Garas Dezső - egy legendás színész szívszorító titkai

Budapest, 2003. május 21. Garas Dezső Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze otthonában. MTI Fotó: Féner Tamás

Nemzedéke egyik legnagyobb színművésze volt, aki legendás színpadi szerepei mellett korszakos filmekben is több emblematikus karaktert megformált. Mindig azt mondta, fiatalon valójában semmi sem akart lenni, ezért lett színész. Már a főiskolán kiemelkedő tehetségnek tartották; volt növendéktársa, aki nem is értette, Garas Dezső miért jár főiskolára, hiszen született zseniként mindent tudott a hivatásáról. Komédiákban nyújtott teljesítménye alapján egyesek Charlie Chaplin honi utódjának tartották, aki ugyanakkor drámai alakításaival rendre székébe szorította a megrendült publikumot. Legendás szakmai és baráti kapcsolatban volt Törőcsik Marival, akivel együtt léptek először a Nemzeti Színház színpadára. A nyolcvanas évektől rendezni is elkezdett, ugyancsak sokműfajúan. Vonatkozó munkái között van bábszínházi rendezés; a komédiák, drámai művek mellett színre vitte a Csárdáskirálynőt is a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon – mások mellett – Törőcsik Marival, Kálmán Györggyel, Bessenyei Ferenccel, Haumann Péterrel, Hirtling Istvánnal. A színész és rendezői ellentétet egyszerűen „hülyeségnek" tartotta. Az unikális tehetségű művész volt az első szabadúszó a második világháborút követő színházi életben, aki mindeközben maga is hitt azokban a gondolatokban, amelyek két filmszerepe kapcsán váltak szállóigévé: „Kell egy csapat!" és „Egyedül nem megy."

Prológus

Édesapám, Sztankay István, a miskolci teátrumtól érkezett a fővárosi Nemzeti Színházhoz. Egy évadon át tartozott egy társulathoz az onnan aztán elszerződő kor- és pályatársával, a nála csupán két évvel idősebb Garas Dezsővel. Apám éveken át emlegette, hogy egy alkalommal – a színpadról távozóban – meghallotta, ahogy a jelenetét a takarásból figyelő Garas Dezső és Kálmán György azt taglalják egyetértőleg, hogy az ifjú Sztankay igen nagy színész, kár, hogy amúgy inkább kicsinyke, mintsem sudár.

Apám eleinte kis fájdalommal említette fel az esetet, az idő múltával már nevetve.

Újságíróként két interjút készítettem Garas Dezsővel – az egyikből idézek majd –, ennyi volt vele a személyes találkozásom. Velem kitüntetően szívélyes volt, nagy elismeréssel szólt apámról, a termetét nem hozta szóba. Magam említettem neki első interjúnk végén, hogy egykori, Kálmán Györggyel tett megjegyzésük erős nyomot hagyott apámban. Garas Dezső, úgy tűnt, megrendül, majd némi kitartott csend után azt mondta:

Az a Gyuri lehetett, magában motyogva. Én ott sem voltam.

Kálmán Györgyre hárítva így az egykori karcos megjegyzést, viszont úgy rendezve az arcát, hogy kétségem se legyen a felől: füllent. Nevettem, persze.

Garas Dezső játszik a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendékeinek vizsgaelőadásán, a Lóri című egyfelvonásos színdarab egyik jelenetében a Katona József Színházban Forrás: MTI/Keleti Éva

Ízek

Garas Dezső 1934. december 9-én született egy komfort nélküli lakásban a VII. kerületi Alsó erdősor utca 10.-ben, Grósz Dezső néven. Édesapja, Grósz Lajos, lókereskedő volt, édesanyja Sirger Ilona. A szülőknek utóbb két leányuk is világra jött.
(Adalék Sirger Ilona karakteréhez: Grósz néni a fia nemzeti színházi tagsága idején Major Tamás jóvoltából – a direktor így kívánt segíteni a gyengén fizetett ifjú színésze helyzetén – ültetőnő lesz a teátrumban, s 1956-ban a Galilei című darab bemutatóján ő inti majd csendre az előcsarnokban izgatottan fel-alá járkáló szerzőt, Németh Lászlót. Amikor rászól, még nem tudja, kit reguláz. Amikor Németh László felfedi kilétét, Grósz néni megenyhül, de azért köti az ebet a karóhoz, s kéri, hogy üljön le a foyerban.)
A lókereskedő Grósz Lajos zsidó vallású, Sirger Ilona római katolikus, első gyermekük igazi szerelemgyerek.

