Paudits Béla: miért nyomorogva halt meg a korábbi nagy sztár?

Budapest, 2004. október 22. Paudits Béla színművész énekel a Paudits Paudium avagy műfaja Paudits című önálló zenés estjén, amelyet október 22-én mutatnak be a Madách Stúdióban. MTI Fotó: Nándorfi Máté

Paudits Béla aktív éveiben népszerű és sokat foglalkoztatott színművész volt. Színpadi pályafutása nagy részét a Madách Színház társulatában töltötte, főként epizód és karakterszerepeket bíztak rá, amelyek sűlya kapcsán mind elégedetlenebb lett. Mégsem csupán a Macskák egyik emblematikussá lett figurájában bizonyíthatta színpadi képességeit. Miután elhagyta a színházat, majd némi, a vendéglátóiparban tett kitérő után visszatért a társulathoz, egyéb – talán későn jött – főszerepekben is nagyszerű alakításokat nyújtott. Ugyanakkor – amikor éppen színészként működött – sokat foglalkoztatta a televízió, a rádió is. Legnagyobb szakmai kiugrását azonban önálló műsorainak köszönhette, amelyeket maga állított össze, elsősorban a múlt század húszas-harmincas éveinek slágereiből, s amelyekkel korosztályoktól függetlenül elkápráztatta a közönséget. Egykori tanára, Kerényi Imre mondta az egyébként nehéz természetű művésznek: habitusa alapján jobban illett volna annak a korszaknak a világához, amelyet a dalokkal megidézett; amúgy pedig egy egyszemélyes színház lenne a legmegfelelőbb szakmai terep a számára. Utóbbit voltaképpen megteremtette magának, de a maga habitusa éppen úgy akadálya volt, hogy meg is tartsa azt, mint a saját múltjából hozott hendikep. Élete utolsó évtizedeiben végleg feladta a hivatását, de kanadai gyémántművesek kifutófiújaként sem talált nyugalmat, ráadásul idősödve súlyos betegségek is gyötörni kezdték. Sokat kárhoztatta a bulvárt a művészi tevékenységek értékvesztéséért, általában bulvárlapokban megszólalva, amelyek egészsége romlásáról éppen úgy beszámoltak, mint egzisztenciális megroppanásáról. Utolsó éveiben egy férfibarátja gondoskodott róla tiszteletet érdemlő önzetlenséggel, akiről – cáfolva az egyéb feltételezéseket – azt mondta, hogy fiaként szereti. Leányáról is szeretettel szólt, akiről csak a színész halála után derült ki, hogy nem a vér szerinti leánya.

Epilógus
Paudits Béla (eredetileg Paudics, felnőve igazít majd egyet a vezetéknevén) 1949. augusztus 19-én született Budapesten. Kicsiny fiúcska volt még, amikor édesanyja, Árky Emília, a szépséges cukrászdai felszolgáló elmondta gyermekének:

a véletlen folytán egy újszülött kislányt vitt haza helyette a kórházból, s bár valójában egy leány világrahozatalában reménykedett, a tévedést belátva mégis visszaszolgáltatta az idegen csecsemőt, majd magához vette saját kisdedét, Bélát.

Már ez az apró momentum – melynek igazságtartalma utóbb nem detektálható, de maga a színész idézi fel önéletrajzi könyvében – elég anyagot szolgáltathatott volna mindahhoz, amitől Paudits Béla személyisége olykor végletesen túlhevült, s amely állapotban a puszta létezés is gyötrő teher.

Ám a színész múltjában felbukkan egy bohém, jövedelme méreténél nagyobb lábon élő, borissza édesapa is – foglalkozása szerint cukrász –, aki Paudits Béla tízéves korában hátrahagyta családját. A helyére lépő, harmóniát ígérő, felszolgálóként működő nevelőapáról,

Fodor Győzőről pedig idővel kiderült, hogy van mögötte egy hosszabb, elmegyógyintézeti ápoltként eltöltött időszak.

Paudits Béla tizenkét éves koráig egy bérház harmadik emeleti lakásában élt édesanyjával, Mary becenevű anyai nagyanyával, ritkán látott apjával, majd nevelőapjával. Utóbb földszinti lakásra cserélték az emeletit, a költözést megelőzte egy,

a gyermek lelkében erős nyomot hagyó jelenet, melyek során nevelőapja kilógatta Béla édesanyját a harmadik emeleti gangról

– ami történt, az csak a szomszédok beavatkozásának köszönhetően nem torkollott tragédiába, csak költözésbe.
Paudits Béla gyermek- és ifjúkorában akadtak még hasonló szituációk. Mindezek hatásait egy hivatására talált őstehetségű színész esetében enyhítheti maga a játék, a hivatás művelése. Elsősorban is akkor, ha hivatását szerencsés csillagzat alatt folytathatja, nagyobb döccenőktől mentes pályán. Paudits Bélának nehéz terep jutott.

