Ismét látható Nero Arany Palotája

Befejeződött a hírhedt római császár palotájának restaurálása, mely huszonötször nagyobb volt a londoni Buckingham palotánál. Mostantól újra látogatható.

A rómaiaknak éppen hat évre volt szükségük a palota teljes kivitelezésére. Az épületkomplexum monumentális maradványait egy század híján kétezer év viharai sem tudták elpusztítani, s a romok ebben a formában is elementáris hatást gyakoroltak az európai művészettörténetre. A restaurátorok két évtizedig fáradoztak a romok rendbehozatalán, de alig telt el hat év, kezdhették a munkát elölről. A Domus Aurea ékes példája annak, hogy a régi Róma építészei bizonyos szempontból felülmúlták mai kollégáikat.

2007. február 6-án a hatalmas palotát újra megnyitják a látogatók előtt. Egész hadseregnyi építész, építészettörténész, mérnök és régész dolgozik a hetvenes évek óta azon, hogy a Domus Aurea újra látogatható legyen. A vállalkozás nem könnyű: a palota a Palatinustól az Esquilinusig húzódik, a Buckingham palota épületénél huszonötször nagyobb területen. A munka végeztével az addig ismert százötven teremből harminckettőt sikerült hozzáférhetővé tenni. A maradék kétszázötven termet eddig nemhogy nem kutatták, de még fel sem tárták.

A Domus Aurea monumentális központi terme ma

A legszükségesebb biztonsági és restaurációs munkálatokra csaknem négymillió eurót különítettek el, és további hatvanmillióra lenne szükség ahhoz, hogy csak a Domus Aureát állapotát biztosítsák, s ekkor még egy fillér sem jutna a szomszédos Colosseumra, a Palatinusra, valamint a Forum Romanumra, pedig mind szerepelnek az UNESCO Világörökség-listáján. A cél megvalósításához az állam és a város együttműködésére lenne szükség. A Berlusconi-ciklus drámai megszorításai mindezt nem tették lehetővé, de jelenleg sem könnyen kivitelezhető a vállalkozás.

Kétezer éve teljesen másként ment az ilyesmi Rómában. A császári építészek számára magától értetődő volt, hogy az uralkodók megalomániáját ki kell szolgálni. Akkor sem haboztak, amikor Nero a hatalmas tűzvész után (Kr. u. 64 - egyesek szerint a császár keze is benne volt a dologban) parancsot adott egy hatalmas rezidencia építésére.

Suetonius, a történetíró, aki udvari titkárként hozzáfért a császári archívum dokumentumaihoz, leírja, hogy a palota előcsarnoka olyan magas volt, hogy benne elfért Nero hatalmas, harmincöt méter magas szobra, s volt benne egy összesen három és fél kilométer hosszúságú, hármas oszlopsorral ékes oszlopcsarnok is. Az ebédlőtermek mennyezetét mozgatható elefántcsontlapokkal fedték, s felülről virágokat és illatszert tudtak hinteni az ott étkezőkre. A nagy ebédlő kör alakú volt, és éjjel-nappal forgott, épp úgy, mint a Világegyetem. Amikor Nero beköltözött, állítólag a következőt mondta: "Végre kezdek emberhez méltóan lakni." (Kis Ferencné fordítása)

Az épület fenntartásának és a benne lakók kiszolgálásának költségei azonban olyan hatalmasak voltak, hogy a császár végül már a katonáknak sem tudott zsoldot adni. Amikor az ellencsászár hada Rómába vonult, a szenátus Nerót a haza ellenségévé nyilvánította, s a császár, hogy a rá váró büntetést elkerülje, öngyilkos lett. Palotáját lerombolták, és utódja a helyére építtette a Colosseumot, valamint hatalmas fürdőket.

Mindennek ismeretében nem csoda, hogy a maradványok sorsáról gondoskodók most is szponzorokra számítanak. A fő látványosságok egyike, a nyolcszögletű ebédlőterem, s vele együtt az eddig bemutatott termek kétharmada nem lesz látogatható. A földalatti termeket egyszerre húsz fő járhatja majd be fél-fél óra alatt, s ezt is csak vezetéssel a hét négy kijelölt napján. Az idegenforgalmi üzletág számára mindez nem kis csapás lesz, hiszen Nero palotája korábban a város legkedveltebb látványosságai közé tartozott.

A palota romjai közt talált leletek megtekintésére azonban a múzeumok kényelmesebb lehetőséget nyújtanak. Az épület freskóit a reneszánsz kor festői fedezték fel - az Arany Palotával együtt. Kötélhágcsókon ereszkedtek le a pompásan kifestett termek beszakadt mennyezetén át, s az ún grottákban látott minták alapján festették "groteszkjeiket".

Forrás: Die Welt