenő. Utóbbi Horváth Péter író édesapja, kiváló rendező volt. Akkoriban engedték ki a börtönből, ahová 1956-os szerepvállalása miatt csukták be. A veszprémi társulatot olyan színészek erősítették, mint Győri Franciska, Meszléry Judit, Csomós Mari, Juhász Jácint, Horváth Sándor, Végvári Tamás, Bicskei Károly és felesége, Fogarassy Mária. Kecskeméti igazgatómat, Radó Vilmost nem sértette, hogy azért akarok elmenni, mert egy erősebb színházi műhely vonzásába kerültem. Azt mondta, fáj neki a döntésem, de érti, és igazat ad. Amikor Moór Mariannát hívták a Nemzeti Színházba, és ő még maradni akart, Radó beszélte rá, hogy ne szalasszon el egy ilyen vissza nem térő lehetőséget. Radó Vilmos minden szempontból példaadó igazgató volt.

Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Szilágyi Tibor jelenetét állítja be Kovács András rendező a Hideg napok című film forgatásán Forrás: MTI/Friedmann Endre

Már első veszprémi szerepében Tennessee Williams Az ifjúság édes madara című darabjában komoly sikert aratott, mint Chanes Wayne. Fontos előadás volt Gyurkó László Szerelmem Elektra című színművének színrevitele is Horváth Jenő rendezésében, amelyben ön Oresztész szerepét játszotta.

Utóbbi darab még műsoron volt Budapesten a Nemzeti Színházban. A veszprémi olvasópróbán Horváth Jenő megkérdezte a jelenlévő Gyurkó Lászlót: akarja-e, hogy lemásolja a számára nem túl érdekes fővárosi előadást, vagy szabad kezet ad neki. Gyurkó azt mondta: szeretné, ha Horváth Jenő a maximumot nyújtaná a rendezésben, mégpedig a saját elképzelései szerint. Ritkán találkoztam egy mű olyan alapos színrevitelével - átgondolt elemzéssel, tűpontos instrukciókkal, a szerepek és a szituációk körültekintő kibontásával – mint ahogy azt akkor Horváth Jenőnél tapasztaltam.

Veszprémben játszotta el Németh László Apáczai című darabjának címszerepét is. Fontos produkcióként tartja számon?

Elfogadható előadás volt, de nem rengette meg a világot. Mindamellett nagy élmény volt, hogy találkozhattam Németh Lászlóval, akivel egy egész délutánt átbeszélgettünk pasaréti otthonában. Both Béla, a Nemzeti Színház akkori igazgatója is látta a darabot, aki az előadás után bejött az öltözőmbe, gratulált, és azt mondta, hogy a hétfői szünnapomon menjek fel hozzá, mert le akar szerződtetni.

Tehát az ön számára is elérkezett a vissza nem térő lehetőség.

Szemhunyásnyit sem aludtam a hétfőre virradó éjszakán. Másnap Avar István volt az első, akivel összefutottam a Nemzetiben. Főiskolás korom óta barátok voltunk, nagy szeretettel fogadott, mutatta, hol fogok öltözni. Törőcsik Mari is nagyon mosolygott, ő még Kecskeméten látott játszani. Both Béla hellyel kínált az irodájába, majd megkérdezte, mennyi a fizetésem. Mondtam, hogy 3200 forint. Közölte: erről szó sem lehet, bérfeszültséget okozna. Kérdeztem: mit fogok játszani? Azt felelte, nem tudja. Felálltam, és megköszöntem a lehetőséget. Hová megy? – kérdezte megdöbbenve. Mondtam, hogy így nem tudom elfogadni az ajánlatát. Kisétáltam az irodájából, elmondtam Avar Pistának, hogy mi történt, ő azt felelte, hogy elment az eszem. Visszamentem Veszprémbe, és aláírtam még egy évadot.

Szilágyi Tibor színművész Fotó: Hirling Bálint - Origo

A veszprémi direkció a kontraktus ellenére elengedte, hiszen a következő évadban már a Thália Színháznak lett a tagja.

Azt hittem, hogy a történtek után, amelyeknek gyorsan híre ment, sosem kapok lehetőséget a fővárosban. Kazimir Károly, a Thália igazgatója azonban elküldte hozzám két asszisztensét, Kővári Katalint és Marton Lászlót az üzenetével: várja a hívásomat. Mivel nagyon el voltam keseredve a nemzeti színházi kudarc miatt, eléggé nagyképűen válaszoltam: mondjátok meg a gazdátoknak, hogy csak akkor leszek tagja a társulatának, ha valódi színészi feladatokat kaphatok. Gondoltam, ezzel örökre elástam magam. Ám Kazimir üzent, hogy hívjam. Kazimir azt mondta a telefonba: „Gyere ki apuskám az Elektromos Sporttelepre, éppen edzést tart a színészválogatott, dumálunk a szünetben." Felvettem az érettségi öltönyömet. Kazimir rövidnadrágban volt, és mikor meglátott, azt kérdezte: „Miért vagy így kiöltözve, apuskám?" Az feleltem: „Azért, mert szerződtetési tárgyalásra jöttem." Vigyorgott, leültetett maga mellé egy padra. Elmondta, szeretné, ha hozzájuk szerződnék, majd ő is megkérdezte, mennyi a fizetésem. Megmondtam, nem sokallta. Értelmes feladatokat is ígért. Így kerültem a Thália Színházhoz, ahol négy évet töltöttem.

Nem sok.

Nagyszerű színház volt, amikor odakerültem. A Thália stúdiójában Kazimir olyan színműveket is bemutathatott, amelyeket másoknak akkoriban nem engedtek.

Véget ért az enyhülés?

Sajátos, változékony klíma jellemezte a korszakot. Máshol nem, de Kazimirnál színre kerülhetett Csurka István Ki lesz a bálanya? című darabja is. Abonyit játszottam Inke László, Keres Emil és Harsányi Gábor partnereként. Ám aztán jöttek az eposzok. A Kalevala még hagyján, azt imádta a közönség, a finnországi turnén is ünnepelték. De a többi már végképp nem volt az én világom. Ezekben esély sem volt az árnyalt jellemábrázolásra.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!