A túl nagy munkahelyi stressz megbetegíti a női szívet

Vágólapra másolva!
A magas beosztásban és stresszes munkahelyen dolgozó nőknél magasabb a szívbetegségek kockázata - figyelmeztetnek dán kutatók.
Vágólapra másolva!

Hagyományosan a nagy munkahelyi nyomás alatt lévő férfiakat tekintik a szívroham legvalószínűbb áldozatainak, azonban a dán vizsgálat rávilágított arra, hogy egyes fiatalabb nők is ugyanekkora valószínűséggel kötnek ki a kardiológiai intenzív osztályon. Azok, akik úgy érzik, hogy "túlságosan nagy nyomás" alatt állnak a munkahelyen, 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel szenvednek szívbetegségben azokhoz a nőkhöz képest, akik azt mondják, "munkájuk terhe elviselhető".


Amikor az eredményeket korrigálták olyan életmód tényezőkre, mint a dohányzás, alkoholfogyasztás, elhízás, a kockázat még mindig 35 százalék maradt. A "kicsit nagyobb nyomás" 25 százalékkal növelte a szívbetegség esélyét.


Minél nagyobb a nyomás, annál nagyobb a kockázat


Az Occupational And Environmental Medicine folyóiratban megjelent tanulmány a munkahelyi nyomás hatását vizsgálta a szívbetegségre 12 116 ápolónő esetében, akik életkora 45 és 64 év közé esett a tanulmány kezdetekor, 1993-ban. A vizsgálat 15 éven át tartott. 2008-ig 580-an kerültek kórházba szívbetegséggel, közülük 138-nál állapítottak meg szívrohamot, 369-nél anginát, 73-nál pedig egyéb szívbetegséget.


A legerősebb kockázati tényező az életkor illetve a munkahelyi nyomás volt. Dr. Yrsa Andresen Hundrup, a Glostrup Egyetemi Kórház munkatársa, a vizsgálat vezetője szerint a fiatalabb nőknél a munkahelyi stressz terhét egészségük viseli, az idősebbek kockázata pedig valószínűleg azért alacsonyabb, mert időközben nyugdíjba mennek.


A kutatók szerint a szívbetegségek jellemző életkora egyre korábbra tolódik. Ebben szerepet játszik az elhízás, a cukorbetegség és a dohányzás, valamint más életmód tényezők is. Ráadásul jellemző, hogy a munkahelyi nyomás hatására a stresszes alkalmazottak egészségtelen szokásokat vesznek fel, amelyek még inkább elősegítik a szívbetegségek kialakulását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!