Paudits Béla táncdalénekes Forrás: MTI/Keleti Éva

Emília szerette az életet
Paudits Béla gyermekkorát felidézve édesanyjával és anyai nagyanyával való kapcsolatát baráti viszonyként jellemezte. A kis Béla jövőjét illetően is inkább tanácsokat kapott mintsem határozott útmutatást. Édesanyja részéről egyetlen intelemnek is tekinthető kérés ismétlődött csak, amelynek a gyermek boldogan tett eleget:

Béla, legyél rossz gyerek! Nem akarok annak tudatában meghalni, hogy a fiamból egy nyámnyila, élhetetlen alak lett."

Paudits Béla édesapjáról kevés tudható, de anyai felmenőinek sorsa, múltja ismertebb. A Magyarország kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági címtára című, 1924-ben megjelent kötet ozorai fejezete azt írja:

Asztalosok (Tischler): Árky Jenő, Árky Pál."

Árky Jenő Paudits Béla anyai ági nagyapja volt, aki a kilencszázhúszas évek derekán nejével – aki alighanem a tengeren túl kapta a Mary becenevet –, Emília lányukkal, valamint Dezső nevű fiukkal kivándorolt Amerikába.

Nem tudható, hogy ott mikén gazdagodott meg – ám aligha élhetetlen nyámnyilaként –, mindenesetre tehetős emberként tért vissza a harmincas évek elején a családjával.

Ozorán több házat, szőlőbirtokot vásárolt, óriási asztalosműhelyének felét pedig bérbe adta.

Ugyanakkor szem előtt tartotta gyermekei minőségi oktatását, Emília még zongorát is kapott, így a sajátján vett leckéket gondos óraadójától.

Egykori szomszédjuk, a 2018-ban kilencvenéves Takács Imréné idézte fel mindezt egy magazinban, említve, hogy nagy szó volt akkoriban Ozorán az efféle nagyvilági létezés. Az asszony szólt arról is, hogy a tinédzserkorba ért Emíliát gyönyörű leánynak tartották, egyszersmind az is köztudott volt, hogy

nagyon szerette az életet.

Takácsné ugyanakkor azt is elbeszélte, hogy az Amerikából visszatért Árvay Jenő nem sokkal azután, hogy elrendezte családja jövőjét, meghalt. Gyermekei, Emília és Dezső a harmincas évek végén tették pénzé minden ozorai tulajdonukat, és kávéházat vettek Budapesten.

Aztán a történelem úgy alakult, ahogy alakult.

Paudits Béla hamar köddé vált édesapja kapcsán egyszer elbeszélte:

ismerősei szerint felmenője jól tette, hogy elmúlatta a családi vagyont, így legalább nem került az oroszok kezére.

Irdatlan zuhanás
Paudits Béla már kisfiúként is vékonydongájú volt. Otthon szinte alig evett, de de a szomszédoknál, idegen környezetben olykor kedvet kapott rá, így

édesanyja több szomszédnak is havi apanázst adott cserébe gyermeke élelmezéséért.

A büntetést, szülői szigort nem ismerő kis Béla olykor azzal szórakoztatta magát, hogy az egymás felé közeledő trolibuszok előtt szaladt át az utolsó pillanatban;

vagy önmagát a gangról kilógatva próbálta önszuggesztióval eljutni egy olyan állapotba, amelyben súlyától szabadulva képessé lesz repülni.

Két kedvelt játékáról édesanyával való hosszabb beszélgetések után lemondott. Ám a telefonvicceket – az édesanyja munkahelyén, a cukrászdában található készülékről – sokáig nem adta fel. A telefonkönyvből kinézett beszédes nevű idegeneket hívogatott. Akit például Szomjasnak hívtak, azt könyörögve kérte a vonal túlsó végéről.

Igyon többet, mert kiszárad!"

A kortársaival nem nagyon barátkozott, de azért ki-ki járt a Hunyadi térre, hogy verekedést provokálva bizonyítsa: kicsi a bors, de erős.

Kék-zöld foltokkal hazatérve nem maradt el az anyai dicséret, amiért kiállt magáért.

Mindemellett Árky Emília nem hiányzott az anyai felelősségtudat. Szerette volna például, ha csupa csont kisfia megizmosodik. Munkahelyén gyakran megfordult az Állami Artistaképző Intézet alapító-igazgatója, Baross Imre, akivel baráti viszonyba került. Baross az asszony kérésére felvette az intézetbe Bélát, s pár hét múlva közölte az asszonnyal:

Béla három kilót vesztett a súlyából, ám rendkívüli fogékonyságot mutat a legváltozatosabb artistaprodukciók iránt.