A kisfiú előbb édesapja vallását kapja, noha annak kapcsán már 1934-ben is mind borúsabb jelenek és holnapok sejlenek elő. 1944-ben gyermeküket átkeresztelik édesanyja vallására.

Nem sokkal később strúmája miatt hajtanak végre a tizenkét éves kisfiún életmentő műtétet. Dr. Róth a klinikai halál állapotából hozza vissza, a gégemetszés közben a kisfiú hangszála sérül, a színész hangjának fátyolossága védjegyévé válik.
Kiengedik a kórházból. Katolikusnak bejegyezve is sárga csillag kerül rá és szeretteire. Bujkálás következik. Élete ezen szakaszát később sosem idézi bővebben. Gyakrabban beszél gyermek- és ifjúkorának a környezet által meghatározott sajátos belvilágáról.
Dezső tizenhat éves, amikor családja az Alsó erdősor utcából a Bérkocsis utcába, egy, a korábbinál is szerényebb lakásba költözik.

Utcalányok már előző lakhelyük környékén is akadtak, de a „nyóckerbe" települve az ötvenes években már egy illegális bordélynegyed centrumába érkezik.

Tiltott vagy sem, az üzlet nem áll meg. Kapualjakban, szobakonyhás félhomályban, bérlakásokba rejtett kuplerájokban zajlik. Művelőik – lányok és futtatóik – békés csendességgel viseltetnek az ott lakókkal, boltosokkal, fuvarosokkal. Alapszabály az élni és élni hagyni elve, hiába a Rákosi-diktatúra ezer tébolya.
Mindemellett a környéki tereken azért a grundvilág szabályai szerint történnek a dolgok. Az elálló fülű Grósz gyerek a kortársai közötti gyakori adok-kapokban inkább kap, mint ad. A Rottenbiller utcai polgári iskola – ott végzi a kötelező négy osztályt – közösségében ritkábbak a kakaskodások, Grósz Dezső sajátos külsejét humorral, mókázással fogadtatja el.

Felnőve azt mondja majd, hogy íze volt annak a világnak inkább, mint romantikája.

De az íze olyan, hogy visszatekintve képes megszépíteni – legalábbis javarészben – az akkori történéseket.

Csak a hecc kedvéért

Garas Dezső egy interjújában így összegez:

Volt a környékünkön két kupleráj, amelyekről ma már tudom, hogy nagyon hasznosak voltak, mert rengeteg indulatot, feszültséget vezettek le. Szerettem a hentes bácsikat, a fűszereseket, a szenespincéseket. Szerettem azt a hangulatot is, amelyet a Mátyás téri muzsikus cigányok teremtettek, és szívesen emlékszem a kisfröccsös, málnás kocsmákra, amelyekben az emberek snapszliztak, zsíroztak. Nekem máig ezek jelentik igazán Pestet.

A polgáriból kikerülve a Bezerédj utcai szakmunkásképzőben kezdi tanulni a vasesztergályos szakmát. Őrzi tovább az osztály bohóca pozícióját. Esténként gyakran belóg az Operettszínház előadásaira. Kedvence a Gerolsteini nagyhercegnő, azt legalább ötször látja. Csodálja a Latabárokat, Felekit, Rátonyit, Honthyt, Németh Marikát. Eszébe nem jut, hogy nyomukba lépjen. Garas Dezső mindig azt mondta:

Én tulajdonképpen semmi nem akartam lenni. Ezért lettem színész.

