Szent betegség

Agykutatás az antik Görögországban? Hihetetlenül hangzik, ám forrásaink ezt bizonyítják.

A modern medicina eredményeivel összhangban kijelenti, hogy ebben a bajban, mint a többi súlyos betegségben is, az agy a hibás. Az emberi agy, mint az állaté is, két féltekével rendelkezik, s a kettőt vékony hártya választja el. Az agyba az egész testből erek vezetnek: sok vékony és két vastag ér. Az utóbbiak közül az egyik a májból, a másik a lépből indul. A májból kiinduló ún. öblös ér egyik ága a vesét megközelítve lefelé vezet, másik ága viszont a jobboldali rekeszizmon és tüdőn át egyfelől a szívbe és a jobb karba, másfelől a kulcscsontnál a nyak jobb oldalába fut, ott a bőr alatt látható is, majd a fülnél mélyebbre hatol és elágazik: egy vastagabb ág az agyba vezet, a vékonyabbak pedig a jobb fülbe, orrlyukba és szembe.

A Corpus Hippocraticum 1555-ös kiadása

A betegség kifejlődése már a magzati élet során elkezdődik. A magzat szervei és testrészei az anya szerveiből és testrészeiből alakulnak ki, s a szülés előtt megtisztulnak: a nedvek megfelelő arányban vannak jelen a születő gyermek szervezetében. Ha a tisztulás nem tökéletes, és az agyból a kelleténél több folyadék távozik, a fej növekedése közben az agy fellazul. Ha a folyadék a magzati fejlődés és a születés során nem megfelelő mennyiségben ürül, a gyermek nyálkabeteg lesz, és fejlődése során orrából, szeméből, füléből ez a nyálka távozik. Mindkét véglet rizikófaktort jelent az epilepszia kialakulásában.

A felesleges nyálka nemcsak az imént felsorolt helyeken távozhat, hanem a testen belül lefelé, más szerveket érintve is. Az epilepsziás roham jellege attól függ, hogy a nyálka mely belszervbe folyik le. Ha a szív felé, a beteg reszket, nehezen lélegzik, mellkasa sorvad, súlyosabb esetekben az ott felgyülemlő hideg nyálka púposságot is okozhat. Amikor a hideg nyálkát a test felmelegíti, és végre szétáramolhat az erekben, a roham megszűnik. A nyálka áramolhat a hasba is: ekkor hasmenést okoz. A roham gyakorisága attól függ, hogy milyen intenzitású a nyálka folyása a testben.

A nyálka tüdőben való felhalmozódása az oka annak is, hogy az epilepsziás beteg elnémul és fulladozik. A légszomj következtében szája tajtékzik, fogai összeszorulnak, végtagjai ránganak, elveszti eszméletét, és egyes esetekben ürít is. A felsoroltak közül még a szemek forgatását is ugyanaz okozza: a tüdőt elöntő nyálka miatt a szembe fölfelé futó erekben sem áramolhat a levegő. A szájból jövő hab voltaképpen a tüdőből ürülő nyálka. A széklet távozásának oka ugyancsak hasonló: a légszomj miatt a máj és a has felső részének tartalma nyomásnak van kitéve.

Az epilepsziás rohamot kiváltó ingerekről az antik orvos szintén tud. Gyermekeknél gyakran tör ki a roham, ha a fejük a naptól vagy tűz közelében felmelegszik, majd hirtelen lehűl: ilyenkor az agyban nyálka választódik ki. Gyakori a roham akkor is, amikor a meleg déli szeleket az - egyébként egészségesnek tartott - hidegebb, északi szél váltja fel: az az agy egyensúlyi állapotát felborítja, nyálka keletkezik és áramlik a test szerveibe. Kiválthatja a rohamot, ha a beteget megijesztik, például valaki hirtelen rákiált, vagy zokogó sírás rázza a beteget.

Mindkét esetben az játszik szerepet, hogy a beteg rövid ideig nem képes levegőt venni, s ez ismét nyálka kiválásához vezet az agyban. A rohamok gyakoribbak télen és tavasszal, mert ilyenkor a test jobban ki van téve a hirtelen hőingadozásnak. Ha valakin huszadik életévéig nem tör ki a betegség, később már nem lesz epilepsziás. Az antik szerző szerint tehát az epilepszia terápiája sem lehet más, mint e hirtelen hőhatásoknak a kiküszöbölése.

Hippokratész (Kr.e. 479 - 4. sz. eleje)

A leghíresebb görög orvos. Tanulmányait a kószi iskolában kezdte, majd Athénban működött Periklész korában. Platón mint az orvoslás művészét olyan kiváló szobrászokhoz hasonlítja, mint Pheidiasz vagy Polükleitosz. Írásainak gyűjteményét (52 értekezés 72 könyvben), mely a hippokratészi esküt is tartalmazza, valószínűleg az alexandriai könyvtárban állították össze (Kr. e. 3. sz.), s még a Kr. u. 1-2 sz. folyamán is kiegészítették. Ő írta le először a halál közeledésének jeleit a haldokló arcán, melyet még ma is hippokratészi arckifejezésnek (facies Hippocratica) nevez az orvostudomány.