A felfedezés segíthet kifejleszteni olyan módszereket, melynek segítségével felvehető a küzdelem a népbetegségnek számító elhízással, mely teljesen kimeríti az egészségügy költségvetését és forrásait a gazdag országokban, és amely egyre gyorsabban terjed a fejlődő világban is.
A tanulmány vezetője, Stephan Herzig a heidelbergi Német Rákkutató Központ munkatársa a Reuters hírügynökségnek úgy véledett, hogy a tudósok most megpróbálhatják felhasználni az őssejteket a barna zsírsejtek megalkotásához, melyek aztán a testbe építve fokozhatják a kalóriaégetést. "Most, hogy már ismerjük, mi szükséges a barna zsírsejtek kialakulásához, kezünkben az eszköz ahhoz, hogy mindent összeszedjünk és kipróbáljuk." - nyilatkozta a hírügynökségnek adott telefonos interjújában. Az őssejtek a vezérsejtek, melyekből kialakul az összes többi sejt is - hangsúlyozta a rákkutató.
Az elhízott emberek aránya drámaian növekedett az elmúlt évtizedekben a gazdag nemzetek körében. Sőt, a nyugati típusú étrend és a kevesebb mozgás miatt a kövérség már elérte a fejlődő országokat is. Az amerikai felnőttek kétharmada, a gyermekeknek közel harmada elhízott vagy túlsúlyos, ez az állapot pedig növeli a cukorbetegség, a szívbetegség és más krónikus betegségek kockázatát.
Mi a különbség a fehér és a barna zsírszövet között?
Herzig német és svájci tudósokból álló csapata laboratóriumi egereken kísérletezett, és felfedezték, hogy a COX-2 nevű enzim indítja be azt a folyamatot, melynek következtében a fehér zsírszövet helyett barna keletkezik. A fehér zsírszövet a testünket - különösen a hasi és combi részt - használja zsírraktárnak. A barna zsírszövet ezzel szemben szórványosan helyezkedik el, és abban segít, hogy az újszülötteket melegen tartsa, illetve felnőttek esetében a kalóriaégetést segíti elő. Ha az alacsony hőmérséklet beindítja a működését, a barna zsírszövet sokkal gyorsabban égeti a kalóriákat, mint a hagyományos zsírszövet.
A tanulmány, mely a Science-ben jelent meg, azt is felfedezte, hogy azok az egerek, melyeket úgy manipuláltak genetikailag, hogy sok COX-2-t termeljenek, gyorsabban égették a kalóriákat, ezáltal jobban védettek voltak az elhízással szemben.
A tudósok becslése szerint egy felnőtt szervezetében már akár 50 gramm barna zsírszövet is elegendő lenne ahhoz, hogy az energiafelhasználás 20 százalékkal növekedjen. "Ez nem túl sok barna zsírszövet, viszont hatalmas növekedés az energiaégetésben" - nyilatkozta Herzig. "Ez a fajta transzplantációs eljárást már kipróbálták más állatokon és más sejttípusokkal, tehát elviekben működik."