Rendszerint azzal magyarázta pályára kerülését, hogy valójában egy színésznek készülő inastársa unszolására lépett fel egy-két diákszínköri előadásban, s csak a hecc kedvéért, fogadásból jelentkezett aztán a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.
Annyi biztos, hogy a Színház- és Filmművészet című szaklap már 1951-ben felfigyel rá, amikor a Bőripari Szakszervezet kultúrcsoportja színre viszi Csokonai Vitéz Mihály Karnyónéját, melyben Grósz Dezső esztergályos ipari tanuló Tipptoppot alakítja, s a szaklap elismeréssel említi komikusi képességeit.
Az egyébként gyalázatos múltú Molnár Gál Péter szerint – aki egy többszerzős biográfiában elemezte a színész pályaképét – valójában az akkoriban harmadéves rendezőhallgató, Dobai Vilmos volt az, aki a színészet felé terelte Garas Dezsőt. Dobai patronálta a vasipari tanulók színjátszókörét, s amikor egy alkalommal lebetegedett egy körükben vendégként közreműködő idősebb amatőr színész, a rendezőhallgató sajátos ötlettől vezetve az ott „lábatlankodó" szeplős, nyeszlett, nagyfülű Grósz Dezsőt kéri meg, ugorjon be a helyére.

A kákabélű fiú egyetlen kendő segítségével átváltozik Csehov Jubileumának morgolódó, hirtelen haragú, iszákos Kuzma Nyikolajevics Hirinjévé, a hajlott korú banki könyvelővé.

Dobai utóbb határozottan kérte a Grósz fiút: felejtse el az esztergapadot.

Ruttkai Éva színművésznő a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanársegéd volt 1953-ban Forrás: Fortepan / Kotnyek Antal

Lazul az erős drámai szerkezet, majd komédiába fordul

Garas Dezső 1953-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolájának felvételijére tíz vers helyett hármat tanul meg. Mindegyike szocreál hagymáz, a jugoszlávokat szidják meg a „láncos kutya" Titót. Az első fordulón az egyikbe belesül. Mégis tovább engedik. A felvételi bizottság tagjai az első fordulóban Lehotay Árpád, Apáthi Imre és a tanársegéd Ruttkai Éva. Az utolsó fordulóban Pártos Géza és Gellért Endre.
Hallgatóéveik kezdetén egyik mesterségtanáruk, Gombaszögi Frida azt mondja tanítványainak:

Gyerekek, aki közületek nem akar a világ legnagyobb színésze lenni, az most álljon fel, és menjen ki.

Mindenki marad.
Pártos Géza osztálya negyvenöt fővel indul, 1957-ben hatan kapnak majd diplomát: Garas Dezső, Láng József, Harkányi Endre, Lőte Attila, Medgyesi Mária, Téby Katalin.
Az első évben néma helyzetgyakorlatokat kapnak feladatként.

1954-ben, másodévesen, Garas Dezső eljátszhatja az ifjú Schnaps szerepét Makk Károly Liliomfi című filmjében.

Egy jelenetet kap. Májkrémszínű frakk kabátban, zöld bársonysipkában, göndörített fürtökkel és rozsdás bajuszkával pattan ki egy hintóból a balatonfüredi vendégfogadó előtt, ahol hamar bohóccá alázzák, liszttel hintik be, ő lebucskázik a pincelépcsőn és egy boroshordóban köt ki. Feledhetetlen.
Molnár Gál Péter írja:

Meghökkentően szabálytalan, érdekes arca, színészileg megteremtett mélységes, ártatlan ostobasága közszeretetet váltott ki. Schnaps úrfival megkerülte a szolgálati utat, kihagyta a szamárlétra lassú emelkedését. Teljes kedélykészletével, szarkazmusával és groteszk élettapasztalatával hódíthatott.