Zsonglőrködéstől a dobóakrobatikán át a légtornász-mutatványokig. Szóba került, hogy az általános iskola elvégzése után az artistaképző kollégiumába kerül, s világszámok birtokosaként kezdi majd a pályát.

Ám Béla még az általános iskola elvégzése előtt tanúja lett az egyik próbán egy légtornász lány irdatlan zuhanásának.

A leány törött csigolyával élte túl a balesetet, végleg megnyomorodva.

Utóbb a különleges képességű Paudits Bélának hiába könyörögtek az artistaiskola tanárai, hogy legalább bohóc szakirányba folytassa a tanulmányait.

Élete végéig emlékezett arra a zuhanásra, reccsenésre.

Intarziák, politúr
Paudits Béla még az artistaképző növendékeként kezdte gyűjteni a kor leghíresebb színészeinek autogramjait. Mezei Mária, Kabos László, Kibédi Ervin is gyakran megfordulnak a cukrászdában, amelyben Béla is gyakran ücsörög édesanyjára várva.

Elébb a betérők aláírásaira tesz szert, majd idővel „kiénekli" a törzsvendégektől néhány nagynevű kollégájuk lakcímét. Így például Dayka Margithoz, Honthy Hannához már házhoz megy az aláírásukért.

A művészek kedvelik a finoman fontoskodó kisfiút, akinek ugyanakkor mindez csak móka, eszébe sem jut, hogy maga is színi pályára lépjen.

Az artista karrier lehetőségét feladva, az általános iskolát tisztes eredménnyel abszolválva Paudits Béla azt tervezi, hogy osztálytársai többségéhez hasonlóan az otthonukhoz közeli Kölcsey Gimnáziumban folytatja a tanulmányait. Édesanyja akkor arra kéri, hogy beszélgessenek egy jót. Úgy lesz, beszélgetnek, s közben szóba kerülnek az asztalos felmenők, s az is, hogy egy jó szakmánál semmi sem adhat nagyobb biztonságot.

Paudits Béla a Szondy utcai faipari szakközépiskolában a nehezebb, erején túlnövő faipari feladatokat osztálytársainak adja ki, amelyekért uzsonnájával fizet.

Azonban a finomabb munkák fortélyait, például a politúrozás, intarziakészítés mesterfogásait nagy kedvvel sajátítja el.

A szakközépiskola színjátszókörébe a voltaképpen csak a hecc kedvéért jelentkezik.

Macó néni istrukciója
A csoportot vezető pedagógus, Halasi Andorné, Macó néni, amikor először meglátja a vékony, hosszú karú fiút, azt kérdezi tőle:

Tudsz hegedülni?"

A fiú megrázza a fejét. Macó néni azt mondja:

Akkor szavalj!"

A fiú a fejét csóválja. A szakközépiskola öntörvényű tanulói által megedzett Macó néni arra kéri:

Akkor mondd utánam a verset!"

Paudits Béla nem akar majomkodni, rávágja:

Inkább szavalok."

Petőfi Sándor Csokonay című verést adja elő. Miután befejezi, Macó néni hosszan nézi a fiút. Majd kijelenti:

Hát, drágám, belőled színész lesz."

Majd adott egy instrukciót a szavalás kapcsán, amelyet Paudits Béla színészként is igyekezett megtartani:

Úgy szavalj, hogy a szemeink tegezzék egymást!"

Macó néni férje Halasi Andor színikritikus. Paudits Béla a színjátszóköri foglalkozások után gyakran megfordul Üllői úti lakásukban, magánkurzusaikon mélyíti tudását az előadó-művészetről, tágítja irodalmi ismereteit.
Béla addig úgy vélte: ha már szép nem lehet, legalább ő lesz a legügyesebb intarziakészítő. A színpadi jelenlét azonban arra ösztönzi, hogy sportolni kezdjen.
Testalkata láttán a Duna parti evezős egyesület edzője rögtön eltanácsolná.
Paudits Béla akkor felnyúl egy korlátrúdra és majd' hússzor felhúzódzkodik. Kajakba ültetik.

Hamarosan azonban választania kell a heti öt edzés és a színköri tevékenység között.

Macó néni úgy látja, hogy Béla sporttevékenysége elterelheti kedvenc színjátszóját a színházi irányból, ezért a szavalóversenyek mellett iskolai, kerületi ünnepségek sokaságán lépteti fel. Egyszer mond nemet a feladatra, inkább edzésre megy. Igazgatói intő lesz a vége, Macó néni helyeslésével, s talán közbenjárásával is.
Béla hamarosan elbúcsúzik a Duna parti sportklubtól.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!