- A tudományos diákköri mozgalommal mikor és hogyan került kapcsolatba? Kinek az irányításával kapcsolódott be a kutatói munkába?
Először Debrecenben, 1996-ban, Orosz Gábor tanár úr volt az, aki arra biztatott, hogy érdemes lenne tudományos kutatómunkával próbálkoznom. Őszintén szólva nem hittem, hogy én erre alkalmas vagyok, de a velem folytatott beszélgetések és a felém irányuló bizalom jelentős hatással voltak rám. A megmérettetésekre egyénileg készültünk, a mozgalmi jelleg inkább csak akkor lett erősebb, amikor a részeredményeinkről egymásnak is beszámoltunk. 1997-ben ugyan előadhattam a saját munkámat, de nem értem el helyezést. Utólag visszagondolva szerencsésnek tartom ezt: mindjárt a kezdet kezdetén megtanultam elfogadni a kritikát, és azt is, hogy nem rólam, hanem a munkámról, a teljesítményemről szól ez az egész. Másodszor, 1999-ben már az ELTE színeiben indultam. A témaválasztásnál bajban voltam, végül egy szemináriumi dolgozatom problémáján kezdtem el dolgozni Tanítási-tanulási stratégiák az oktatási folyamatban munkacímmel, Falus Iván tanár úr vezetésével. Talán én voltam a leginkább meglepve, hogy első helyezést értem el. Ez a téma az OTDK után végig velem maradt és végül ez lett a doktori kutatásom, a tervezett disszertációm témája is. Néha szeretek rá visszagondolni, hogy egy spontán ötlet alapján kiválasztott szemináriumi dolgozat, majd egy TDK dolgozat, végül pedig egy doktori disszertáció kapcsolódik ugyanahhoz a témához. A téma és én már lassan tíz éve vagyunk együtt. Ha nem is voltam hozzá mindig hűséges, és újabban már a téma sem olyan hű hozzám, azt hiszem ez egy életre meghatározza a gondolkodásomat.
- Önnek személy szerint milyen "pluszt" jelent vagy jelentett a diákkör?
A diákkör egy remek lehetőség arra, hogy a kutatójelöltek megismerhessék egymás gondolkodását, egymás munkáját. A kutatói tevékenység ma már egyre kevésbé önálló munka, kezd természetes lenni, hogy a kutatók csoportban dolgoznak. A diákkörnek szerintem hármas szerepe van. Egyrészt az itt bemutatkozó kutató számára olyan megmérettetés, ahol egyénileg is bizonyítania kell. Másrészt az egyéni munkájára szinte mindig pozitív hatással van, ha a kortársak munkáját is megismerheti. Harmadrészt a kutatójelöltek egymást megismerve már csak egy lépésre vannak attól, hogy nagyobb, közös kutatási projektekbe kezdjenek.
- Egy magát tehetségesnek érző, ám bátortalan fiatalt hogyan tudna arra biztatni, hogy legyen részese a tudományos diákköri mozgalomnak?
Miért is lehet valaki bátortalan? Attól fél, hogy a többieknek esetleg nem fog tetszeni, amit csinált? Nem tartják majd elég színvonalasnak? A többiektől fél vagy talán saját magától? Ha "csak" a többiektől, akkor nincs baj. Külön kell választani a kutatói munkát és a megmérettetést. Egyértelmű, hogy az előbbi a lényeges. Ha az ember "négyszemközt" marad saját magával, amikor teljesen őszinte lehet, akkor végig kell gondolnia, hogy a világra való rácsodálkozása és a kíváncsisága elég erős-e vagy sem? Mit is szeretne valójában? Választ találni egy érdekes kérdésre, kutatási problémára, amit felfedezett, vagy első díjat nyerni egy konferencián és publikálni a saját írásait? Ha az előbbi, a kíváncsiság az erősebb, akkor nincs mitől félnie. Saját magától és a többiektől sem.