Harmadévben gyakorlatos színinövendék a Nemzeti Színházban.
Mindeközben egyik esedékes főiskolai vizsgáján egyaránt könnyesre kacagtatja a publikumot, a tanárait és a vele játszó hallgatótársait. A Bánk bán címszereplője Láng József, Melinda Téby Katalin, Gertrudis Medgyesi Mária. Már Harkányi Endre színre lépése Mikhál bánként is lazít az erős drámai szerkezeten, ám az osztálytermi gyakorló színpadon lezajlott produkció csak akkor fordul komédiába, amikor – Marton Endre tanáruk tiltása ellenére – Garas Dezső is felbukkan a játszók között háborgó jobbágyként, s elálló füleit – a Nemzeti Színház hagyományai szerint – két feszesre font szőke varkocs keretezi.

Színpadi csintalanságokra hajló zabolátlansága azonban nem árt az előmenetelének.

Csűrös Karola alsóbb éves főiskolásként lett a felsőbb éves Garas Dezső rajongója. Évtizedekkel később nyilatkozta:

Szerintem Dezső született zseni. Mindig csodálkoztam, miért jár főiskolára. Hiszen neki nincs mit tanulnia! Ő mindent tud.

Garas Dezső később élete legboldogabb négy esztendejeként emlékszik majd vissza színinövendék korszakára.

Svungos történések

A Nemzeti Színház 1955 júniusában tervezi bemutatni Gorkij Az anya című regényének színpadi változatát Major Tamás és Gellért Endre közös rendezésében.
A Garas Dezsőnél harminckét évvel idősebb Berczy Géza, a darab detektívjét alakító egykori bonviván a próbák során megbetegszik, a rendezők Garas Dezsőt ugrasztják a helyére.

A szerep néma, ám egy közös jelenet során a detektívnek meg kell pofoznia a főszerepet alakító Gobbi Hildát.

Garas kollégiumi szobatársával, az akkor még másodéves Fülöp Zsigmonddal gyakorolja a taslit. Gobbi Hilda próbáról próbára öltözőjébe hívatja a hallgatót, ott inti: elégedetlen az arcul ütés gyenge svungjával. Garas Dezső úgy érzi: jövője múlik rajta, hogy a premieren tökéletes legyen a pofon. Ráadásul attól is tart, amivel Gobbi presszionálja: ha nem üt pompásat, levonatja a növendék tizennyolc forintos gázsiját. (Akkoriban egy resztelt máj hét forint ötven fillér, egy kevert a kocsmában kettő hetven.) Elérkezik a bemutató, Garas Dezső lendít, Gobbi Hilda kizuhan a takarásba. Visszajön, feldagadt szájjal játssza tovább a szerepét. A taps után ismét öltözőjébe hívatja a növendéket. Ott a színésznő előhúz a tárcájából egy tízforintost, átnyújtja a fiúnak, majd kissé selypegve annyit kér:

Legközelebb valamivel kisebbet adjon!

Garas Dezső apró szerepében is felkelti a közönség és a kritikusok figyelmét.

Fordul a naptár, 1956-ot írnak.

Garas Dezső generációja számára a világháborús tapasztalatok mellett a forradalom eseményei is jellemformáló, világlátást meghatározó alapélményt jelentenek.
Garas Dezső a főiskolán esik szerelembe a későbbi díszlettervező, akkoriban színésznőnek készülő Gombár Judittal. Korabeli filmrészlet rögzítette az epizódot, amint Balogh Emese és Gombár Judit 1956. október 23-án a diáktüntetés előtt Kossuth-címereket applikálnak partvisnyelekre. Később Gombár Judit Garas Dezső oldalán vesz részt a felvonuláson. A Városligetnél a fiatalember felsegíti kedvesét egy katonai teherautó hűtőjére, hogy jobban lássa Mikus Sándor Sztálin-szobrának ledöntését. Ezt az epizódot Molnár Gál Péter dokumentálja utóbb, aki akkoriban maga is főiskolai hallgató volt színházrendező szakon. A későbbi ügynök, egyben tagadhatatlanul felkészült színházi szakember Garas-biográfiájában az 1956-os események kapcsán ott is hagyja főhősét a Városliget peremén, későbbi eseményekkel folytatja az életút ismertetését. Garas Dezső attitűdjét, a közösséghez, hivatásához való hozzáállást tekintve azonban feltételezhető:

ahogy a háborút, úgy a forradalmat sem puszta látványosságként élte meg.

