Vágólapra másolva!
Ha úgy érezzük, már nem tudunk annyit inni, mint régen, nem aggódjunk, nem vagyunk egyedül. A kor előrehaladtával a szervezet ugyanis érzékenyebbé válik az alkohol hatásaira.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Időskori Egészségügyi Intézet nemrégiben új figyelmeztetést adott ki az alkohol időskori hatásairól és arra emlékeztette a 65 év felettieket, hogy már néhány pohár ital is megárthat, nem úgy, mint a fiataloknak.


Ennek hátterében az áll, hogy az idősebbek lassabban bontják le az alkoholt, továbbá testük víztartalma is alacsonyabb. Így néhány pohár bor elfogyasztása után véralkoholszintjük magasabb lesz, mint egy fiatalnak, aki ugyanazt az alkoholmennyiséget fogyasztotta el. Ezért az idősebbek hamarabb kezdik úgy érezni, hogy becsíptek, még akkor is, ha ivási szokásaik időközben egyáltalán nem változtak.


Az alkohol számos betegség lefolyását negatívan befolyásolja


Az alkohol ezen felül jónéhány korral járó állapotot is ront, például a magas vérnyomást, a cukorbetegséget, a májbetegségeket és a memóriaproblémákat. Emellett az idősebbek jellemzően többféle gyógyszert is szednek, náluk nagyobb az esély a gyógyszer-alkohol kölcsönhatásokra, amely megnyilvánulhat zavartságban, bizonytalan járásban, hányingerben és más tünetekben.


De megnő például a gyomorvérzés kockázata is, ha aszpirin vagy más fájdalomcsillapító mellett fogyasztunk alkoholt, emellett emelkedik a májkárosodás esélye, ha acetaminofent tartalmazó fájdalomcsillapító mellett iszunk.


Az alkohol egyensúlyproblémákat is okozhat, ezáltal megnöveli a csípőtáji törések kockázatát is.


Nem kell antialkoholistává válni, de fontos a mérték


A megnövekedett kockázat nem azt jelenti, hogy az időseknek teljesen le kell mondaniuk az alkoholról, de nagyon oda kell figyelniük arra, hogy mit isznak és milyen gyakran. A szakértők azt javasolják, hogy a 65 év felettiek ne fogyasszanak több mint hét egység alkoholt hetente és egy adott nap ne lépjék túl a három egységet. (Egy egység megfelel egy pohár sörnek, másfél dl bornak, illetve fél dl tömény szesznek.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!