"Globális és hazai problémák tegnaptól holnapig" a címe annak a konferenciának, melyet Győrben tartanak október 6-án és 7-én. A rendezvény annak állít emléket, hogy az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztályán éppen 30 évvel ezelőtt, 1976-ban döntöttek úgy, hogy Jövőkutatási Bizottságot (JKB) hoznak létre. A magyar jövőkutatás intézményes keretei 1968-ban jöttek létre, az alapítás nyilvánvalóvá tette, hogy közel 10 év után a hazai tudományos közélet elfogadta és elismerte a jövőkutatást új, önálló tudományterületként.
Amint azt Nováky Erzsébet, a JKB elnöke írja a konferencia programjának előszavában: " a tudományos szakmai fórummá erősödött Bizottság figyelemmel kíséri a jövőkutatási műhelyek tudományos tevékenységét, kezdeményezi és szervezi a hazai jövőkutatási konferenciákat, kapcsolatot tart külföldi jövőkutatási szervezetekkel, és részt vesz az MTA IX. Osztályának tudományszervező tevékenységében. Törekszik arra, hogy formálja a döntés-előkészítők és döntéshozók szemléletmódját."
![]() |
JKB - 30 éve |
A kétnapos rendezvényen előadást tart az ME több korábbi előadója is, Pléh Csaba, Csányi Vilmos, Rechnitzer János is. A konferencián a tudósok mellett képviseltetik magukat a gazdaság képviselői is. A különböző szekciók címei:
A globális világ, az EU és Magyarország
Társadalmi problémáink: népesedés, oktatás, média
Társadalmi problémáink: egészségügy, szociálpolitika
Társadalmi problémáink: környezet- és területfejlesztés
A jövőkutatás megújult módszertana