Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Godsmack, Barba Negra, október 23.
Azt gondolhatnánk, hogy a digitális tartalomfogyasztás korában egy nemzetközi színtéren tevékenykedő előadó a fejlett világban mindenhol nagyjából hasonlóképpen sikeres, de ez korántsincs így. Jó példa erre a Godsmack, amely Észak-Amerikában sok tízezres arénákat tölt meg, a legnagyobb fesztiválokon pedig magától értetődően főfellépő, akárcsak a Slipknot vagy a Metallica, ezzel szemben, amikor nagy ritkán Európába jönnek, a nyári rendezvényeken délutáni műsorsávot kapnak vagy közepes méretű klubokban játszanak. Éppen ezért ritkán is turnéznak az öreg kontinensen, így mondhatni mindegyik itteni koncertjük egy örömünnep. Már csak azért is, mert eszméletlenül jók élőben:
nem találták fel a spanyolviaszt, nem is változatos az életművük, de olyan vehemenciával és profizmussal darálják le a dögös, klasszikus rock'n'roll dalaikat, mint annak idején azt mások mellett Motörhead tette.
A színpadi látványra sem fektetnek nagy hangsúlyt, ők tényleg a lényegre koncentrálnak, azaz arra, hogy másfél órába annyi energiát csempésszenek, hogy a közönségnek leszakadjon a feje a nagy headbangelés közepette. Sully Erna énekes és a cintányérokat elszabadult hajóágyúként püfölő Shannon Larkin dobos színpadi jelenléte mellett nincs is szükség egyéb showelemre.
50 Cent, Papp László Budapest Sportaréna, október 25.
A könnyűzenei piacot igencsak megtépázta az internet megjelenésével bezuhant lemezeladások, és a legtöbb előadó folyamatos koncertezéssel próbálja pótolni a kiesett bevételt. Mindez azonban érdekes módon a rap műfaját jóval enyhébben érintette, mint a többi irányzatot, különösen az A-kategóriás sztárok esetében, akik még mindig közösségteremtő erővel bírnak és a szubkultúra tagjainak a mai napig fontos, hogy fizikai formátumban is birtokolják a kedvenceik albumait. Nem véletlen, hogy a Sziget látogatóinak kívánságlistáján bár évek óta előkelő helyen szerepel Eminem neve, hiába várják, mert egész Európában csak kivételes esetekben lép fel, és ugyanez elmondható Jay-z-ről, Kanye Westről, miként a Budapestre tizenhat év után most visszatérő 50 Centről is.
És szintén a műfaj sajátossága, hogy látszólag elég egyszer egy igazán nagyot gurítani ahhoz, hogy valaki bebetonozza magát a szupersztár-státuszba: bár Eminem vagy Snoop Dogg a mai napig ír fogós slágereket, a koncerteken mégis inkább a húsz évvel ezelőtti klasszikusaira indul be a tömeg. És ugyanez igaz 50 Centre is, akinek a fellépéseinek a gerincét még mindig a hírnevét elhozó Get Rich or Die Tryin', illetve az azt követő The Massacre című albuma alkotja, de a mai napig lenyűgözi a közönséget. Sőt,
szeptember elején még Emmy-díjat is nyert az idei Super Bowl félidejében adott előadásáért.
The Cure, Papp László Budapest Sportaréna, október 26.
Az 1978-ban alapított zenekarnak nem kellett sok idő ahhoz, hogy komoly feltűnést keltsen.
Rögtön a legelső kislemezük, a Killing An Arab (Megölni egy arabot) kiverte a biztosítékot, rasszistának titulálták őket, noha a cím pusztán Alber Camus Közöny című regényére reflektál.
A botrány azonban nem tett keresztbe az együttesnek, az egy évvel később megjelent szuperslágerükkel, a Boys Don't Cry-jal a posztpunk és az újhullám egyik legnépszerűbb bandájává váltak. A formáció jellegzetes sötét, gótikus hangzása és arculata a nyolcvanas években alakult ki, a zenekar körül pedig olyan fanatikus, már-már szektásan elhívatott rajongótábora alakult ki, amellyel szinte csak a Depeche Mode és egy-egy egyéb kivételes együttes büszkélkedhet. Mindez az egyből felismerhető, elképesztően markáns és egyedi stílusuk mellett olyan az olyan megkerülhetetlen daloknak is köszönhető, mint a Friday I'm in Love, a Lovesong vagy a Lullaby.
És annak ellenére, hogy Robert Smith énekes-gitáros már bőven a hatvanat tapossa, nem aprózza el a koncertjeit: amikor 2016-ben legutóbb nálunk járt, három órán keresztül zenélt a színpadon és harmincegy számot játszott el, jóval fiatalabb bandák ennek a felével is letudják a fellépéseiket. Nyilvánvalóan így lesz ez idén is, az immáron több mint negyvenéves pályafutásokból bőséges keresztmetszetet nyújtanak majd.
