Kábítószer és irodalom

A drogirodalom hosszú hagyományokra tekint vissza a nyugati kultúrtörténetben. Lássuk, néhány jeles képviselője hogyan vélekedett a kábítószer és a szellemi teljesítmény összefüggéseiről!

Baudelaire és a franciák

Az angol romantikus esszéíró művének hatása már a saját korában is igen jelentős volt. Neki is köszönhető, hogy a francia Charles Baudelaire (1821-1867) 1860-ban önálló művet szentelt a hasisnak és az ópiumnak A mesterséges mennyországok címmel. Ahogy bevezetőjében írja: "E tanulmány tárgya azoknak a titokzatos következményeknek és beteges gyönyöröknek az elemzése, melyeket a kábítószerek okoznak, azoké a kikerülhetetlen bűnhődéseké, melyek tartós igénybevételükből származnak, és végül azé az önmagában való erkölcstelenségé, amelyet egy hamis eszménykép követése jelent." (ford. Hárs Ernő) Míg de Quincey elsősorban a vérfagyasztó látomásokká torzuló ópiumálmai révén igyekezett (közvetve) lebeszélni olvasóját az efféle szerek túlzó használatáról, addig Baudelaire szemmel láthatóan igen karakteres elutasító álláspontot képvisel a kérdésben. Ennek köszönhetően egész művén végigvonul egy erőteljes ironizáló, néhol cinikus vonulat, ami különösen élvezetes olvasmánnyá teszi ma is.

Charles Baudelaire (1821-1867)

BaudelaireBaudelairede Quincey

Ópiumgyűjtő -
17. századi metszet

BaudelaireThéophile GaultierBaudelaire

de QuinceyBaudelaire

Baudelaire

Ópiumszívók Keleten

Baudelairede QuinceyA mesterséges mennyországok