Ötezer méteres döntőben Szabó negyedik, Tábori hatodik, öttusa csapatunk ötödik, Benedek hatodik, Papp Laci győzött első mérkőzésén, Dőri második mérkőzésén kikapott. Párbajtőr csapatunk nagy küzdelem után bekerült a döntőbe. Végh Erzsébet kiesett.
Sok a panasz a Vezetőség ellen. Szabadjára vannak hagyva a versenyzők. Sok a panasz a versenyzők ellen, néhány kivételtől eltekintve, mert minden fontosabb nekik, mint a verseny. (Tornászoknál Héder, Korondi, Gulyásné, Kertész, Bodó).
A Vezetőség tartózkodik mindenféle határozott utasításszerű intézkedéstől. A jófiúkat játsszák. Ez pedig igen jó melegágya a fegyelmezetlenségnek az egyes sportirányítók vagy edzők utasításai semmibe vevésének. Meg is látszanak az eredményeken, főleg a lelkesedésen, amivel a versenynek nekiállnak.