Kifinomult ízléssel, stílusosan megkomponálva közeleg hazánk legszebb Borfesztiválja

Vágólapra másolva!
A Duna felett magasodó hegytetőn elterülő Budai vár a magyar történelem egyik legfontosabb helyszíne, amely számos jelentős esemény szemtanúja volt az évszázadok során. Az egyik ilyen kiemelten fontos borkulturális rendezvény a Budapest Borfesztivál, mely szeptember 12. és 15. között ismét beköltözik a Duna-parti panorámát meghatározó Budavári Palota gyönyörű, impozáns falai közé. A Borfesztivál látogatói újra megcsodálhatják Magyarország gazdag örökségét és felfedezhetik hazánk borkiválóságait a hagyományokat őrző épületek között sétálva.
Vágólapra másolva!

 A rendezvény a vendégek igényei szerint változik, bővül és igyekszik évről évre olyan különleges élményt nyújtani, amely újra szerelembe ejti a visszatérő látogatóit. Ennek érdekében bővülnek, formálódnak, alakulnak szebbé, jobbá a Borfesztivál szolgáltatásai, szakmai programjai és kínálata. 

Szigetváry Zsolt

Érdemes lesz kóstolgatni az idén debütáló borászatok standjainál, mert igazi gyöngyszemekre bukkanhat a szemfüles fesztiválozó. Az organikusan termesztett szőlőből készült borok kedvelőinek a Quiar Birtok standját mindenképp ajánlott felkeresnie, aki a Balaton északi partjára tenne egy képzeletbeli utazást, az a PALO Borbirtok díjnyertes borait vegye célba. A Fivérek Borbirtok a Szekszárdi borvidékről hozza el legkedvesebb vörösborait, de gyögyözőt is lehet majd náluk kóstolni. 

Régóta bevett szokás, hogy a Borfesztivál díszvendéget üdvözöl a kiállítói között egy-egy ország vagy borrégió személyében. Idén a borkészítés bölcsőjeként is emlegetett Georgia mutatja be múltőrző kultúráját, gasztronómiáját és 8000 éves borászatának ősi eljárásait napjaink modern technológiával vegyítve. Több mint 500 féle georgiai bor közül csemegézhetnek a fesztiválozók.

Túri Márton

A tavalyi VIP szekció óriási sikerét követően idén is a Mitiszol? Party VIP sátorban lesz a fesztivál egyetlen és utánozhatatlan bulija, az exkluzív kényeztetésre vágyók a Hankook VIP Lounge ízlésesen berendezett pihenő sarkaiban kortyolgathatják kedvenc boraikat. Bármely is legyen a választott VIP zóna, garantáltan nem lesz hiány prémium borokban, ínyenc gourmet fogásokban és felejthetetlen szórakozásban.

A látogatók idén is próbára tehetik érzékszerveiket és tesztelhetik bortudásukat a VinAgora Interaktív Bortéren. A játékhoz csak egy telefonra és némi borismeretre lesz szükség, hiszen a QR kód beolvasása után máris indulhat a játék. Több izgalmas állomást teljesítve kiderül, hogy a „kezdő borkóstoló”, a „haladó borfogyasztó” vagy a „vérbeli borrajongó” címet sikerül-e megszerezni.

A szakmai programok palettáját bővítve, az unalmas, szakkifejezésektől túlcsorduló előadások helyét izgalmas POP-UP borkóstolók veszik át, könnyed beszélgetések keretében. Az Interaktív sátor előtti téren 18 neves borász kalauzolja végig az ízek és aromák tengerén a bortudásra szomjas közönséget. Az ingyenes program minden délutánra rejt valami felfedeznivalót az arra sétálók számára. 

Túri Márton

A Borfesztivál utolsó napjának méltó lezárásaként egy igazán fényűző kései, de hosszan elnyúló reggelire invitál a Sunday Brunch. Szeptember 15-én, vasárnap 11 és 14 óra között kerül megrendezésre a Főőrség és Lovarda impozáns teraszán a luxusitalok kedvelőinek kötelező programja három pezsgő ritkaságot és korlátlan bor-, ital- és ételfogyasztást felvonultatva. 

A 33. Budapest Borfesztiál idén is rengeteg élménnyel, varázslattal, kifinomult ízekkel és zamatokkal, új kedvencekkel, felejthetetlen hangulattal várja a borkedvelőket a Budavári Palota díszletei között!

 

Webcím:

www.aborfesztival.hu

Nyitvatartás: 
Szeptember 12., csütörtök: 14.00–24.00
Szeptember 13-14., péntek-szombat: 14.00–01.00
Szeptember 15., vasárnap: 14.00–22.00 (Sunday Brunch 11.00 - 14.00)

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!