Mélyvíz

Garas Dezső egyik negyedéves vizsgájában, Szomory Dezső Incidens az Ingeborg-hangversenyen című egyfelvonásosában – lényegében Liszt Ferencnek maszkírozva – a zongoravirtuóz Ole Ingeborgot alakítja. Ugyancsak negyedévesként játssza el – diplomázva is továbbviszi a szerepet – Karinthy Ferenc Szellemidézés című darabjában a Karinthy Gábort rejtő idősebb Donáth fiút, Donáth Dezsőt.
A két produkció kapcsán írta utóbb a Film Színház Muzsika:

Amikor a főiskola egyik vizsgaelőadásán, az »Incidens az Ingeborg-hangversenyen« című Szomory-darabban Liszt Ferenc maszkjában megpillantotta a közönség, kitört a nyílt színi taps. Amikor első nagy szerepében, Karinthy Ferenc Szellemidézésében elmondta azt a mondatot, hogy »Ördöggörcsöm van« – a nézőtéren mindenkinek a hátán végigfutott a hideg. Hamar kiderült: remekül ért a komikus és a grandguignol hatásokhoz egyaránt, humora és mélységi élessége van minden mondatának, valami sajátságosan fanyar, kesernyés keveréke a sutaságnak és az akrobatikus ügyességnek, az idézőjelek közé helyezett, s mégis őszinte ellágyulásnak, meg a hűvös intellektualizmusnak.

Akkoriban a frissen végzett főiskolásoknak kötelező a vidéki pályakezdés. Kivételt jelent, ha nagy hatalmú pesti direktor szerződtetné a végzőst.

Garas Dezső friss diplomásként nemet mond a Nemzeti Színházat igazgató Major Tamás ajánlatára.

Úgy véli, szüksége van még mindarra a szakmai gyakorlatra, amely egy fővárosi színházaknál sokkal szélesebb kínálatot nyújtó vidéki teátrumnál megszerezhető.

Amikor azonban megtudja, hogy erre csak a Both Béla vezette debreceni színháznál lenne lehetősége, akkor jelzi Majornak: mégiscsak elfogadná a fővárosi lehetőséget.

Major Tamás 1945 után önmagát nevezi ki a Nemzeti Színház igazgatójának, szívélyes kapcsolatban van a legsúlyosabb bűnöket elkövető kommunista vezetőkkel – például Péter Gáborral –, maga is kiváló művészek sorsának megroppantója – áldozatai között van mások mellett például Jávor Pál –, ugyanakkor őstehetségű színházi ember. Diabolikus személyisége mellett jó a humora, ráadásul bizonyos játszmái érdekében képes a nagyvonalúságra is, ahogy segítőkészségére is akad példa.
Both Béla a Major Tamás uralta színházszakmai szervezetek másodvonalához tartozik. Szűkebb látókörű karakter – miközben az ő nevéhez is fűződik néhány színháztörténeti rendezés –, aki egyfelől az egykori honvédelmi miniszter, Farkas Mihály, másfelől önmaga paródiáját játssza majd el Bástya elvtárs szerepében Bacsó Péter A tanú című filmjében. (Bacsó amúgy az 1940-es évek végén a színészkollégium rettegett, kommunista beállítottságú ifjúsági vezetője volt.)
Akkori döntéséről Garas Dezső később így fogalmazott egy interjúban:

Én vidékre akartam menni, aztán megtudtam, hogy Both Béla Debrecenbe akar levinni, és akkor azt mondtam, akkor inkább a halál. Rohantam vissza Majorhoz, hogy szeretném aláírni a szerződést. Nem akármilyen társulat volt, de abban a mélyvízben kellett megtanulni úszni.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!